Miért hülyeség a foci? - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - ...ez a foci márpedig úgy hülyeség, kérem, ahogy van. Eleve, miért is kergetne az ember egy labdát veszett hévvel, hogy mikor végre utoléri, jókorát rúgjon belé, így aztán megint kergethesse azt az örökkévalóságig. Persze értem én, hogy abban semmi kihívás nincs, hogy az ember kézzel juttasson el valamit a megfelelő helyre, de akkor meg miért bámulják annyian a rögbit a tengerentúlon? Tudniillik ezt a fene rugdosást semmi nem indokolja. Ha legalább minden játékosnak kötelező lenne egy-egy dinnyét egyensúlyozni a hóna alatt, és ilyetén módon lefoglalni a kezeit, akkor talán helyénvalónak érezném a labda lábbal történő nógatását. Így azonban vajmi kevés értelmet találok benne.

 

focihulyeseg.png

 Azt mondják, a sport a testedzés mellett megacélozza a lelket is, és úgymond nemesebbé tesz. Ez persze butaság, hisz senki nem lesz arisztokrata a futballtól, mindenesetre lett már utcagyerekből világsztár. A fociban azonban az zavar leginkább, hogy egyáltalán nem életszerű, és így tulajdonképpen azt sem mondhatjuk, hogy e sportág életre nevel. Először is ott van az a nyavalyás lesszabály. Ha az életben is lenne lesszabály, akkor eláshatná magát a Közgép, a Nyerges Zsolt, meg az összes nem létező oligarcha, aki folyton az alapvonal mellett ácsorogva várja a koncot. Ugyan miért büntetünk azért egy csapatot, mert az egyik tagja szemfüles volt, és túljutott a védőkön? Szerintem ilyenkor egyenesen a védekező csapatot kellene megsarcolni, mondjuk helyből tíz kör futással, aztán legközelebb nem engednének senkit a hátuk mögé. Amúgy is, ha a foci életszerű lenne, mindig az esélytelenebb csapat kapuja felé lejtene a pálya.



 

 A múltkor is nézem a tévében, amint egymást gyűrik az angolok meg az olaszok, és persze nem történik semmi kilencven+harminc percig, no és akkor azt találja mondani úgy a kilencvenedik környékén a kedves szakkommentátor, hogy ezek az Olaszok azért a statisztika szerint mennyivel ügyesebbek, mert sokkal többet futottak, meg amúgy is, több helyzetük volt. Én meg fogom a fejem, hogy hova kerültem, hát az volna a siker fokmérője, hogy ugyanazért a nagy semmiért, ugyanazért a megátalkodott null-nulláért ezek a szerencsétlenek kétszer annyit futottak, és kétszer annyi helyzetet hagytak ki, mint komótos ellenfeleik. Aztán persze bevarrják a tizenegyeseket, de az nem túl nagy kihívás, tekintve hogy a kapusok már azelőtt elvetődnek valamelyik sarokba, hogy a szerencsétlen elérte volna a labdát.

 



 Én bizony jóval szigorúbb lennék. Edzőként derékig érő vízben futtatnám a játékosokat, mert ha a vízben képesek elérni a gyorsaságot, a szárazföldön egyenesen száguldanak majd. Persze meg kellene valahogy oldani, hogy a labda a medence fenekén maradjon, úgyhogy én medicinlabdákkal nevelném a fiaimat. Meccs után csak az kaphatna vizet, aki rúgott gólt, a többi meg sunnyoghat haza a fenébe, fizetés nélkül, elvégre a munkahelyen sem díjazzák, ha az ember nem produkál semmiféle eredményt. Így aztán sokkal több lenne a gól, és a foci is legalább olyan izgalmas volna, mint egy valamirevaló kézilabdameccs.



 

A másik dolog, amitől szétvet az ideg, amikor csak meghallom, mikor suttyó huszonegy-két éves játékosokról szövegelnek a kommentátorok, hogy "no, ez itten már nyócvankécceres válogatott, ugye". Holott a fenét, csak a foci olyan nagyképű cucc, hogy meccsenként van pofájuk számolni az ilyesmit, pedig nyilvánvaló, hogy nem ülnek le meccsenként az edzővel, és várják remegve, hogy na akkor holnap lesz még munkám, vagy sem. Például az a keret, amivel kiutazik egy ország válogatottja egy világversenyre, az már nem lesz variálva a végéig, ergo az csak egyszeres válogatottságnak számítana. Ilyen alapon Mari néni a szövőgyárba már több tízezerszeres válogatott lenne a harminciksz év munkaviszonyával, mert érdekes módon minden egyes nap beválogatják, meg be is állítják dolgozni, nincsen kispad a szövőnőknek, hogy ott héderezzenek, miközben tizenegy másik gyártja a kelmét, a fenéket!



 

Egy szó mint száz, a futball úgy hülyeség, ahogy van! Sokkal egyszerűbb lenne, ha mindjárt bevezetnék azt az egyszerű közérdekű szabályt a meccseken is, miszerint "Fűre lépni tilos!"

 

 

 

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr265509750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

add vissza a két percemet, amit az olvasásra pazaroltam. Basszus, holnap meg államvizsga

Firestarter18 (törölt) 2012.07.01. 23:30:42

Attól, hogy egy csomó hülyeséget egymás után pakolsz, még nem lesz vicces az írás. Nehéz műfaj a paródia, a szerzőnek nem is kéne erőltetnie, mert csak magát röhögteti ki. Bár Sasjózsi hasonló szintű poénokból él ötven éve.
@Firestarter18:
1. Akkor sem példálóznék Sas József, és színvonaltalan műsorának nevével, ha azzal megmenthetném a Földet a teljes pusztulástól.
2. Messziről szaglik a lábadon maradt Joma teremcsuka szaga. Gyanítom a VB óta vuvuzela hangon szól a mobilod.
Az előttem szólóknak igaza van. Ha viccnek gondoltad az irományt, kedves szerző, az is szánalmas. Ha komolynak, akkor pedig javasolnám, hogy kezdj el ismerkedni a csapatsportokkal, testközelből (értd: műveld azokat) hátha rájössz még pár dologra, amire a monitor előtt zombulva sosem fogsz.
Amennyiben már volt az egyik ilyen sporthoz szerencséd (a testnevelés óra keretein kívül) akkor valószínűleg nem is gond, ha nem folytattad - ilyen hozzáállást eredményezve valószínűleg teljesen alkalmatlan vagy hozzájuk. Javasolnám a fedettpályás távolbanézést neked vagy a roppant népszerű véraláfutást.
Plusz még egy: jellemző, hogy előkerül a futballisták fizetése ebbe az írásban is. Miért fáj az, ha valaki többet keres nálad? Pl. az xy ország bajnokságában játszó WZ játékos fizetése elképesztően magas. Valószínűleg másoké emiatt alacsony, igaz?
Amellett, hogy a közismert és kimagasló teljesítményt nyújtó játékosok PÉLDAKÉNT szolgálhatnak fiatalok ezreinek, akik a futball szeretetéért és az elszántságuk miatt nem lesznek mondjuk drogfüggők / dílerek / rosszarcok. Lásd: favellák és társai.
A válogatottság megítélése tetszik, lehet így is nézni.
Ma is tanultam valamit: ha szereted a focit, nem fogsz drogozni. A kettő tökéletesen kizárja egymást. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe!
az hogy mennyire vicces, az ízlés dolga, szerintem izzadtságszagú, illő a sasjózsi párhuzam, de ha ez sértő, akkor legyen kínai fröccsöntött puzsérrobi. hogy fogalma sincs arról mi az a rögbi, az más. a tengerentúlon amerikai focit játszanak. az egyetlen "tengerentúli" ország, ahol komoly szinten rögbiznek, az ausztrália, de helyben ott is inkább ausztrál focit játszanak.

Phátyol Ferenc 2012.07.02. 02:39:15

tényleg szar. pedig imádom sas józsefet, a nemzet ripacsát.

Környezettudatos 2012.07.02. 06:46:31

@Otherself: Talán a drogos focisták miatt...
a kardtól lesz nemesb a zember... (lásd drsnittpálesz)

lorantka_a_gall 2012.07.02. 07:22:08

@poszt: a szerző nyilvánvalóan látott már labdát - a tévében. Egyéb köze nincs a focihoz.
Ajánlanék más témákat is: oktassa ki a sebészeket, hogy kell műteni; teremtse le a hegymászókat, minek mennek olyan messzi meg magas hegyekre; magyarázza el néhány borásznak, hogyan kell a szőlőből bort készíteni; ha pedig már mindenki tudja, hogy náluk mindent jobban tud, a kedves szerző hatalmas kihívás elé néz: próbálja bebizonyítani, hogy még önmagánál is jobban tud mindent. (a tudásbázisát és érveinek mélységét alapul véve mégsem lesz ez olyan nehéz)

Brother Love 2012.07.02. 07:31:41

A poszt gyenge, viszont a foci (pontosabban a futball-rajongás, szurkolás) tényleg hülyeség.
@lorantka_a_gall: azért a foci hazai szakmai színvonala jól mérhető objektíven is...

talán a sebészeknek nincs kétévente bajnokság...

a hazai tejjes sportot tönkreb@szta a felcsúti aranylábú csodacsatár és a többi keresztapa a fides mafiából (a többi mafia tag már kiesett maszop lemp dzsobbik...)

ahogyan az összes többi ojjan dolgot amihez az álamnak (közpénznek) köze van

hitvány egy ország ez (buta lusta feudális csőcselék)
@Brother Love: válasszuk szét a hazai "focit" és a külföldit...

egy lapon nem említhető...
Nekem három percet vett el az életemből a poszt olvasása és a komment írása. Már öregszem.

Occam beretvája 2012.07.02. 08:12:59

@dr. Bubó: Bubókám főzzél inkább lecsót! :-)
Javasolnám a 0,5 pontos karaktereket a kommentek számára.
Ez, ami most van - ez túl harsányan drabális betüméret - sőt, kis nehézséggel még olvasható is itt-ott.
Márpedig nem ez a cél, ugyebár?
.

lorantka_a_gall 2012.07.02. 08:24:38

@dr. Bubó:

1, A levelibékák nemi életéről is a "fideS maFia" jut az eszébe? (nem mintha elégedett lennék a dolgok hazai folyásával)

2, nyelvtanból, ha jól sejtem, már első elemiben is bukott. (pedig ott még nincs is ilyen tantárgy)
@lorantka_a_gall:

ad1) igen... ami közélettel (politika) vagy közpénzzel függ össze arról mind a fides tehet (szentkétharmad és csakafides rémlik?)

ad2) általánosban 5ös voltam heje sírásból...
a kommunizmusban is volt korrupció és haverok buli...
Lezsibbadtam a kommenteken! Hogy mennyi humortalan, sértődékeny f*sz van ebben az országban! Ó, a szent tehén foci! Az aztán sérthetetlen, szidhatatlan. Ha valaki meg meri kérdőjelezni a beleölt pénzeket, az ájult lihegő tiszteletet a súlyosan túlfizetett, bunkó, ostoba (tisztelet a kevéske kivételnek)focisták felé, az aztán hülye meg humortalan meg izzadtság-szagú. Siralmas fiúk, siralmas! Egyetlen mentséget találok a focinak, hogy ebben élik ki a f*szok a versengési és brutalizálási kényszererüket. A foci EB tényleg jobb mint egy háború. De ennyi.
Na ezért én mit fogok kapni! :-) Nem válaszolok semmilyen gyalázkodásra, csak azért írtam, h tudjátok, van akinek ez a véleménye. A csúti dúcsét meg nem keverem ide, bár ő a legjellegzetesebb példánya a fusztrált, sikertelen és ezt a sporttal túlkompenzáló f*szoknak.
A f*sz NEM EGYENLŐ A FÉRFIAKKAL! Azoknak respekt! Imádom őket. És nem, nem egy b*sz-atlan szingli pcs vagyok :-)
"Azt mondják, a sport a testedzés mellett megacélozza a lelket is, és úgymond nemesebbé tesz. Ez persze butaság, hisz senki nem lesz arisztokrata a futballtól..."

Nemesebbé tesz? A foci, a focista és a rajongótábor szemszögéből is jellemzően primitív és bunkó attidűdöt hordoz. Világszerte mindenhol. Érdekes, hogy ezt a jellemfejlődés szempontjábó destruktív jelenséget, nem hogy tiltanák, hanem egyenesen propagálják. Ez a véleményem a foci jelenségről.

dr. trafik nomac 2012.07.02. 09:28:20

Az magyarazza mar el valaki, hogy miota sport az, hogy a szurkolok verik egymast. Jopar sportesemenyen voltam mar, volt ahol a sport kemeny (pl.kuzdo, hoki), meg olyano is ahol az emberek massziva isznak (autoverseny), de soha egy hangos szo. A foci az akkor mi ? Hal istennek az emberek tobbsege utalja a focit, igy azert nagy gaz nincs, de hogy lesz a rombolasbol sport ?!
@dr. nomac: A foci kivetülés, kivetítés. Mivel nagy presztizsű, itt élik ki a botkormány vezérelt (értsd alulművel Y-kromoszómás főemlős-tömegek)a fusztrációjukat. Az ilyen buta, műveletlen ember szeret azonosulni valamivel, ami majd helyette győz, helyette kiverekszik valamit. Ha győz a csapat, valakinek érzi magát, a saját sikerének könyvelheti el. Egy olyan sikernek amiért őneki nem kell tennie semmit - nem is tehet persze. Ha kudarc van, az sem az övé, nulla a felelősség. Ideális kompenzáló eszköz.
Valamit azért tenni akar, kimutatni, h milyen kemény csávó ő amúgy, na ekkor jönnek a metro kocsi szétverések meg utcai balhék. Minimális megértés lehet bennünk feléjük annyiban, h jobb mintha háborúznának egymással a nemzetek. Levezeti a nacionalista gőz egy részét is. Lásd az ukrán-lengyel balhékat vagy a magyor-román magyar-szerb hasonló incidenseket. Szánalmas, de legalább minimálisan szabályozott keretek közt szánalmaskodhatnak. Még mindig olcsóbb mint egy háború! Inkább a debreceni stadion, mint Erdély lerohanása, h a Tömjén Zsoltoknak végre erekciója lehessen.
Ez a poszt tényleg ciki.
Én éreztem kellemetlenül magam olvasás közben, hogy a posztíró menniyre szeretne valami szatirikusat írni, de nagyon nem megy.
Ha a spanyolok így fociztak volna...
@Segna:

Az elmélet tetszetős, de hibás: mindennek a pináért történő versengés az oka.

Ha tudnánk bimbózással szaporodni, békések lennénk mint az élesztőgombák.
A "tengerentúlon" nem a rögbit nézik. azt nem úgy hívják. tanuljátok végre már meg.
ha meg ausztráliára gondolsz, arra nem hivatkozunk úgy mint a "tengeren túl".
@csut2003: ez mondjuk szerintem is igaz.
@Lescol: De. Én de. Mivel túl van a tengeren. :)

Dr.Betépett felhasználó 2012.08.06. 21:14:31

Állítsatok a vérnyúl elé !!!!! A cikk teljesen jó,pontosan ez a véleményem a fociról.Az összes focista monnyon le.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |