UTOLSÓ VACSORA - Folytatjuk méltán híres - immár két részesre duzzadt - "Ezért utálom a bármit" sorozatunkat, melynek első részében a végtelenül egyedinek szánt, de aztán hót sablonos, rántotthúsfelhőbe bugyolált, vonatozós, a soha nem látott rokonok másod unokatestvéreinek ordenáré danajozásába fulladó esküvőket veséztük ki jól. Most a borkóstolók kényszeres elkorcsosodásáról lesz szó.

Fontos leszögezni, hogy nem minden borkóstoló félelmetesen egysíkú, sőt, volt már részünk kifejezetten kellemes, kulturált borozgatásban, miközben a pincészet atyaúristenének kedves kis történeteit hallhattuk, de azokat is csak kimért, untig elég mennyiségben. Mivel minden város nem lehet borászati paradicsom, ezért a termelőket és termékeiket kell elhozni a leendő fogyasztóknak, vagyis borkóstolókat kell tartani a lakótelepi proliknak. Na, itt kezdődnek a bajok.

Ismeretlen emberekkel pénzért inni

Igen, van ilyen. Bulikban is rengeteg emberrel vadul az ember, de ez más, mert itt kötött program keretén belül kell kulturáltan szórakozni, ami kimondva és leírva sem David Guetta-party, de nem is egy szimpla péntek esti hepaj. Befizetünk egy nem túl nagy összeget, átlagban 2500 forintot egy ilyen pár órás eseményért, amiért kapunk egy kb. 6-7 tételből álló borkóstolót. Jól hangzik? Igen? Pedig nem az. Indokolatlanul hosszú kis előadásokat kell hallgatni az egyes borokról, azt követően fontoskodó helyi alkalmazottak kellemetlenkednek, miközben ki tudja milyen népzene szól aláfestésnek. Ugye, hogy ez maga a pokol valamelyik kénköves bugyra?

A borkorcsolya

A lakótelepi borkóstolók legutálatosabb dolga, hogy senki sem lelkesedik annyira ezért a "megmozdulásért", hogy rezsit nem sajnálva önszántából hozzátegyen ehhez az estéhez, mert mindenki elvárja, hogy ki legyen nyalva a proli valaga. Amilyen a fogadj isten, ugye olyan lesz az adjon isten, és mivel 2500 forintért a termelői borok mellé nem lehet mindenkinek kézműves pogácsát felszolgálni, ezért a szervezők  - és persze a fogyasztók is - bőven megelégszenek a minden sarkon fellelhető Fornettis pogácsákkal.

Az álszerénykedés netovábbja

Miután a langyos Balfi ásványvízzel leöblítettük a halpéppel felturbózott fornettis pogácsákat, már érkezik is az újabb tétel, amit egy kis előadás vezet fel. Elhangzik olyan, hogy: "Az idei év nem kedvezett a szöllőnek, így ez a bor, amit kóstolnak most egy kicsit magasabb savgerincű, mint szokott..." közben a telepi Ciceró jól tudja, hogy ennél jobb bort nem tolt ki magából az anyaföld, de ezt mégsem mondhatja ő maga, mivel sokkal jobb az, ha valaki a közönség soraiban finoman ízlelgetve elismerően cuppogja az éppen szóban forgó bort és a bajsza alatt elhümmög egy olyat, hogy: "Ilyen jó bort még életemben nem ittam."

A zene

Míg a jól szervezett vidéki pincéknél tartott bórkóstolóknál egyáltalán nem dívik, addig a városi művelődési házakba a panellakók parasztvakítására szervezett álborászkodás levetkőzhetetlen eleme valamilyen népzenei betétekkel tarkított szünetek. Mivel itt nem a lerészegedés a cél, ugye, hanem a már említett kulturált szórakozás: hagyni kell némi időt két bor között, nehogy hamar berúgjon a borból művelődni akaró nép. Ezeket a zenei betéteket a közönség népdalcsoportot megjárt tagjai egyenes háttal ülve, hangjukat jól kieresztve éneklik a zenészekkel. Leginkább csak a saját maguk szórakoztatására és örömére. Olyan ez, mint amikor a vidéki templomban a kántorral és a pappal együtt csak egy-két néni énekel, de azok az ütemet megelőzve, károgó, visítóan éles hangon, hogy mindenki, de leginkább a jóisten is meghallja, hogy ők bizony énekelnek. Ennek aztán van egy felszabadultabb formája is, amikor a borkóstoló végeztével már a parlagon maradt asszonyok pörgetése és a csuhajjázás megy.

A büdös szájú vicceskedők

Vannak azok a fickók, akik a tévé és a koccintós elől kiszabadulva, 2500 forintot nem - dehogynem - sajnálva elmennek egy ilyen eseményre és arra számítanak, hogy majd jól lealjasodnak. Itt nagyon cselesen azt a trükköt alkalmazzák, hogy a kóstolókon kínált borok végét is elkérik, és a töltögető kolléga arcába savanyú lehelettel röhögve mondják, hogy: "Nyugodtan töltheti ám tele is, hehe hehe hehe." Ennek egy felfokozott állapota az, amikor az egy órája elhangzott okosságokat kissé borgőzösen visszaadva beszélgetnek az eladóval a pultnál, de bort az nem vesznek juszt se. Így:

Grátisz

A valóság. Minden általánosítás nélkül, de az adott helyen tartott telepi borkóstoló konyhájának hűtőjében egy "kiváló minőségű" Bikatory bújt meg.

Nem tisztünk megmondani, hogy ki és hova dugja fel az ilyen szedett-vedett eseményeket, de jó borért már nem kell kényszeres és kamu bórkóstolókért nyúlni, mert 2500 forintból lehet inni pár deci, de igen finom bort, mindezt meglehetősen fancy környezetben; a másik végletet nézve, ennyi pénzből akár 3-4 koccintós meg némi szikkadt zsömle, ne adj isten száraz pogi is kijön a sarki ábécében, ha valaki csak a mennyiségre meg a pusztító másnaposságra játszik, ha borfogyasztás üti fel a fejét.