Barátságos levél Bayer Zsolthoz - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

kedveszsootti.jpg

 

Kedves Zsótti!

Felháborodással vegyes irigységgel konstatáltuk, hogy legutóbbi, Aranyszájú Szent Jánoshoz felérőn veretes és vaskos szitkozódásodból, mellyel a patás ördöggel cimboráló és bulvármétely-dagasztó médiákok aljas képviselőit tűzted egyszersmind pellengérre, kihagytad patináns (sic!) lapunkat. Ennek ellenére mégis úgy éreztem, szükséges szót emelni egy fontos tényt illetően, tudniillik hogy nem is voltál te mindig ennyire hülye.

Emlékszel még azokra a balaton-parti estékre ifjúkorunkból? Amikor a fűszeres esti lég csókolt hűvös párát öblös poharaink falára, hogy úgy kortyoljuk együtt a jó bort, ahogy igaz barátokhoz illik? Nem? Nos, én sem. S minthogy köztünk voltaképpen soha semmilyen kapcsolat nem létezett, és az ismeretségnek legapróbb szikrája sem gyúlt, talán nem veszed személyeskedésnek ha azt mondom, ez az eposzi mértékű dagályos jelzőhalmozás, melyet legutóbbi enciklikádban foganatosítottál, bizony jócskán hagy némi stilisticai kívánnivalót maga után. Meg hát baromi szarul is hangzik.

Hogy mást ne mondjak, arra enged következtetni, hogy tolladat (klaviatúrádat) olyannyira elragadta a hév, hogy valahogy mintha útközben elfelejtettél volna írni. No nem a szigorúan vett betűvetés csínjának ismeretére gondolok itt, hisz az olyan, mint a biciklizés - nagyon nagy fejre mért tompa ütést igényel, hogy kitörlődjön emlékezetünkből -; de a rhétorika, a jóízű fogalmazás tárgykörét illetően már aggódásra ad okot leveled. Azt írod:

 

"Soha, semmiben kiválót alkotni nem tudó, kígyóvállú, rossz külsejű, gyáva, irigy, sunyi, aljas, beteg lelkű, ostoba „médiagecik” hörögnek az Orbán család nyomában. HVG, 444.hu, Cink.hu, RTL Klub, ÉS; Tóta W., Gazda Albert, Szily László, Kovács Zoltán meg a Bolgár; a falka."

Bayer Zsolt: A falka, Magyar Hírlap 2014.07.21.


A leveledben felsorolt, falkának nevezett szerzőket, orgánumokat egyrészről nem tisztem megvédeni, másrészről ez nem is tárgya jelen levelemnek, úgyhogy állításod ezen felének igazságtartalmát most ellenőrizetlenül hagyjuk, s nem eredünk annak nyomába, vajjon tényleg nem akadt-e egyetlen valamirevaló szerző a rangos társaságban. Te ezt így s efféleképpen gondolod, és minden jogod megvan hozzá, hogy tehetségtelen, kopott tollú csürhének lásd pályatársaid, még ha ez talán nem is a legszerencsésebb álláspont, a haladó polemizálás szempontjából legalábbis semmiképp.

Állításod egy másik részlete mellett azonban már nem battyoghatunk el íly komótosan, nevezetesen hogy ha ez a becses tömeg volna az egyik pólus, a tehetségtelen, alkotásra képtelen senkik tömege, akkor nyilvánvalóan azt is állítod egyúttal, hogy te olyan ember volnál, aki velük ellentétben képes remeket alkotni. Nos, hogy e képesség valóban velük ellentétben adatott-e meg neked, azt a föntebb említett okokból ezennel nem vizsgáljuk, de hogy megadatott, azt elismerjük. S ennek fényében még szarabbul hangzik, amit papírra vetettél.

Hogy azok a balatonparti esték sosem estek meg közöttünk, annak több oka is van, az egyik mindenképpen az, hogy mi nem vagyunk egy korosztály. És bár nem egy nemzedékbe szültek kettőnket, azt nem nehéz ép ésszel belátni, hogy Te a tiédnek korszakos írója lehettél volna. Gyémánttollú tehetség, az új Móricz, netán Kosztolányi, aki úgy képes szavakba önteni a kínos pillanatban az emberre törő szarhatnék korántsem magasztos témáját, hogy még abból is irodalmi igazgyöngy kerekedik. Korai zsengéidre gondolok itt, nyilván.

Ezt a tehetséged vágtad sutba a folytonos dörgölőzéssel, ezt tékozoltad el hasztalan politikai kakaskodásokban. Míg mára csak ez a förtelmesen személyeskedő (kígyóvállú, Zsolti, ne már, most komolyan, mintha téged daliásra edzett volna a tollforgatás!), alpári baromság maradt  az egyetlen, ami kikerül dolgozószobád félhomályából (sötétségéből). Te ugyanis valóban oly szerző voltál, aki tudott kiválót alkotni. És ennek fényében látszik csak, mekkora tragédia az, hogy ez lett belőled, ez a dühöngő, gyűlölettel telt, szorongó bértollnok, akit csak sajnálni tudok. Ahogy azt is, hogy mi már soha a büdös életben nem fogunk eszmét cserélni egy balaton-parti alkonyon egy pohár bor mellett.

 

Maradok tisztelettel, satöbbi...
Che Tamás, kígyóvállú, satöbbi...

 

***

 

Kapcsolódó:

 

Bencsik András nem volt kommunista

 


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr76533707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ignorálni kéne az ilyeneket.
nem hogy beszélni róla.
a figyelem élteti ezeket.
akkor szenvednek ha keresztülnéznek rajtuk.
azt érdemelnék.
nem állandó reakciókat.
nagy lószart.
Hát ez elég izzadságszagú humor volt...
Mint amikor a mopszli kapkod vádli-, ja nem,inkább bokamagasságban.
Parturiunt montes, nascitur ridiculus mus ...
EZ az osztályharcos cucc nagyon tuti, ez a Zsolti rosszul módosított pályát, jobb lett volna ha az írásnál marad.
"Emlékszel még azokra a balaton-parti estékre ifjúkorunkból? Amikor a fűszeres esti lég csókolt hűvös párát öblös poharaink falára, hogy úgy kortyoljuk együtt a jó bort, ahogy igaz barátokhoz illik? Nem? Nos, én sem."

Kurvanagy!:DDD

Egyébként bitangjó írás, nagyon vagányul adja az ultramodoros Bayert, és úgy dícsér, hogy abból biztos nem kér a célszemély, brávó:)
Zsóti meg már elég régóta úgy néz ki, mint egy jóllakott óriáskígyó.
Ceh T.Mi meg titeket,téged vetünk meg liberális retkek.Nagyon fáj annak az érzelmes cionista fajtátoknak,hogy van aki nyíltan,olykor durván kritizálni mer benneteket.
Soroljam a szánalomra méltó fajtár kollégáid neveit?
Nem..nem teszem meg.
Egy hegyes sercintést sem érdemeltek.
Legfeljebb erős hurkot.
Szánalmas b@zi vagy Ceh.
Mahát, erősan magadra vetted ezt a jelzőt, hogy "kígyóvállú"... egészen eddig nem is értettem mit is akar jelenteni ez a szó, mivel korábban még nem hallottam... de aztán, amikor így kifakadtál, hogy:

"Ezt a tehetséged vágtad sutba a folytonos dörgölőzéssel, ezt tékozoltad el hasztalan politikai kakaskodásokban. Míg mára csak ez a förtelmesen személyeskedő (kígyóvállú, Zsolti, ne már, most komolyan, mintha téged daliásra edzett volna a tollforgatás!)"

... na ekkor értettem én meg ezt, mit is jelent ez (tulajdonképpen a deltás, sportos váll ellentetjét), de rögtön azt is megértettem, hogy te pont egy ilyen kis giliszta alkatú egyén vagy. Éppen ezért voltál képes külön terjedelmes hosszúsággal körbevezetett posztot kanyarítani reagálásként Bayer Zsolti irományára, válaszul.

Egyébként fogalmam nincs ki vagy mi vagy, korábban egy posztodat nem olvastam, és mégis lám pontos képem van így most már rólad. Egyébként semmi bajom nincs veled, és neked amúgy mi a bajod a saját, "kígyóvállú" kinézeteddel? Nem érzed jól magad a bőrödben? Esetleg próbálj meg ne csak kígyóvállú lenni, hanem mivel már a kígyósz sziszegést is jól elsajátítottad, meg a méreggel való marást is, próbáld ki a vedlést is... a kígyók sűrűn levedlik a bőröket, hátha neked is segít ez, és jobban fogod ezután már érezni magad, a saját bőrödben.
Íme ez a kígyóvállú, meztelen csigatestű és gerincű, ahogy az ellenfeleit kedves szavakkal lefestő "A pincében, ha felfordítunk egy követ, akkor ilyen arcú férgek másznak ki alola" E veretes mondata tökéletesen lefesti ezt az embernek kinéző lényt, akit és a kollégáit a puszipajtása (Kövér) is e csigához hasonló stílusban, csak "nyikhaj, senkiházi, jöttment firkászok"-nak aposztrofált.

m.cdn.blog.hu/ra/rabakalman/image/b%C3%A1jer.jpg
jah, igen... ha valaki nem éretné mi volt a posztban kígyószsziszegés és kígyómarás, annak egy kis segítság, ez:
"Emlékszel még azokra a balaton-parti estékre ifjúkorunkból? Amikor a fűszeres esti lég csókolt hűvös párát öblös poharaink falára, hogy úgy kortyoljuk együtt a jó bort, ahogy igaz barátokhoz illik? Nem? Nos, én sem."

Nem azt mondom, hogy nem volt frappáns, meg nem volt jó, dehogynem. Az. De csak az sértődik meg bayer-zsoltin, aki nagyon magáénak érzi az ő idióta jelzőit :D
@Wagem:
"Egy hegyes sercintést sem érdemeltek."
Te viszont egy vödörnyit érdemelsz IQ huszár.
Jaj de gyenge írásocska.
Bayer a lelke mélyén balliba. De annak idején kikészítette őt a balliba agytröszt. Azóta személyes bosszúhadjáratot tart emiatt.
....a poszt olyan amilyen , akinek tetszik Zsóti stílusa az nem szívesen olvassa és fordítva , de ezek a kommentek elborzasztanak .Ezek az emberek tényleg ölnének ? Felfoghatatlan ! Lehet ebből az ördögi körből valaha kilépni, vagy Orbán olyan ellentét magjait vetette el ami ezt már lehetetlenné teszi ?
@Wagem: XD

Mire ez a sértettség? A poszt egy más szaktársait sértegető újságíróról szólt, nem Rólad, mégis már akasztanál?

Mondd csak, a mindennapokban (munka, család, barátok) segít ez a fajta "temperamentum"? Nincs neked más problémád, ahol ezt a rengeteg energiát hasznosítani tudnád?
@bumposs: Én sem értem, hogy képes valaki ennyire bepörögni egy blogbejegyzésen. Hihetetlen. Vajon az utcán is így vissza mernek szólni, amikor a közértes rosszul ad vissza?
@Bruteman: Ez a baj a közmunkával, nem vezeti le az energiát megfelelően.
Jó megmondtad majom gyerek.
A lényeg, hogy Zsótit védik elegen.
Megszerette őket:

„Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe fideszék. Fidesz? Ugyan kérem! Aztán meg én igazán jókor váltottam. Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végső bukás után menekültem el. Hja kérem, fontos a jó ritmusérzék. Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az igazi okokról. Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc. Mindjárt csókos gyerek lettem.

Most itt az idő az árulásra: igen, én az alapító atyák egyike, dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról. Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki. Na most, én igazán nem vagyon megjátszós, de ez mégiscsak zsenánt volt kicsinység. Hát így.

Ki hitte volna, hogy lassan majd megszeretem őket.”

Bayer Zsolt 1994
ez a Bayer Zsolt geci szánalmas, tényleg csak a legalja jobboldali csürhének jön be a stílusa, elég csak megnézni itt is milyen kommentelők védik :D
Én is olvastam Bayertől korábbi írást, amely nagyon tetszett. De neke nem is ez a fő siralmam, hanem az, hogy a mi kor vezércikkeiben ez a hivatalos stílus. Ez a gyűlölködő, trágár, valóban kocsmai stílus. Ezen szocializálódik már egy évtizede a konzervatív tábor, és ez vált a köznyelvévé, sajnos még a Házelnök Úr is hasonló stílusban nyilvánul meg sokszor. Sajnos elkövette a FIDESz azt a történelmi vétket, hogy a mérsékelt konzervatív, polgári réteget gyakorlatilag felszámolta....
Bayer elég frappánsan összefoglalja, látszik, hogy profi.
@♔batyu♔:

"Bayer elég frappánsan összefoglalja, látszik, hogy profi."

Bájjer mindig megdöbbent, mint az agresszív ülők, mindjárt befosok:) Szóval lássuk, milyen jól összefolalta, hiszen mekkora profi!

Tehát Bayert idézzük és támasszuk alá egy-egy prominens példával:

Soha, semmiben kiválót alkotni nem tudó - Bayer Zsolt, Obersovszky, Rákay "Kétmillió" Philip
kígyóvállú - Varga Mihály, Rákay Philip, Rogán
rossz külsejű - Bayer, Mészáros Lőrinc, Matolcsy
gyáva - Orbán Viktor, Rogán
irigy - L. Simon, Semjén
sunyi - Lázár János, Obersovszky, L. Simon László
aljas - Zsigó, Hoppál, Lázár, Bayer Zsolt, MNO
beteg lelkű - Kerényi, Bayer, Századvég bloggerei: Macisajt, Blogger Géza, stb.
ostoba - Selmeczi Gabriella, Kerényi, Semjén
„médiagecik” - Papp Dániel, Obersovszky, Simicska, Széles "Energia" Gábor
hörögnek - Kocsis Máté, Selmeczi, Zsigó, Hoppál, Rogán, Lázár, Kósa
A szlovák renszámmal közlekedett és az ország legszarabb ujságában irogató echo tv-böl élő seggnyalós Bayerről van szó?
@Selmeczi Gabriella megdöbbent: Te viszont amatőr vagy, így inkább ne lihegj. Ez annyira nem jó, mint amennyire hiszed.
@♔batyu♔: Nem lihegek, én simán csak befostam az agressziótól, ilyen agresszióval még életemben nem találkoztam, mint amit Zsótti kiböfögött, még az agresszíven ülő fiatalok se fosattak be ennyire, teljesen átázott a bugyim. Ha végeztél Orbánnal+Bayerrel, nem nyalnád le innen is, elég csak kívülről, úgyis elég szaftos...:)
@Gyorgy Nagy:

Arról bizony, a szlovákrendszámos felpuffad fejű alkoholista kommunista disznóról. Őt azért fizetik, hogy ilyeneket írogasson, hogy hergelje a buzeráns seggnyalókat, nehogy észrevegyék az ilyen híreket:

"Egyetlen fillér sem jött április óta Brüsszelből"

444.hu/2014/07/22/egyetlen-filler-sem-jott-aprilis-ota-brusszelbol/
sunyi zsidó , mocskolódó falkatag ..raus
Zsolti túl finoman fogalmazott.
Bayerzsótánynak nyílt levelet írni olyan, mint a járda szélén heverő kutyaürüléknek beszélni.
Ezt sem kellett túl sokáig olvasni, hogy kiderüljön, hogy a hazaáruló oldal egyik "humoristája" okádta.
"A leveledben felsorolt, falkának nevezett szerzőket, orgánumokat egyrészről nem tisztem megvédeni"

Meg valljuk be: egy ilyen "megvédés" eleve reménytelen vállalkozás is volna.
@ "Soha, semmiben kiválót alkotni nem tudó, kígyóvállú, rossz külsejű, gyáva, irigy, sunyi, aljas, beteg lelkű, ostoba „médiagecik” hörögnek"

EZ a szinvonal pedig BAYER Zsolt.

Gyurcsány, Református egyház, szocik, zsidók, cigányok, melegek (de meg Simicska is ha épp árulónak áll a Nepszabihoz(! ;-))) ...neki egyre megy csak gyűlölködhessen.
__________________________________________
A magyar népről, Hazaszeretetre nevelésről
__________________________________________

"....a magyar társadalom fele proletármentalitással él. „Az pedig nem más, mint a magabiztos, feltörhetetlen ostobaság. Olyan hülye vagyok mint a föld, ellenben rettenetesen magabiztos - jellemezte.”

"HÁROM FIÁT mostantól ÚGY NEVELI, hogy tizennyolc éves korukban nyugati egyetemre menjenek tanulni, „és ha van egy kis eszük, soha többet nem jönnek vissza ”

____________________________
Református egyház, lelkészek
____________________________

" református lelkész és teológiai tanár. Igazán érdekel, mit szól ehhez a mocsadékhoz a saját egyháza... bár a "vallásháborúk" idején a reformátusok is követtek el rémségeket (a nagyváradi Szent László templom lerombolása, a katolikusok legyilkolása és elüldözése pl.), azért a tolerancia híveiként tartjuk számon legtöbb történelmi mércével mérve is maradandó képviselőjüket.
Na, a "fejlődés" egyik eredménye: a református egyház kebelében létezhet egy ilyen rohadék..."

_____________
Cigányokról
_____________

"Nézem a tévét, s egy élőlényt látok. Élőlényt a Beregben. Kinek mindenét elvitte a Tisza, kiöntötte a víz, mint az ürgét és az előző kormány új házat épített neki. Nem akármilyet. Makovecz Imre tervezte azt a házat, s mióta Szabolcs vezér körbenézett és megtelepedett azon a tájon, azóta nem volt ilyen háza ott senkinek. Jobbágynak, zsellérnek, elvadult, durva parasztnak, gyökértelenné tett úrnak, uralkodónak hazudott szerencsétlen prolinak. Vályogba, tömésházba, odúba, földbe kapart lukban éltek s a nyomor faragott arcukra gyönyörűséges, riasztó jeleket. S hogy mit faragott a lelkükre? Kinek-kinek mit… Kinek csodát, hitet s csupa-csupa nagyszerűt, kinek meg olyasmit, amitől élőlény lett belőle.
Nézem a tévét. Ül az élőlény az új házában, atlétára vetkezve, izzadva, mert olyan meleg van odabent, amilyen meleget ötszáz évre vissza nem varázsolt házába senki sem, és azt mondja: „hát ki fogja majd nekem kifizetni azt a borzasztó gázszámlát?”…
Lemondóan is mondja s kicsit méltatlankodva is mondja. Hogy most itt ilyen gázszámlát csináltak neki ezzel az új házzal. Hát senki sem fogja kifizetni, te nyomorult! Zárd el a gázt, szedd fel a parkettád, csinálj meleget azzal magadnak. Vagy költözz ki, költözz vissza a vályogputriba, vagy csinálj akármit, de ne háborodj fel, hogy új házat kaptál a fejed fölé…"

___________
Melegekről
___________

"Inkább hatezer szoci, mint egy büdös SZDSZ-es - zárta előadását szombat este a Lázár János polgármester, a Fidesz helyi képviselőjelöltje meghívására Hódmezővásárhelyre látogatott Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája, aki azt mondta: .... ahol "harmincezer rózsaszín bőrtangás buzi vonul fel, Oliver Cromwell rablóhúst csinálna valamenynyiből, kardélre hányná mindet."

Persze máskor o kerte ki maganak (?!), hogy "Legszentebb emberi jogaiban sértette meg, méltóságában alázta meg, legutolsó menedékében, otthonában, hálószobájában rontott rá néhány minden emberségéből kivetkezett buzi....szadista homokosok"

csak mert levelet írtak a Fidesz emberjogi képviselőjéhez, Szájer Józsefhez ;-))
@Selmeczi Gabriella megdöbbent: Szerintem te ne tedd szóvá senki stílusát! Tőled nagyon nem elegáns.

Ha tudod mi az.
@ténytár: Megéri ennyit dolgozni? Szerinted lesz ember, akit ez eltántorít jobboldalról? Vagy csak magatoknak írod, a megmaradt maroknyi bolsinak, magyar liberálisnak? Ennyi időd van? És ennyi saját ötleted?
Akinek nem inge.....
Neked úgy látszik kabát.
Ha mar falka... Feltunt masnak is, hogy a legnagyobb fideszgyokerek mindig egy tomegben erkeznek meg kommentelni? Persze lehet, hogy a 10 kommentelo igazabol 2 valos szemelyt takar.(+Sajti Nem hiszem, hogy ot barkinek lenne gyomra megszemelyesiteni.)
@Borenbukk: 2014.07.23. 08:26:39

hát persze :))

ezzel nyugtatgattátok magatokat ápr. 6-a előtt is :)))
@maxval, a gondolkodó birca: Francokat, Bajert semmilyen ideológia nem fertőzte meg soha, simán pénzért csinálja. (Lásd szlovák cég, szlovák autó.) Ilyen megbízható emberekre kell a birodalmat építeni.
Tudod, kutyaugatás az égig...
Bár, ez inkább szánalmas böfögés.
@Borenbukk: Ezek szerint működik a "szellemi honvédők" riadólánca.
@Borenbukk: Nem mindenki csípi a ballibsiket te nagyonokos. Az egész jobboldal nem csípi különösen 2006,okt.23-a óta.
Az azért nem semmi világ ahol
"Soha, semmiben kiválót alkotni nem tudó, kígyóvállú, rossz külsejű, gyáva, irigy, sunyi, aljas, beteg lelkű, ostoba „médiagecik”"
, mint Zsóti védik a MINISZTERELNÖKÖT (így csupa nagybetűvel) és családját, nem?

Szegény az a PÁRT ahol csak ilyen védelem jut.
@igazi hős: ", Bajert semmilyen ideológia nem fertőzte meg soha, simán pénzért csinálja"

Jellemzően, de nem csak.

Most tudja magáról, és baromira élvezi, hogy a teljesen hülye, a segg nyalására a képességeik folytán csak direktben képes pártzsurnaliszták között ő a félhülye, akár allegóriában is análcsók-képes király.
Ez mire volt jó? Nem kell egy seggnyaló szarládából tényezőt csinálni.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |