BÖSZME ÁLLATOK - A tudomány házhoz jön, gondolhatnánk, pedig történetünk hőse akarata és tudta ellenére vitte haza Afrikából az új, eddig ismeretlen kullancsfajtát.
Tony Goldberg azért ment Ugandába, hogy megfigyelje a csimpánzokat, és fertőző betegségeket tanulmányozzon. Munkája végeztével aztán összecsomagolt, és visszautazott az Egyesült Királyságba, ahol pár nap múltán egyre erősödő fájdalmat kezdett érezni az orrában. Végül megelégelte a dolgot, és egy tükörrel valahogy sikerült belekukkantania, hogy azt lássa, hogy egy megtermett kullancs szívja a vérét az orrüregébe ágyazódva. Először megrémült, aztán úgy döntött, saját maga távolítja el a hívatlan látogatót, és egy csipesszel sikerült is neki sértetlenül kipiszkálnia az állatot. Biológusként érdekelte, mégis milyen kullancs az, ami éppen erre a helyre találta befészkelni magát, a DNS-teszt eredménye szerint pedig eddig ismeretlen alfajra bukkant. Később, a csimpánzokról készült nagyfelbontású fotókat tanulmányozva azt vették észre, hogy az állatok orrában is rendszeresen láthatóak a kullancsok, és arra a következtetésre jutottak, hogy ez a fajta kifejezetten erre az életmódra "szakosodott". Míg számos kutató egész életében foggal-körömmel harcol egy ilyesfajta tudományos felfedezésért, addig Tony Goldbergnek gyakorlatilag az arcába mászott a tudomány. Beszámolóját saját szavaival itt olvashatjátok.