DALFEJTŐ - Magyar dalok szövegét viszonylag ritkán elemezzük, aminek az az oka, hogy a legtöbbje olyan egyszerű, mint egy faék, másrészt meg nem nagyon hallgatunk ratyis magyar kereskedelmi rádiókat, így lehet az, hogy csak nemrég futottunk bele Rúzsa Magdi idei nyári slágerébe. A fölöttébb lényegre törő módon Szerelem címűre keresztelt dallal végül is nem lenne semmi baj, igazi rádióbarát tölteléksláger, de hogy miért gondolták, hogy jó ötlet írni egy csupa "e" betűvel teletűzdelt számot egy olyan énekesnőnek, aki nem éppen a legtisztábban ejti ezt a hangot, az örök kérdés marad. A hajtás után a dalszöveg hallás utáni verziója következik némi elemzéssel vegyítve.

Nyár van, olvad a málna a számban,
Égák ágy könnyű lázban,
Ha a váll a vállhoz ér!
És mindán párcbán nyár van,
A csókod pihán az ágyban,
Lassan ébrásztám, hátha
Az ajtóban utolér...
És lassan lüktát a város,
Káttán falnak egy lángost,
Én még sámmit sám áttám,
Márt szárálmás vagyok báléd..
És aranyköd van álőttám,
Könnyán - puhán lábbán,
Minden párcbán...

Nyáron minden percben nyár van. Rúzsa Magdi valószínűleg allergiás az emberekre, mert lázas lesz, ha véletlenül hozzáér valaki. (De most komolyan, a láz mikor vált egyenlővé a nagyon pozitív, kirobbanó érzelmekkel, már ami a dalszövegek világát illeti? Tanuljuk meg végre: lázasnak lenni szar. Senki sem szeret lázas lenni, ergo a láz, mint a szerelem allegóriája teljes kudarc.) A "lassan lüktető" vidéki, feltehetően balatonparti városban olyan drága a lángos, hogy az embereknek osztozniuk kell egy darabon, mert kettőre nem lenne pénzük. Rúzsa Magdi viszont nem eszik, mert nincs kivel beruháznia egy közös lángosba, pedig szerelmes (= lázas, akkor meg egyébként is, senki nem kívánja a kaját). Az éhségtől olyan köd van a szeme előtt, ami minden percben ellebben. Oké. Most jön a lényeg:

Szárálám, szárálám,
szárálám, szárálám,
Enyém vagy,
Szárálám, szárálám,
Szárálám, szárálám,
Enyém vagy..
áhátlák rággál és kortyollak éjjál,
Magamra önthátlák,
Mágmosol szépán, tudom,
Nákád mindánámet odaadom,
Ha akarod...

Rúzsa Magdi folyamatosan szerel. Az "enyém vagy" részt egy darabig "tehén vagy"-nak hallottuk, de aztán kitisztult az amúgy elég zavaros kép. A refrén második felét alkotó kannibál infernót nem teljesen értjük. Magdi mindenét odaadná a szerelmének (=adna a lángosából).

Nyár van, rágyújtottunk páran,
A füst csak vitorlázgat,
Kikötőnk fálé..
És mindán párcbán nyár van,
Érzám, átfogod a vállam,
Hátradőlvá várlak,
S a kulcs a zárba ér,
És lassan nyugszik a város,
Látom a számádán álmos,
Én még sámmit sám áttám,
Márt szárálmás vagyok báléd..
És aranyköd van álőttám,
Könnyán - puhán lábbán,
Mindán párcbán...

Rúzsa Magdi egy kikötő társtulajdonosa, ennek örömére pedig rágyújt. Valaki átfogja a vállát, ettől valószínűleg megint elkapja majd a láz, de hát az illető nem ismerhette Magdi kórelőzményeit. Le is fekszik inkább, szó szerint és átvitt értelemben is, legalábbis a kulcsos-záras rész mindenképp valamiféle aktusra enged következtetni. Mint ahogy az az ilyesmi után lenni szokott, a férfi partner álmos, pedig még most kéne lemenniük a parti büfébe lángosért, hogy Magdi is ehessen aznap valamit (egyedül ugye köztudottan nem lehet lángost venni). Megint jönnek az éhség okozta kimerültség disszonáns képei a hol jelen lévő, hol eltűnő köddel. Aztán újra refrén indokolatlanul.

Szárálám, szárálám,
szárálám, szárálám,
Enyém vagy,
Szárálám, szárálám,
Szárálám, szárálám,
Enyém vagy..
áhátlák rággál és kortyollak éjjál,
Magamra önthátlák,
Mágmosol szépán, tudom,
Nákád mindánámet odaadom,
Ha akarod...

Rúzsa Magdi emberevésre adta a fejét, amiért a szerelme nem volt hajlandó lemenni vele lángosért.