CSÚNYAIRODALOM - Az új Orbán-könyvnél csak az Én, a szexmániás fogyott jobban, a katasztrófaturisták elvitték a bulit, olvasni meg csak olyat szoktunk, amit a moziban is láttunk már. Rendhagyó összefoglaló a múlt heti könyvünnepről - figyelem, szókimondó, nehezen olvasható szövegek!

jó ötlet a könyvoutlet? (Fotó: FH)

miközben Galla Miklós szontyolodó fejét bámulom a kultúrkanális szúrósszagú partján grasszálva, vagy glosszálva, szomoruság fog el, hogy soha nem tanultam meg olvasni, sem írni (ezt is csak találomra gépelem, hátha értelmes szavak lesznek) mert akkor talán nagyobb élvezetet okozna a 84. Könyvhét számomra is. vagy. visszatérve Gallára, nem értem, hogy mit keres itt egy újabb mélyhumortalanságban szenvedő „harácsblődlivel” - rég elhagyta az iklet, ez tudott, de akkor hát mi végre az értelmetlen erdőpusztítás (jelesül minek irkál könyveket). inkább fogná karon a Pad Ödönt s ródliznának a repülő cirkusz láblejtőin.

ámbár a fő probléma nem a lecsúszott tvs barmok által is meglovagolt könyvpiac csúfos mélyrepülése, hanem hogy az idei kultúrmissziós könyvhét kicsit olyan kezd lenni, mint régen a Friderikusz só: má’ megszoktuk és tudjuk, hogy van, de minek, és legfőképpen kit hoz lázba? persze jogos elvárás a könyvvilággal szembeni - lehetőség szerinti - tisztelet adás, de valahogy kicsorgott a kulturvér abból a pucából, olyan kényszeredett gőggel csüngött a semmiben a semmi. leginkább. ilyen összképszerűen. dióhéj.

minden olyan nyögvenyelős volt, a katasztrófaturisták meg a plebsz ereszkedett a kioszkokra, és nem a megismerés, sokkal inkább a vásárlás csillapíthatatlan vágya manifesztálódott a vörösmarti téren. leíró jeleggel, realizálva: Golgotai szenvedésekkel sújtott eladók vizenyős ábrázattal ernyednek szerteszét a hungarisztikus népbutító fillérzenekar dallamaira, az obligát félhírességek pedig kackiás grammokban mérik a rajongói felkéréseket, mintha D. Tóth Krisztu(s) könyve érne legalább egy fa batkát. vagy olvasnánk valaha! pedig inkább mélytorokra egy derekas ló##szt.

trendvesztett lett ez az olvasói dáridó, úgyteccik. az istenadta nép pedig fogyasztói mivoltában tobzódik - nem a mi? hanem a hogyan? motorizálja az érdeklódést. például: Gondry a moziba’ taszajtotta a Tajtékos napok című lélekoperát, ami persze nyomtatott formában is a négyzetre lett emelve, hisz ha a moziba bent, akkor a lapon is fent, teccik úgy (vagy se). de. miután kiderül sokadjára is, hogy Boris Vian nem a Twilight könyvek írójának állneve, és hogy a könyv nem pattanásos ufók vámpírokkal való fajtalankodását örökíti, rögtön lohadt a nyomtatott sorok presztizse. Fitzgerald ónüveges Gatsbyjével is hasonló a helyzet, megvették mer’ Di Caprio olyan lelkesssen nagyképű a címszerepben, de hogy mi, kifiaborja-e az író és mit képvisel, azmár inkább: bocs, de twittelek az almatelón, hogy este giccsparti Tolsztoj emlékére. meg amúgy is.

olyasmik, hogy Eszterházy , már nem kerültek terítékre, mer illen’ melegbe petyhüdt a krém, Krasznahorkai meg inkább várjon, mint emlékeztessen bármire ami Tarr. mivoltmég ami hazai? mittomén, a grátisz lecsó, az ingyér pogi elvette azt a maradékot is. ugorgyunk.

végül remek zárása egy presztizsvesztett kényszerfesztiválnak, hogy a number one könyv nem Máté evangéliuma, hanem a „tamponnal bélelt szeméremmel is megszúrt” úszóleány mesekönyve, ami nyilván bravúr, de hogy miképp fér össze egy könyvfesztivállal (a médiumot leszámítva), részemről talány.

no de az Ulpius kiadó virul, az pedig hogy a kis számú könyvbarát apró pírrel a pofáján távozott, csak egészségesebb jelleget kölcsönzött egy esetleges  orvosi felméréshez. remélhetőleg.