ENTERTAINMENT WEAKLY - Az Árvíz FM időnként olyan mint egy igazi bulicsatorna - Travel Channel rádióra alkalmazva, szigorúan katasztrófaturistáknak.

Örök igazság, hogy a természeti katasztrófák két csoportnak kétségkívül hasznosak: a politikusnak ingyen reklám egy kis homokzsákolás, a sajtósnak meg házhoz jön a téma. Érthető tehát, hogy mindkettő úgy repül rá az árvíz sújtotta településekre, mint gyöngytyúk a takonyra. A katasztrófa érdekessége továbbá, hogy azon kevés dolgok egyike, amelyről kivételesen tényleg lehet hitelesen, sallangmentesen is közvetíteni, az árvíznek ugyanis nincs pártállása, meg kis hülyeségei (amúgy meg az objektív tájékoztatás eleve olyasvalami, ami csak elméletben létezik, és nincs is ezzel semmi baj). Más szóval pont olyan esemény, ahol elválik a szar a májtól: ha szenzációhajhászás kerekedik belőle, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az hozzáadott érték, meg abban is, hogy akkor most ki a szenzációhajhász. A kérdés már csak az, hol húzzuk meg a határt, mitől szenzációhajhászás valami? Sokak szerint például a Duna-partra özönleni, és lefotózni a rakpartot, amit éppen elborít a víz, az per definitionem az. Nos, szerintünk egyáltalán nem. Ha a természetben találkozunk a jelenséggel, akkor egyből nyúlhatunk a fotómasinánk után, meg újságolhatjuk a szomszédnak, mit láttunk, de azt gondolni, hogy az épített környezetben rácsodálkozni felesleges felhajtás volna, az nem több sima álszentségnél. Idén rekordokat döntött a Duna vízállása, olyasmi ez, amit lehet, hogy a gyerekeink sem fognak egyhamar (ha egyáltalán) látni, és az átlagember bizony nincsen hozzászokva az ilyen látványhoz. A fent említett két csoportnak ugyanis azért jön jól az árvíz, mert egy harmadikat, a befogadót igenis érdekli, hogy mi van - a nagy átlagot még az is érdekli, hogy mit reggeliztek a sztárok aznap, miért pont azt ne akarnák látni, ahogy a parlamentet nyaldossa a víz.

Az Árvíz FM műsora pontosan erre épít. Az ár érkezésének közvetítése például simán lenyomta az eurovízió színvonalát, minden egyes rekorddöntésnél úgy érezhettük, valami baromi jó dolog történik éppen, aminek amúgy örülni kellene - Magyarország jobban teljesít, már ami a vízszintet illeti. Azt, hogy ennek az időszakos adásnak nem feltétlenül maguk a károsultak, és még csak nem is az értük aggódó állampolgárok a célközönsége, az az olyan blokkokból látszik egyértelműen, mint az "érdekességek magyar és külföldi árvizekkel kapcsolatban". Az árvíz és a sztárok reggelije közti különbség, hogy az utóbbi nem kreált szenzáció, hanem természetéből adódóan érdekes/megdöbbentő. Az Árvíz FM műsorával meg épp az a probléma, hogy időnként a sztárok reggelijének szintjéről közvetít. Az addig oké, hogy az interjúk úgy vannak néha megvágva, mint az Offspring Americana lemezének intrója, de ezt betudjuk annak, hogy baromi kevés idő van összeállítani a műsort, és a helyszíni interjúalanyok sem biztos, hogy épp a legösszeszedettebb, irodalmi magasságokban csapongó mondatokat rakják össze gátépítés közben, úgyhogy vágni kell rajtuk. Értem én, hogy nem lehet kitölteni a teljes műsoridőt tényleg hasznos információkkal, ha csak nem mondjuk be a vízállást öt méterenként a Duna mentén haladva, de a folyamatos helyszíni kapcsolások nagy átlagban kevés hasznos információt tartalmaznak, amennyiben valaki nem csak életképeket szeretne kapni az árvíz sújtotta területről. Olyan életképeket, amelyek megfigyeléséért amúgy simán katasztrófaturistának bélyegzik az embert. Amikor pedig valóban fontos dolgok hangzanak el, akkor azok rendre olyan infók, melyekhez más médiumokból is hozzá lehet jutni. Az igazi kérdés csak az: mi a különbség aközött, ha a Blikk, a Fókusz és társaik, vagy ha a közszolgálat csinálja ugyanazt? Meg persze hogy minek ehhez külön rádió? Még az is lehet, hogy mostantól a katasztrófaturizmus lesz a magyar gazdaság húzóágazata.

(Hivatalos streamet nem találtunk, gondolom lesz, mikor már levonult az ár, és már felesleges. Addig is itt lehet hallgatni.)