nukleáris_fegyverek - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png


Chat Géza

BAROMMÉTER - Ma van az emberi történelem egyik legnagyobb és legszégyenletesebb katasztrófájának, a hiroshimai atomtámadásnak az évfordulója. Tudta Ön, hogy létezett olyan személy, aki nemcsak az augusztus 6-i bombázásnál, hanem három nappal később Nagasakinál is jelen volt, és mindkettőt túlélte?

Tsutomu-Yamaguchi-Japanes-001.jpgTsatumo Yamaguchi életében az a bizonyos nap is úgy kezdődött, mint a többi. Mit sem sejtve kikelt ágyából, megreggelizett és elindult a vasútállomásra, hogy hazautazzon Nagasakiba. Yamaguchi úr azért tartózkodott épp Hiroshimában, mert a Mitsubishi alkalmazottjaként üzleti útra küldték. Pechére pont 1945. augusztus 6-a reggelét jegyezték a naptárak. Az állomás felé vezető úton vette észre, hogy hivatalos pecsétjét elfelejtette magához venni, ezért visszatért a munkahelyére. Ekkor csapódott be Little Boy, csodával határos módon csak kisebb sérüléseket okozva Tsatumonak. Másnap aztán sikerült hazatérnie, ahol egy napig nyomta a kórházi ágyat, majd sérülései ellenére már másnap munkába állt. Augustus 9-én délelőtt állítólag épp a hiroshimai robbanást ecsetelte a főnökének, amikor mintegy illusztráció gyanánt becsapódott Fat Man, ám a férfi ezt is túlélte. Így lett Tsatumo az egyetlen, a japán állam által is elismert kettős túlélő. Bár a bal fülére megsüketült, e sérüléstől eltekintve hosszú és egészséges élete volt, melynek során többször is felszólalt a nukleáris fegyverek ellen.. 2012-ben hunyt el Nagasakiban.

 

komment
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |