Nekem zajvédő falat és tudást adtak a norvégok, és neked? - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - Norvég támogatással épült zajvédő fal befejezésén büszkélkedett a napokban Papcsák Ferenc zuglói polgármester a hét leglazább politikusvideójában. Persze Norvégiát nem említette, de véletlenül pont a fal mellett lakom, és rendszeresen látom az ezt tanúsító táblát. De nem ez az egyetlen jó dolog az életemben, amihez köze van a norvègoknak, sőt, a tudtán kívül bizonyára az Ön környezetében is akadnak hasonló példák. Gyűjtsük össze együtt!

 _DSC0571.jpg

 

 

 

Papcsák Ferenc a héten médiatörténelmet írt ezzel a mobiltelefonnal rögzített videóval, melyben arról beszél, hogy korábbi ígéretéhez híven befejezték a zajfogó fal hiányzó részeinek kivitelezését az M3-as autópálya kivezető szakaszán a Kacsóh Pongrác út mentén. Hogy az ígéret és a megvalósítás közt mennyi idő telt el, azt most hagyjuk. Az viszont nagyon vicces, hogy miközben a kormány bőszen támadja a Norvég Alapot, én Kacsóh Pongrác úti lakosként hetente elsétálok a tábla előtt, miszerint azt, hogy az autópálya szomszédságában akár nyitott ablak mellett is normálisan telnek napjaim és éjszakáim, voltaképpen Norvégia, Lichtenstein és Izland támogatásának köszönhetem. Durva ez a külföldi beavatkozás, mi?

 

_DSC0573.jpg

 

Ennél is durvább az, hogy a norvégoknak köszönhetően nyílt lehetőségem rá, hogy külföldi tanulmányokat folytassak. Történetesen épp Norvégiában. Azt, hogy mindig is csóró voltam, már kellő alapossággal kiveséztem ebben a cikkben, de a lényeg, hogy sem engem, sem a szüleimet nem vetette fel a pénz, és nem is álmodhattam arról, hogy külföldi egyetemre mehessek, akár csak egy félévre is. Legalábbis a legtöbb ösztöndíjprogramhoz szükséges önrésszel nem rendelkeztem. Aztán megtudtam, hogy a Norvég Alaphoz is lehet pályázni, méghozzá úgy, hogy az ösztöndíj mértéke kényelmesen fedezte teljes külföldi tartózkodásomat. Így esett, hogy csóró egyetemistaként a világ egyik legdrágább városában éltem és tanultam. Nem fényűzően, és persze a magyarországi anyaegyetem sokat késett a norvégok által folyósított összeg továbbutalásával, de akárhogy is, az volt az egyik legjobb időszak az életemben. Megismertem, hogy milyen egy nyitott, modern európai országban élni és tanulni, olyan egyetemi infrastruktúra mellett, amilyet idehaza el sem tudtunk képzelni. Kétségtelen, hogy ma ide sem ugyanazokat a dolgokat írnám, ha nincs ez az időszak, amelyről egyébként itt vezettem részletes naplót.

 

What-have-the-Romans-ever-done-for-us.png

 

Egy évvel azután, hogy visszatértem Magyarországra, Zuglóba költöztem, ahol jelenleg is élek. Még csak pár napja laktam ott, amikor egy este hazafelé sétáltam, és megláttam az út túloldalán azt a táblát az ismerős logóval. Azóta is minden egyes alkalommal eszembe jut, hogy magyar szemmel mennyire abszurd gondolatnak tűnhet, hogy egyes országok képesek abba invesztálni, hogy más államokból egy kicsikét jobb hely legyen. Ami ugyanis az elmúlt időkben Magyarországon fejlesztés, beruházás történt, kevés kivétellel vagy az Európai Unió, vagy a Norvég Alap segítségével jött létre. Mi most épp ezzel a kettővel igyekszünk összeveszni, nagyon. Logikus, nem?

 

A brutális külföldi beavatkozás példái itt vannak körülöttünk, elég itt és itt körülnézni a támogatott projektek között. Vagy az utcán akár: nekem például csak a lakásból kell kilépnem, hogy beavatkozásba ütközzem. És neked hogy avatkoztak be az életedbe? Írd le kommentben, ha hasonló dolgot tapasztaltál a környezetedben!

 

 


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr636570843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Ami ugyanis az elmúlt időkben Magyarországon fejlesztés, beruházás történt, kevés kivétellel vagy az Európai Unió, vagy a Norvég Alap segítségével jött létre."

madarasz utcai gyerekkorhazban meg az van kiirva hogy Soros + maltai szeretetszolgalat
ha en most arrafele jarok idom nagyreszeben es nem latom a tobbi tablat akkor leirhatom azt nyugodtan hogy keves kivetellel Soros vagy a maltai szeretetszolgalat segitsegevel jott letre?
a norvegok meg azert penzelnek, hogy nemileg az EU -ban legyenek

ertsd: "A három fenntartó ország tagja az Európai Gazdasági Térségnek, de nem tagja az EU-nak emiatt az EU közösségi költségeihez nem járulnak hozzá, de a közös gazdasági tér előnyeit élvezik. Az alapokat a három ország azért hozta létre, hogy ily módon mégis részt vegyenek a kontinens gazdasági és társadalmi egységesülésének költségeiből és a hátrányosabb helyzetben lévő államok felzárkóztatásából."

amugy meg ki lehet szamolni hogy harmad vagy otodannyi penzzel dobnak meg minket mint a nemetek, per Kopf...
a legnagyobbreszt meg allibsi hergelesre megy el az a penz, lasd amikor a norveg penzen tamogatott valamilyen jogvedocske beszolt hogy cipotalppal nem illendo a bekatizott nyakig szaros embert illetni mert az huha de hogy serti az emberi meltosagat

akkor a norvegokrol es a hatalmas nagy tamogatasukrol ennyit...

amugy nem tagadom hogy az a zajvedo fal tenylegesen megepult, csak pl. szamadatok hijan nem tudom a gyermekkorhazi Soros penzzel osszehasonlitani...
Az, hogy a magyar beruházások nagy többsége uniós pénzből valósult meg, nem (csak) a kihelyezett táblákról lehet tudni, a magyar hivatalos statisztikák szerint is így van.
A "allibsi hergelesre megy el az a penz" meg pont ugyanannyira megalapozott kijelentés, mint amilyen az első volt.
@madarasi.abel: igen a beruhazasok nagy resze EUs penz a statisztikak szerint...
viszont en a norveg penzrol ertekeztem...

es le is irtam kozerthetoen hogy egy nemet 3szor vagy 5szor annyival tamogatja kis hazankat mint egy norveg
es kepzeld! ez is statsztikabol ment!!!

viszont a norveg penzekrol nem nagyon vannak statisztikak, vagy ha mar annyira szamonkered a megalapozottsagot, akkor belinkelnel valamit a NORVEG penzekrol?
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Csak két link van erről a cikkben. (Elismerem, nem statisztika, de ha tudsz számolni, nem okozhat gondot)
Nem akarok ünneprontó lenni. Egyet értek mindenkivel. Azzal is aki ezután fog kommentelni.
De azt azért ne kezelje senki tényként, hogy a norvégok találják ki hogy mire menjen a pénz. Mint ahogy az EU sem kész projektekkel jön. Azt mi találjuk ki, hogy milyen projektek vannak, ők max megkritizálják és azt mondják hogy nem. Vagy de.
@Che Tamás: az ugye nem gond hogy az elso link, ahol € 136,678,500 van feltuntetve az arrol szol hogy mire LEHETNE palyazni?

mig a szomoru valosag az az hogy:
"Magyarország az Alapok harmadik legnagyobb kedvezményezettje a 15 támogatásra jogosult EU-tagállam között. A norvég adatok szerint a jelenlegi pályázati időszakban az ország 153,3 millió euró (mintegy 46 milliárd forint) lehívására jogosult, amelyből eddig 12 millió eurót (mintegy 3,6 milliárd forint) fizettek ki."

tehat te belinkelted, de sajnos nem csak szamolni kell hanem utana is kell nezni hogy a szamadat amit belinkeltel az mit jelent...
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Kattints át a 2004-2009 fülre, és máris nem azt látod, amit alapértelmezésként behoz.
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Hát ezek a geci norvégok, hogy nem adnak TÖBBET, hogy rohadnának meg. :D
Ti komolyan MIND cigányok vagytok ott a fideszben.
Már megint úgy megy a handabandázás, hogy a csapat kétharmada láthatóan egyáltalán nincs képben. Norvégia nem tagja az EU-nak, ellenben egy államközi egyezmény értelmében Magyarország hasonló gazdasági jogokat és lehetőségeket biztosít, mint egy EU tagnak. Ennek ellentételezésére jött létre a norvég alap. A kormány problémája az, hogy amíg az ezzel járó kötelezettségeket teljes mértékben az állam viseli, addig a 12 program keretében kiosztható pénzek közül 3 esetében a pénzt kiosztó alapítványok egyfajta állam az államban jelleggel teljes mértékben megszakítottat együttműködést a kormánnyal. És a nagyobb probléma, hogy sokak (köztük a kormánytól független nemzetközi szervezetek szerint is) a pályázatok elbírálásánál a szakmai szempontok szerint politikai szempontok dominálnak.

Azaz a norvég alapból nem csak a kétségtelenül hasznos zajvédő falak, és élelmiszer ipari beruházások valósulnak meg, hanem például pártpolitikai kampányok és különböző rendezvények.

Ennek a megértéséhez azért talán nem kell Einstein-nek lenni. Nem?
@J.László: Örömöd alaptalan, én nem az a cigánysimogató tarisznyás fajta vagyok. :)
Az index minden szart kiposztol megfelelo kulcsszavaka alapjan, pl: zsido,cigany,norveg, rászizmus blablabla
Nekem egy csomó kamu libsi civilnek álcázott szervezetet, akik "természetes" úton pár hét alatt társadalmi támogatás hiányában elhaláloznának.

Így viszont sérthetetlenségük biztos tudatában, (hiszen a norvég alap pénzéből és nem társadalmi összefogásból élvén) megmondják a frankót, naponta mószerolják a jobboldali kormányt és teljesen természetes, hogy 2006.október 23-án, amikor az utcáról begyűjtött embereket aláztak a sitten és a rendőrségeken egy büdös szavuk nem volt.

Az egész Norvég alapot szépen meg kellene köszönni és uyganazzal a mozdulattal vissza is utasítani. Az összes Soros érdekeltséget pedig a csehekhez hasonlóan kitessékelni az országból.
hát igen, elég nevetséges a kormány norvégok elleni harca, pont olyan, mint az imperialisták elleni harc a szocializmusban, és az agyhalott fidesz szavazók még be is veszik :D Az a leggusztustalanabb a fideszben, hogy inkább lemondanak a norvég pénzekről, ha nem ők oszthatják ki a holdudvarnak, végeredményben azon dolgoznak, hogy Magyarország ne kapjon pénzt, ami azért simán felér egy hazaárulással.
A politikusok az önkormányzati választás előtt azzal parádéznak, hogy az ÉN pénzemből (meg a norvégokéból, meg az EU-éból) miket építettek. Hát vazz, ez a kib@szott dolguk. Ezért kapják a fizetésüket. Igazán lekötelez, hogy a pénznek csak egy jelentős részét lopják el, de a maradékból ilyenkor átadnak egy-egy felújított utat, parkot, zajvédő falat.

Ebben a kurvaországban az elmúlt években SEMMILYEN közösségi (állami, önkormányzati) beruházás nem valósult meg EU-s (és/vagy norvég) pénzek nélkül. Azt, amiből AMÚGY meg az útfelújításokat, és egyéb beruházásokat kéne finanszírozni, elköltjük stadionra, meg közgépre.

Szomorú dilemma lehet Norvégiában és az EU-ban, hogy támogassák-e továbbra is az országot, miközben annak vezetői az arcukba sz@rnak, vagy idővel megunják, vállat vonnak, és hátat fordítanak.
Kár, hogy a Norvág Alap magyar helyesírási tanfolyamokat nem támogat.
Mert nagyon rád fért volna egy.

@♔bаtyu♔:
Kár, hogy te túl hülye vagy ahhoz, hogy értsd is, amit írtál.
A narancskutyák most a norvégokat szidjàk. Ez van kiadva, ugye mocskosbatyu?
@oszt jónapot: "Hát ezek a geci norvégok, hogy nem adnak TÖBBET, hogy rohadnának meg. :D"

pontosan rohadjanak meg
tudod mert ezt nem azert teszik mert olyan jo fiukak lennenek, hanem mert erdekuk fuzodik hozza, hiszen nem csatlakoztak az EUhoz, viszont szinte minden tekintetben EU tagok
a tenyek azert ne zavarjanak...
De hiszen a norvégok is nácik. A Waffen SS Wiking hadosztálya, amely nagyrészt norvég önkéntesekből állt, a német haderő egyik legjobb hadosztálya volt.

Vagy tessék megnézni Breiviket.

Bocsika. Ukrajnában kiket sztárolnak a libsik? Az ottani nácikat.

Menjetek libsik a kurva anyátokba.
@J.László:

Hú de nagy az idegesség, hogy a segg gazdáját, amihez a nyelved tapad, gyakorlatilag kibszták a világ kultúremberei köréből:)

Bűzlesz, fideszgörény. Mellesleg: az ánuszadó gazdád, akiből kilógsz te szarcsimbók, szobortorzókkal és közpénz-milliárdokkal mentegeti és sztárolja azt az embert, aki százezer magyart küldött a halálba.

Erre varj gombot, öcsisajt.
@P.Freddy:
Százezer. Ki a fasz vagy te bazdmeg a kurva anyádat? Idejössz relativizálni a holokausztot, te rohadt szemét?
@J.László:

Nyugi seghgnyaló, egyelőre még ti vagytok előnyben, hülyék.

Százezer magyar ember meghalt a Don-kanyarban, ahová idollod, az illiberális barom által magasztalt kormányzó küldte őket.

Nem, nem a németek küldék a halálba a százezer magyart: a magyar Horthy küldte őket a halálba.

Egyébként rohadj bele a seggbe amit nyalsz, egészségedre:)
A blog témájához visszatérve: a norvég állam által juttatott pénzek kapcsán rohadt egy dolog ez, hogy a JLászló-féle féleszűek bégettetése miatt a Papcsákhoz hasonlóan Patkány-szagú Lázár-féle állatok képesek milliárdos kárt is okozni Magyarországnak csak azért, hogy tömhessék tovább a SAJÁT zsebüket.

Közben meg lerohad a "rezsicsökkentés" miatt az elektromos hálózat, a víz-gáz hálózat, a hulladékkezelés, tönkremegy az ország, de nekünk nem kell 40 milliárd forint, mert Lázár Patkány túlérzékeny erre, mert nem ugathat bele.

De mindegy, szavazzatok csak a török gyökerű Orbán Viktorra, aki orosz akar lenni, vagy kínai.
Államadósság

2010 május 19330 milliárd
2014 július 24990 milliárd
@J.László: Akkor mi bajod velük? Hogy nem arabok, vagy oroszok?
@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: Te rohadt balliberális! Holmi államadósság adatokkal végzel aknamunkát a 3. nemzetmentő kormány ellen?
@_most_:

Az a baj, hogy túl sarkosan fogalmazol! Ezek a mocskos kis bélférgek nem azon dolgoznak, hogy Magyarország ne kapjon pénzt, hanem azon, hogy ne kapjon olyan pénzt, amit nem ők oszthatnak szét.
@Che Tamás: "Kattints át a 2004-2009 fülre, és máris nem azt látod, amit alapértelmezésként behoz."

igen tenyleg az elmult 6 eves idoszakban tenyleg aramlott a penz, igaz harmadannyi mint a nemetektol, es Budapesten ahogy latom az az egy beruhazas, tehat budapesti letemre hiaba neznek szet :)))
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |