Bántotthús - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

UTOLSÓ VACSORA - Ma egy olyan terméket mutatunk be, amihez hasonlót sem ettünk még soha, és még a csomagolása is megtévesztő. Utóbbit onnan tudjuk, hogy véletlenül került a kosarunkba.


bantotthus.jpg


Rántott húsnak álcázott cigánypecsenye. Vagy fordítva...


Tudták, hogy létezik olyan, hogy gyorsfagyasztott cigánypecsenye? Na ugye, én sem. Meg is lepődtem, mikor az asszony ezzel állított haza a boltból. Meg ő is. Hosszú napunk volt, gondoltuk, eszünk valamit vacsorára, amit csak ki kell sütni, aztán mehet a jól megérdemelt semmittevés. Gondoltuk, sima rántott hús jó lesz, azzal nem lehet lyukra futni, ugyanis legendásan nehéz elrontani. Ami azonban kép alapján egyszerű mezei rántott húsnak tűnik, az a felirat tanúsága alapján már cigánypecsenyének van szánva. Enyhe ellentmondás látszik tehát mutatkozni e termék csomagolásán látható illusztráció és a csomag tartalma között. A cigánypecsenye ugyanis emlékeim szerint egyáltalán nem így néz ki. Ha ráguglizunk, például kajakra nem azt dobja ki, amit fent láthatunk (mondjuk azt is megértjük, hogy nem mellékeltek gyorsfagyasztott, beirdalt szallonaszeleteket mellé). Ha pedig rántott húsnak tűnő dolgot veszek, pont nem arra számítok, hogy az valójában cigánypecsenye. Persze ettől még lehetne jó, de nem az. Pedig nem mondhatnám, hogy kényes vagyok, de kevés ennél furább dolgot ettem, pedig kipróbáltam már a rántott zsírt is. Leginkább olyan, mintha valami nagyon enyhe fűszerezésű lisztes-paprikás kulimászba paníroztak volna vaskos, enyhén rágós tarjaszerűségeket. Alaposan át kellett sütni, hogy ehető legyen ne maradjon rózsaszín a közepe, de a finomtól még így is nagyon messze állt. A valódi cigánypecsenyétől meg pláne (tegyük hozzá, ez az az étel, amit a magyar éttermek egy jelentős százaléka borzasztóan tálal, mert azt hiszik, ha kellő mennyiségű fokhagymával készítik, akkor tökmindegy, milyen íze van az egyéb összetevőknek). Vegyük tehát sorra e jobb sorsra érdemes hús megkínzatásának stációit:


bantotthus2.jpg

Kép alapján ezt tartalmazza a csomag.

bantotthus3.jpg

A felirat tanúsága szerint pedig ezt.

bantotthus4.jpg

Valójában pedig ez található benne, még gyorsfagyasztott formában.

bantotthus5.jpg

Így néz ki, ha kisütjük, és puritán módon tálaljuk. Kissé összemegy.

bantotthus6.jpg

Ez meg a belseje, ez alapján megint sima rántott húsnak tűnik. Az igazán zsíros-rágós részekkel túl sokat küzdöttem, így azokról nem lőttem képet.


Ár/Érték arány: ♥♥ (1599-be fáj egy csomag, ami akárhogy is vesszük, túl sok érte)

Összbenyomás: ♥ (van az az éhség, hogy bármit megeszünk, de akkor találunk olcsóbbat is)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr825377830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |