DALFEJTŐ - Kezdeti praecoxaim idején még némi egészséges ellenszenvvel viseltettem az együttessel szemben: adott volt egy habzó szájú, globalizációgyilkos szószóló idióta és a kimondottan pesti bankkártyalovag-suttyóknak ható zenei plebsz, azaz egy semmitmondó együttes. Itt következik az unalomig csámcsogott: aztán ráéreztem, a számok pillanatok alatt a fejembe szálltak, a rettenetesen jól eltalált dallam és a dalszövegek pedig örök mementóként égtek a tudatomba. Röviden: megszerettem a Kaukázust.

Fotó: Facebook/Park Official

Most pedig sós váladékot morzsolgatok a szemem sarkában és elámulok, hogy minden ugyanolyannak hat, mint három éve, a feloszláskor. Kardos elképesztő mértékben visszafogta magát, ripacs megváltószindrómáját látszatra leküzdötte, szerény szűkszavúsággal bókolt és hajladozott a tébolyult közönségnek, egy felesleges fél mondatot se bökött oda a rothadó nyugat fiaskóiról. Hangja és énekstílusa épp olyan, mint volt: vagy rühelled és túlharsogod, vagy szereted, mivel a Pingvin, a Lángos, tejföl vagy az Amszterdam épp ettől a hanghordozástól olyan utánozhatatlan. Kardos mind emellett átvette a basszusgitárt is, s így kimarad klasszikshit pengetőzése is, amitől a számok feszesebbekké váltak és sokkal punkosabb hatással vérteződtek fel. Mondhatni, némelyik dal szakállas metallistává vált régi löttyedt, borostás hippi énjéhez képest. Az együttes többi tagja a rá jellemző profizmussal és visszahúzódó örömzenéléssel viszonyult a régihez/újhoz, mintha fel sem oszlottak volna soha - Fodor Máriusz eklektikus elektronikával spékelt, Toldi Miki ölte a bőrt, Fűrész pedig reszelte rendesen a húrokat, amiként illett.

A koncert jól felépítetten ívelt a totális punk-alter pörgéstől a kellemes melankóliáig, de bizony az átkozott vége annyira professzionálisan pörgősre sikeredett, hogy annak közreadásához alantasak eme gépelt betűk. Külön kiemelendő, mikor az összes régi taggal és a Magashegyiből ismert Bíborkával kiegészült formáció bábeli spirálba fonta az eddig még soha ilyen zseniálisan nem szóló Angliát.

Lehet tehát forszírozni, hogy a pénz motiválta az újrázást, meg hogy hol van már a tavalyi hó, és hogy a Janó is már herélten hervadozik csak a régi anarchista prófétához képest, de ez mind butaság. A zenekar úgy, ahogy van profin hozza, amit jelképez, újra élőben, s ennél nem is kell több.