UTOLSÓ VACSORA - Van abban valami báj, mikor az Éden Hotel Naivája (közismertebb nevén Éden Edina, a második széria egyik győztese) kíséri leendő asztalához az embert, hogy aztán az egy nagy méretű, "Don't fuck with the wombat!" felirat alatt fogyaszthassa el estebédjét.

Az Iskola az egyszervolt Tűzraktér épületében helyezkedik el, neve azonban még ennél is régebbre nyúlik vissza, nevezetesen azokba az időkbe, amikor még iskola üzemelt benne. Jelen állapotában valóban fellelhető némi szoci báj, melyre vastagon rányomta bélyegét a hagyományos pesti undergroundos-romkocsmás életérzés. Nevezetesen azért, mert az épület nem igazán került felújításra a tulajdonosváltásokat követően, ám ami a Tűzraktérnek jól állt (az omladozó vakolat, és a rozzant bútorok), az egy magát komoly étteremként eladni próbáló vendéglátóegységnek már nem annyira. Először is, régi iskolai asztaloknál, a jól ismert fém vázas, fa ülőkés székeken falatozni az első pár percben még jó poénnak tűnik, később azonban egyszerűen csak kényelmetlen (na ja, az autentikus életérzésért szenvedni kell). A falakról nem került eltávolításra maradéktalanul a Tűzraktér nyoma, így vicces stencilek merednek ránk (lásd fentebb), miközben vacsoránkra várunk. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem lógna ki teljesen az összképből, és nem éreznénk a körítést egyszerű parasztvakításnak, amit lehet hogy beszopnak a sznobok, akik be nem tették volna a lábukat, amíg a hely Tűzraktér volt, most meg elégedetten hümmögnek a hostessek láttán. Már a bejáratnál halljuk,  ahogy bentről kellemes zongorajáték szűrődik ki, belépve aztán az első, amit meglátunk, a bárzongorista, aki egy sámli méretű széken ülve egy kisméretű szintin küldi az aláfestést. Ezen a ponton már röhögnünk kellett, de aztán hál' istennek az ételek terén szerzett tapasztalataink feledtették velünk a hely amúgy teljes mértékű koncepciótlanságát.

Serényi Zsolt főszakács a fúziós konyha kedvelője, karakteres menüsorán érezhető volt a csakis jó értelemben vett mindent mindennel elv. A dizájn ezúttal már kerek és magával ragadó volt; az almafán füstölt sertéstarja piramisaié épp úgy, mint a valami guszta lila káposztás salátával megbolondított klasszikus hamburger esetében. A burger érdekes pont, mivel annak ellenére, hogy sokan egyszerűnek találják, lehet azt roppant izgalmasan is elkészíteni, mint jelen esetben, mikor is a szaftos marhahúst valami megfejthetetlen (olyan ajvár jellegű) piros szósszal ízesítik, isteni magaslatokba emelte az amerikánus német falatokat. Összességében nincs értelme minden kóstolt csemegéről külön-külön értekezni, mivel csak áradozni tudnánk, talán még a Paprikás-tejfölös szélesmetélt kemencében sült szürkeharcsa filével  igényel némi külön főhajtást - fantasztikus harmóniában állt össze a házias tészta a paprikás szósszal, amit megkoronázott a belül szaftos, kívül ropogós halszelet. 

Összességében az Iskolának jót tenne, ha nem próbálná külsőségeiben is különleges étteremként pozícionálni magát, annál is inkább, mert konyhája révén semmi szüksége erre.