DALFEJTŐ - Se szeri, se száma a zenével (is) foglalkozó oldalaknak, így aztán bárkiből percek alatt lehet bennfentes egy-egy zenekar, előadó életművét és viselt dolgait illetően, gyakran már a megjelenés előtt hallhatjuk és minősíthetjük a lemezeket, de vajmi keveset tudunk azokról, akik mindezt lehetővé teszik: a zenei újságírókról. Wurlitzer-díj című sorozatunkban minden hónapban egy-egy szerintünk fontos és szorgos médiamunkást mutatunk be, aki sokat tesz/tett a könnyűzenei kultúráért. Első áldozatunk pedig ki is lehetne más, mint minden idők egyik leghíresebb rádiós DJ-je, John Peel.
"Öreg rocker nem vén rocker!"
(Fotó: BBC)
Míg a magyaroknak Dévényi Tibi bá jutott lemezlovásznak, addig Európa szerencsésebb felén már olyan dalok is szólhattak a közszolgálati rádióban, amelyek jó eséllyel ma sem tudnák magukat beverekedni a Petőfibe. Volt ez többek között azért, mert egy tökös műsorvezető, bizonyos Hámozós János John Peel azt mondta: "Pont leszarom, ha fura a neve egy zenekarnak, és összesen hárman ismerik őket, annak a három gyökérnek is joga van megtalálni a kedvére valót a műsorban!" De hogy jutott valaki pusztán a zene szeretete és terjesztése révén odáig, hogy aztán állami kitüntetést kapjon a királynőtől?
A suli és a katonaság után John Ravenscroft 1961-ben felpattant az első repülőre, és elhúzott az USA-ba, hogy ott alapozza meg rádiós karrierjét. Kezdetben közepes eredményt könyvelhetett el e téren: bár sikerült elhelyezkednie dj-ként, fizetést nem, vagy alig kapott erőfeszítéseiért a texasi WRRR rádiótól. Ahogy azonban az egész világon elhatalmasodott a Beatles őrület, a liverpooli származású Johnny egyszerre azon kapta magát, hogy mindenki őt akarja, aki a gombafejűek hazájából származott. Kihasználva a brit akcentusból fakadó előnyeit Kennedy elnök meggyilkolásakor a Liverpool Echo munkatársának hazudta magát, hogy bejusson a sajtótájékoztatóra, melyen felfedték Lee Harvey Oswald személyét. Az alábbi felvételen 05:10-nél látható, saját állítása szerint úgy néz ki, mintha valami rossz helyre tévedt turista volna.
Egy évvel később már Oklahomába szegődött a beszédes KOMA nevű rádióhoz, és feleségül vett egy Shirley Anne Milburn nevű nőt, akivel egészen 1971-ig éltek együtt eléggé viharos körülmények között. Kaliforniába költöztek, ahol John rátalált a drogokra, és végre olyan munkát kapott a KMEN rádiónál, ahol nem csak az aktuális slágereket ömleszthette az éterbe. Életmódja miatt azonban összeütközésbe került a törvénnyel, így aztán nem sokkal később már úton is volt hazafelé, Nagy-Britanniába, ahol a munkanélküliség várt rá. Szerencsére azonban a fiatalok már itt is a Beatlesre és a Stonesra pörögtek az '50-es évek táncdalai helyett, így John is megtalálta a helyét. A Radio London nevű kalózrádió stúdiójába került, és végleg nevet változtatott: ekkor vette fel a Ravenscroft helyett a jóval rövidebb, és megjegyezhetőbb Peel vezetéknevet. A már címében is erősen szexuális felhangokat hordozó The Perfumed Garden című műsorában kevésbé ismert, ám azóta már legendává avanzsált zenekarok dalait pörgette: Captain Beefheartot, Tyrannosaurus Rexet, és a korban szokatlan módon teljes lemezeket is adásba rakott. Bár a Radio Londont hamarosan lelőtte a hatóság, a kulturális forradalmat nem lehetett megállítani, és ezt szerencsére a BBC-nél is belátták. Pár hónappal később elindult a BBC Radio 1, az első tematikus popzenei csatorna, és persze Peel is ott volt a munkatársai közt.
Még ebben az évben Top Gear című műsorának keretein belül megszületett a később szinte intézménnyé vált Peel Sessions. Johnny nagy ötlete az volt, hogy hívjanak meg zenekarokat a stúdióba, hogy ott élőben adják elő dalaikat. Majd' minden zenekar megfordult nála, aki számított akkoriban, és azok is, akik azóta verekedték be magukat a könnyűzene kánonjába (bármit is jelentsen). Ezzel párhuzamosan beindult jóval kísérletezőbb műsora is az éjszakai sávban: a Night Ride zenei előítéletektől mentes eklektikus olvasztótégelye volt a különböző szubkultúráknak a pszichedelikus/progresszív rocktól a punkon át az elektronikus zenékig. Ezt az amúgy is színes palettát tovább tágították John fura ötletei: hol avantgárd verseket olvasott fel, hol politikai vitákba bocsátkozott, de előfordult az is, hogy élő adásban vallotta be, hogy kapott már el nemi betegséget (ez a hetvenes évek Angliájában még nem korántsem számított mindennaposnak).
Szabadidejében Johnny azzal ütötte el az időt, hogy a Captain Beefheart turnébuszát vezette ingyen és bérmentve, és saját kiadót is alapított: A Dandellion három év alatt összesen 27 lemezt adott ki. Később ott volt a kezdetben csak pár ezer főt megmozgató Glastonbury Festival születésénél is, '71-ben pedig színpadra is lépett a Top of the Pops-ban, ahol a The Faces mögött úgy tett, mintha egy mandolinon játszana.
'74-ben John újraházasodott: elvette feleségül Sheila Gilhooly-t, akivel aztán négy gyermekük született (mindegyiküket kedvenc Liverpool FC játékosai után nevezte el). Két évvel később ő volt az első, aki országos rádióban punkot mert játszani: az akkor még teljesen ismeretlen The Ramones Judy is a Punk című dala volt az első a műfajból, amit olyan előadók követtek, mint a Sex Pistols, a Clash, a Buzzcocks, vagy a Siouxsie & The Banshees. A '80-as évek beköszöntével aztán helyet szorított a hip-hopnak is, miközben olyan feltörekvő előadók fordultak meg nála a stúdióban, mint a New Order, a The Cure, vagy az akkor még igencsak gyerekcipőben járó Pulp, de a The Smiths is neki köszönhette karrierje beindulását. Később aztán jött a Pixies, a Stone Roses, és a Nirvana. Ismerős nevek, ugye?
1998 novemberében érdemrendet vehetett át a Buckingham Palotában. Hivatalos megszólítása ezután John Peel OBE - utóbbi rövidítés az Order of the British Empire (a brit birodalom rendje) megnevezést fedi. Az elismerés ugyanakkor valószínűleg nem érte teljesen váratlanul: tizenegy alkalommal választotta meg az Év Dj-jének a Melody Maker, '93-ban a Sony-tól a "Broadcaster of the Year"-t vihette haza, '94-ben jött az NME-től a "Godlike Genius Award", és beiktatták a Radio Academy's Hall of Fame-be is.
Peel 2004-ben hunyt el egy váratlan szívroham következtében (ami ugyanakkor talán mégsem tűnik annyira váratlannak, ha figyelembe vesszük, hogy folyamatosan dolgozott, és rendszeresen éjszakai műsort vezetett). Emlékét az évente megrendezésre kerülő John Peel Day, a Norwichban megrendezett John Peel Festival of New Music, és egy hatalmas lemezgyűjtemény őrzi, meg persze az a több száz zenekar, akiknek segített a hírnév felé vezető úton. Az alábbi linkre kattintva bepillanthatunk Peel szobájába, kutakodhatunk a Peel Sessions felvételei közt, és az említett gyűjteményt is átböngészhetjük, de most szólunk, egy fél élet kell hozzá, hogy A-tól Z-ig jussunk benne.
