A ZZ Top újra a topon (ZZ Top: La Futura) - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Chat Géza

DALFEJTŐ - Bevallom urasan, nem vagyok teljes tudatában az említett zenekar történelmének, de nekem ne! Kis pöcsös koromban az anyatejjel szívtam magamba a Gimme All Your Lovin-t, meg a Sharp Dressed Man-t, és mindegyiket imádtam. Mivel akkoriban nem tudtam, mi fán terem a zenehallgatás, mert mint mondtam, eléggé pöcsköszörű voltam, épp hogy tudtam járni, így a helyi lemezboltba sem tudtam bemenni, hogy "Csókolom, az összes ZZ Top kazettát kérem, de azonnal". Amikor azonban apám hifijéből megszólalt a már említett két nóta, vagy amikor az MTV szólt éppen, akkor napgép fel, műanyag játékgitár a nyakba, és már nyomtam is a kettőt jobbra, kettőt balrát.  

 

Kilenc éve nem jelent meg tőlük semmi, és most hirtelen itt egy 10 - deluxe változatban 12 - dalból álló nagylemez, a La Futura. A rutin meg az évek szépen visszaköszönnek a patentül összerakott dalokból, és még huszadszori meghallgatásra sem tudom azt mondani, hogy ezt a szólót mintha már hallottam volna, pedig biztos vagyok benne, hogy már hallottam. Kilenc év kellett ahhoz, hogy a ZZ Top garázsban porosodó Hot Rodjának motorját kellően bebikázzák és a kezdő számmal nem is indíthatták volna jobban útjára a feltámadást.

 

 


Az idő vasfoga - és itt nem Billy Gibbons túlzottan is kifehérített fogsorára gondolok - jócskán kikezdte az eredetileg tűzpiros Hot Rodot, de pont ettől lett még vagányabb. A klip, a téma, a minden, semmivel sem akar többnek látszani annál, mint ami. Texasból jött embernek, meg az európai suttyóknak is mi kéne más, mint fasza autók, nők, meg "igényes" zúzás. Sokadszor végignézve a klipet, meg végighallgatva az albumot, az agyamban csak az motoszkál, hogy "akarom, akarom, akarom." Szakállat akarok, Ray Ban Caballero napgépet akarok, ütött-kopott Hot Rodokat akarok, natúr színű Fender Telecastert akarok, SIVATAGBAN ÉLNI AKAROK!

zztopband.png

 

Az új albumról és a visszatérésről csakis, mint érzésekről, impulzusokról lehet beszélni, melyek terén semmi negatívumot nem tudok felsorakoztatni. A jól bevált dolgokon minek változtatni? Fasza texasi, húzós rockot kérünk még, Billy bácsi!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr445509623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Patrick Bateman 2012.10.23. 11:13:37

Topon. Így. Egy pével.
@Patrick Bateman: köszi!
pont most akartam ezt írni
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |