A miniszter félretép (A Blue sPot dalai) - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Bár a hazai zenei szaksajtó méltatlanul hallgat róla, nem tudunk csendben elmenni a tény mellett, hogy Oszkó Péter ex-pénzügyminiszter zenekara, a fölöttébb fura Blue sPot (a lefordíthatatlan szójáték több jelentéssel bír: értelmezhető Kék Helyként, vagy Bluesfazéknak, ugyanakkor a pot a marihuánát is jelenti az egyszeri ángyílus gettólakónak, így aztán akár Bluestépésként is értelmezhető) névre hallgató banda hamarosan lemezt jelentet meg. Az egyébként szájharmonikával nyomuló Oszkó a héten FB-oldalán osztja meg ízelítő gyanánt a dalokat, és mi kapva kaptunk az alkalmon, hogy egy kis elemzésnek vessük alá a promo-felvételeket.

 

bluespot.jpg

 

 

 

Az Engem vársz című rockballada szerintünk egyenesen Oszkó "jótevőjéről", Budai Gyuláról szóló  személyes vallomás. Mint ismeretes, az elszámoltatási kormánybiztos nem épp a frappáns megnyilvánulásairól híres, a HVG riportereinek teljesen random és különböző témákra vonatkozó kérdéseire hajlamos Oszkó nevével, esetleg a WizzAir-rel dobálózni. Valószínűleg a nejének is hasonlókat morog, mikor az megkérdezi, mi legyen a vacsora, de hát ez van, ha az ember egy rögzült tudatú személlyel köt házasságot. A jó öreg Vidámpark zenekarra emlékeztető, a korábbi nótákhoz képest meglepően kemény riffel induló dal több jelentésréteggel operál. Adott a felszín, mely egy hagyományos blues-alaphelyzetet vázol fel: a csavargó meg van győződve, hogy szerelme csak őt várja, és ezért mindenhová követi. Ugyanakkor ha mélyebbre ásunk, voltaképpen azzal szembesülünk, hogy nem egyszerű, ártalmatlan csavargóval van itt dolgunk, hanem egy igazi megszállottal, aki hazáig követi az embert, és konkrétan az ablaka alatt üvölt egész éjjel:

 

"Hiába megyek Északnak, hiába megyek Délnek,

nem találok sehol senkit, aki ennyire éget(?),

régóta ülök itt a néma ablakod alatt,

hideg a szél, persze az eső is éppen most szakad.

Hogyha akarod, fellármázom az egész éjszakát,

most már hallja mindenki egy csavargó dalát..."

 

A csavargó figurája szerintünk tökéletesen adja vissza Budait, aki megszállottan üldözi Oszkót, de akár Oszkó is lehet, akit a paranoid Budai minden éjjel az ablaka alá vizionál nagy félelmében. Ilyen helyzetben szokott az ember a távoltartási végzés nevű papírhoz folyamodni. Talán ezt a papírt kergeti a következő dal, a Rossz az idő énekes-hőse is:

 

"ha fúj a szél egy papírfecnit kergetek"



 

 


A dal a finn-magyar rokonság jegyében fogant, Oszkó állítása szerint egy Helsinki Bizottság élmény ihlette. A költő olyan másnapos, mint az egyszeri nyugdíjas az MSZP-majális után:

 

"Ha jó a sör, ha rossz a sör, a fejem fáj..."

 

A búskomor északi melankóliát pedig oly kép festi le, hogy azt még Kaurismaki is megirigyelhetné:

 

"Két sirály és egy szürke ló"

 

A refrén önmagáért beszél, hősünk szerint a szerelem minden bút feledtet, így attól elmúlik "a rossz, a rossz, a rossz idő, jön egy jó, jó, jó kis magyar nő". Bizony, egy jó kis magyar menyecske mellett még a Széll Kálmán-terv is elviselhető:

 

"és ha kicsit fúj a szél(l) még akkor is jó,

 

A cikkünk megjelenéséig megírásáig posztolt három dal közül az utolsó továbbviszi a meteorológiai/gazdasági életkép motívumát.



A Szomorú az idő Oszkó szerint "egy igazi crossover népdalfeldolgozás, amolyan Muddy Waters hangulatban". Magunk sem mondhattuk volna szebben: a blues-standardet népzenei motívumokkal ötvöző dal hőse szerelméhez intézi szavait, aki nem viszonozza a férfi ambivalens érzéseit, így az ekképpen fakad ki:

 

"verjen meg az Isten, veretlen ne hagyjon,
 szeretetlen társat, hideg ágyad adjon"

 

A kiboruló, viszonzatlan szerelmű férfi szerintünk Matolcsy, aki az IMF-hez intézi hol epekedő, hol évődőn sértő szavait.

 

Összességében azt mondhatjuk, a Blue sPot dalai nem rosszak a maguk kategóriájában, és Oszkó szájharmonikázása is szépen egészíti ki a dalok hangulatát (lásd a Szomorú az idő szívszaggató szólóját). A dalok elemzése továbbá csak jelen sorok írójának véleményét tükrözik, és elképzelhető azokkal teljesen ellentétes értelmezés is.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr825509741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kezdjük talán azzal, hogy az együttes egyáltalán nem Oszkó együttese, hanem Bárth Jánosé, aki nemcsak énekes-gitáros, de egy igazi Zenész. Oszkó kábé a hatodik legfontosabb arc a bandában. Ezzel nem a szájharmonikás érdemeit szeretném kisebbíteni, hanem a valódi zenészekére rávilágítani. Szégyen, hogy a tévében is azért voltak, mert egy arc amúgy valami más miatt ismert. OK, így működik a dolog, persze. De attól még nem így kellene működnie. Na Glory.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |