DALFEJTŐ - Ravi Shankar lánya kilenc Grammy-vel a háta mögött már semmit sem bíz a véletlenre: május 1-én megjelenő Little Broken Hearts című lemezéhez nem kisebb nevet sikerült megnyernie producernek, mint Danger Mouse-t. Megnézzük, mi sült ki ebből a különös házasságból!
Hallgasd meg a teljes lemezt az NPR.org-on!
Jones karrierje 2002-es debütáló lemeze (Come Away With Me, Blue Note Records) óta gyakorlatilag töretlen: két-három évente menetrendszerűen jelentkezik új anyaggal, a turnék és a stúdiómunkák szünetei között pedig a filmezésbe is belekóstolt – legemlékezetesebb alakítását Wong Kar-Wai szándékoltan gejl romantikus alkotásában láthattuk még 2007-ben (A távolság íze). Új lemezének producere, az eredetileg Brian Burtonként született Danger Mouse pedig olyan produkciók megszületésénél bábáskodott, mint a Gnarls Barkley vagy a Broken Bells, és olyan nevekkel dolgozott együtt, mint a Gorillaz, Beck vagy Sparklehorse. Nem ez az első eset azonban, hogy Jones az ő irányítása alatt dolgozik: a tavaly megjelent, spagetti-western soundtrackek ihlette Rome (Parlophone/EMI) című konceptlemezen Jack White mellett az énekesnő is feltűnt két dal erejéig. Úgy tűnik, az élmény olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy teljes készülő lemezét Burtonre bízta, az eredmény pedig sokkal jobban hasonlít egy Danger Mouse projekthez, mint Jones korábbi munkásságához.
A vissza-visszatérő, retrósnak ható nagyzenekaros manírokon és a gitárok szörfrockos hangzásán túl a lemez vizuális megjelenésében is felfedezhető a Danger Mouse munkáira oly jellemző nosztalgikus hangulat: a borítót Russ Meyer 1965-ös Mudhoney című filmjének plakátja ihlette. A párhuzam nyilván nem véletlen: egyes darabok akár egy Tarantino-film soundtrackjére is felférnének. A finoman disszonáns nyitódarab, a Good Morning halk melankóliájával ellentétben a lemez egésze ugyanis jóval szélesebb skálán mozog a korábbiaknál: a súlyos vokálokkal, és zúgó gitárokkal terhelt címadó daltól a jóval ritmusosabb, helyenként már-már táncolható darabokig ível a repertoár. Az élőben elsőként bemutatott Happy Pills zenei alapja egyenesen a Queen Radio Gaga-ját idézi. A Little Broken Hearts nemcsak, hogy jóval kevésbé zongoraorientált és folkos, mint elődei, de alapjaiban tér el a megszokott vonaltól – ha vissza is nyúl a gyökerekhez, azt csak azért teszi, hogy kifacsart formában tárja elénk újra azokat. Annak ellenére, hogy nincsenek rajta olyan „slágeres” darabok, mint a Don’t Know Why, vagy a Young Blood, mégsem mondhatnánk, hogy ellaposodna – a 45 perc alatt végig képes fenntartani a figyelmünket – ez azonban szintén sokkal inkább Danger Mouse-nak köszönhető.
Jones lemezein ezidáig maga az énekesnő volt a főhős. Hangját mindig az előtérbe tolták, a zene pedig egyértelműen alárendelt szerepet játszott. A Little Broken Hearts esetében azonban a zene már túllépi az egyszerű kíséret szerepét, egyenragúvá lép elő, sőt, néha hangsúlyosabbá válik Jonesnál is, akinek eddigi munkáira az egységes hangulat és az atmoszférateremtés volt a jellemző. Ez a lemez azonban folyton kizökkent minket és felülírja elvárásainkat. Hogy ez jó irány-e Jones számára, azt nehéz lenne eldönteni – annyi bizonyos, hogy a jazz rétegműfajából érkező énekesnő bebizonyította vele, hogy helye van a mainstream könnyűzene világában. A rajongók egy része bizonyára idegenkedéssel fogadja majd az anyagot, a benne lévő újító szándék ugyanakkor elismerésre méltó, és tagadhatatlan, hogy zeneileg érdekes és értékes anyagot sikerült letenni vele az asztalra.
