A '90-es évek legszarabb, de legkedveltebb piái - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Függő Hírügynökség

UTOLSÓ VACSORA - A Cinken felmerült az ötlet, mi pedig nem haboztunk, és megemlékezünk azokról a borzalmas piákról, amikre csak a trú 90-es évekbeli gyerekek emlékezhetnek.

 

 

St. Hubertus, ismertebb nevén: Hubi

Minden középsulis olcsó bebaszás alapkelléke volt. Édes is, tömény is, hányat is. A legszebb hármas kombó evör.

Becherovka, ismertebb nevén: Beher

Ugyanaz, mint a Hubi, csak egy fokkal jobb. De az igazi különbség a kettő között, hogy míg előbbit mi ittuk fiatal hülyegyerekként, addig utóbbit a szüleink vedelték.

Konyak, ismertebb nevén: konyak

Még a Szomszédokban is vedelték a konyakot, pedig aztán ez az ital minden, csak nem finom. Általában mindenkinek a Napoleon konyak ugrik be, de a legtöbb helyen azért a konyak/brandy ízű szeszesitalt adták ezen a néven (tudjátok, három csillag az üvegen, az már iható volt). Emlékszem egyszer összeokádtam egy játszóteret Győrben a Kun Béla lakótelepen. Igaz, azon az estén a haverom valami gyógyszert is adott, hogy így jobb lesz, hamarabb beüt és mehetünk a buliba az iskolába, egész pontosan a Champagnet nap fergeteges afterjára.

Vilmos körte, ismertebb nevén: Vilma

Ilyet életemben először és utoljára Ferenc atyával ittam a bankettünkön. Nem volt finom, hiába győzködött Krisztus földi helytartója bőszen, hogy jó lesz ez. Tény, hogy utána mentem is imádkozni a Zöld Elefánt nevű étterem budijába a nagy fehér porcelánhoz.

Gösser

A Gösser valamiért baromi felkapott lett a '90-es években, minden kopaszmercis, fukszos vállalkozó ezt itta a prosztónak tartott ászok helyett, pedig ez sem volt egy nagy truváj. Ma már kevésbé népszerű, pláne mióta elárasztották hazánkat a különböző ízű, zamatú, erjesztésű kézműves sörök.

BB pezsgő, ismertebb nevén: pezsgő

Minden szilveszter, és minden ÁFÉSZ-polc elmaradhatatlan kelléke. Ahogy Magyarországon minden traktor dzsondér, minden láncfűrész Stihl, és minden tisztítószer Domestos, úgy ha valaki pezsgőt emlegetett a '90-es években, akkor valójában a BB-re gondolt. Ugyanitt: teljesen érthetetlen, régen hogy voltak képesek az emberek akkora tömegben vedelni az édes pezsgőt...


Bailey's, ismertebb nevén: bélíz

Ún. csajos pia/női ital. Vettél egy Bailey's-t a felszedni kívánt csajnak a diszkóban, és máris egy lépéssel közelebb voltál a végcélhoz. Annyira népszerű volt, hogy egy idő után terjedni kezdtek a "házi bélíz" receptek. Tényleg. (A Bailey's mellett a másik elterjedt krémlikőr amúgy a Carolans volt).

Vermut, kevésbé ismert nevén: ürmösbor

Ezt ugyanúgy a "konyakos ötvenesek" vedelték, mint (ki nem találjátok) a konyakot. A névnapra/születésnapra/nőnapra/bármilyen napra ajándékba adott Éva vermut nem hiányozhatott egyetlen valamirevaló magyar család bárszekrényéből és/vagy vitrines szekrényének tetejéről.

Bónusz: kevert

A kevert maga az élet. A minden. A kevert az italok Tarr Bélája.

 

(Chat Géza és TJB)

Lájkold a Függőt! Fasza lesz!

 


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr827336000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bónusz:
a kevertet Mirindával vegyítve megkaptuk az igazi Donald rágó ízű italt. Valakinek megvolt?
ó, a kevert, ami császárkörte + rum kombó, legalábbis felénk az volt, mindenki gyűlölte, én imádtam, számolatlan alkalommal tudtam tőle késő tinédzserkoromban lealjasodni, de persze én is ugyanúgy kihánytam, mint az, aki péter pál vodkától, vagy egyéb kaliberű mosléktól baszott be.
egyéb * hasonló * kaliberű
Hol van a Diólikőr? A Cseresznyepálinka kommersz? A 100 forintos feles rum a Közgázról?
Szerintem ez inkább 80-90-es évek italai, kizárólag azért, mert szerepel benne az Éva vermut.
Ha viszont az benne van, akkor innen kimaradt a munkásosztály zászlóshajója, a Munkás és a Kossuth cigaretta elmaradhatatlan velejárója, a cs-vitamin, azaz a cseresznye pálinka!
És nem mehetünk el szó nélkül a háziasszonyok kedvenc italának, a sütőrumnak a konkurensétől, a diólikőrtől.
Hatás: lásd császárkörte vagy kevert!
Sőt: Diana sósborszesz (annak light verziója, a Dianás cukor)

A cseresznyepálinka mellett azért sem mehetünk el szó nélkül, mert kimutatott tény, hogy több fogyott belőle, mint amennyi alapanyagot az ország termelni tudott.
(A mostani helyes megnevezése: cseresznye ízesítési szeszes ital)
Amit abszolút a legtöbbet nyomtunk a 90-es években: Ászok sör, VBK.
Aztán néha volt: a többi sör, Sprite+fehér bor, fröccs, maci fröccs, hubertus, valamiféle meggy likőr, unicum, pálesz. És asszem ennyi!
Ha már 90-es évek, akkor ÉVA vermut helyett édes Martini.
Hatás: ua, mint Éva vermut
@Mortanius:

Nem meggylikőr, hanem CherryBrandy!
Minden feles után meg kellett inni 1 dl vizet, különben cukorbeteg lett az ember.
Faluhelyen mi már akkor is pálinkát ittunk. Fater disznótorra féltetett nehogy elfogyjon, jó lesz majd január végén keritésszaggatója. Másra nem is volt pénzünk, 1-2 sör Kőbányai villámgyors általában belefért.
Helló

Emberek ti milyen alkeszek vagytok hogy kihagytátok a KOR " legjobb " piáját a vegykót ? vegyespálinkát !
ALAP volt főleg a 2 dekás :)
A Kevert tulajdonképpeni mostoha ikertestvére hol marad? a bonbon meggy? :D
Én csak és kizárólag édes félédes stb piát szeretek. Az ok egyszerű, rühellem az alkohol ízét - emiatt sem szoktam inni - és az édes ízen kívül nem nyomja el azt semmi, a keserűt ízt meg utálom, szóval sörözni sem szoktam, max fröccs valami jóminőségű nem legszárazabbb borból, ha már mindenképp inni kell. A Bailey's, a drága tojáslikőr biza nem vegyipari etilalkoholból van és emiatt finom is, nem úgy, mint az általatok felsorolt legtöbb szar. Sosem értettem miért kell valami szarral okádásig kábítani magát az embernek, ha meg a kábulós öngyilok a lényeg, a kalapácsos fejbebaszás olcsóbb, mint a művi szarok, hatásosabb, egy ütéstől elkábulsz, plusz macsóbbnak is tűnsz vele, már ha azt hiszed, valakinek is fontos, amit baromkodsz... legtöbbetek sajnos lecsúszik a Darwin díjról, jó lenne belehúznotok.
Ennyi sületlenséget összehordani. Max a posztíró ízlése a szar, nem egyes, itt megemlített, amúgy minőségi italok...
hát ez übergagyi post.
Oszt a sargadinnyes gyumolcsvodka hol marad?
érdekes, hogy a legszarabbak szarról írtál, de a bailey's belefér meg a gösser is (egyik sem igazán szar), ámde az ászoksör (brrr!) már nem. így lehetett volna fikázni a jägert, ismertebb nevén jégert, a tequilat, vagy másképen tekilát, az unicumot (unik... eh, abbahagyom, töxar, szégyen, már bánom, hogy leírtam... bocsánat!!!), minden édes sörök legalját: a holstent...
és különben is, hol vannak a borok???
a sütőrum is csak a kommentekben... :(((
ez így karcsú lett, koma.
@paráznabillegető: elnézést, most látom, hogy a rum fentebb csak sima rum, nem sütő.
nabazmeg, pláne.
ízesített vodkák, más is írta, szar a poszt
@breky81: pontosan, csak ezért olvastam végig a kommenteket, hátha beírja valaki. Gyümölcsvodka. Az volt az alap mifelénk. (azóta nem vettem a számba)
Legalább utánanéznél, ha már írogatsz! Császárkörte, zöldszilváni/literes/kupakos, diólikőr, kisbarack, dianna/sósborszesz...ááá nem is mondom.
2 literes Aro vodka megvan valakinek?
Pannónia vodka?
2-300 forintos Egri bikavér?
Kimért bor ami olcsóbb volt, mint hozzá a kóla?
Vermoutból mi Garronét ittunk, konyaknak meg Lánchíd konyakot . Aztán volt még a Vietnam, ami olcsó almabor és Coca-Cola kóla keveréke volt.

A kilencvenes években egyébként a helyi menő csávók (HMCS) között igen népszerű volt még a Chivas Regal és RedBull kombó.
Mi az hogy 90-es évek, ma nem..?
Sose basztam be, főleg nem hánytam piától. Most akkor lúzer-e vagyok-e?
Muhaha!
Hubit bármikor, sokat ittam, de soha nem hánytam tőle. Becherovka meg tökjó. Nem literszámra, persze. Citromos, nyamnyam. (Jager is jöhet.)
A Baileys-zel sincs baj, legfeljebb az olcsó utánzatokkal. Csakúgy mint a konyakszerű izékkel. (Bár a konyakot sosem szerettem.)

A posztíró nem bírja az alkoholt, az tuti.
És akkor szeretném látni a listát, hogy mi a menő, mit iszik ő. (Hadd hányjak már.)

A kevert, na az tényleg. Meg a kétdekás császárkörte likőr. :-) Rumpuncs?
Mecseki itóka? Bár lehet, hogy az a nyolcvanas évek.Mint ahogy a fentebb felsoroltak is:- Rumpuncs, Éva vermouth, Tripli sec, Blue Curacao, fekete címkés cserkó, meg az egyéb kétdekás likőrök.
Egyszer Szlovákiában ( de lehet, hogy még Csehszlovákia volt) néztük a kocsmában a rövid felhozatalt és volt egy Karpaczka nevű ital, aminek megtettszett a neve.Kérdeztük milyen? _hát, olyan, mint nálatok az Unicum, csak szarabb, mondta a kocsmáros.Ittunk egyet, majd kérdezte milyen?-Olyan, mint nálunk az Unicum, csak szarabb.
Ez a Beherről jutott eszembe, ami nem rossz ital, csak én utálom.Arra akarok kilyukadni, hogy azért ez nem a cserkó kategória.
portorikó rum-kóla kombó, amit minden arcos kuba-libre-nek hívott
Tuzemak magaban...

Tuzemak+Kofola=cseh Cuba Libre
ha belegondolok total igenytelen, de valojaban izre nem annyira gaz
blue curacao ismertebb nevén blúkurásszó
cifrákat lehet tőle rókázni
nekem neonzöldpüspöklilát sikerült egyszer
a titok hogy egy kis vérrel kell keveredjen
úgy 22 éve elkértem egy srác keróját hogy kipróbálom bekurasszózva
a kanyarig elérve elfelejtkeztem a klipszről
a többi már fejbetörtténelem...
Hm.
Pécsi Szalon sör?
Kóser vodka zárjegy nélkül a Balán az árustól?
Nagyburgundi + gépi kóla = VBK?
A Gösser jó sör, fölösleges fikázni.
kíváncsi lennék mit ivott a posztoló mielőtt ezt a hülyeséget leírta
Hihetetlen vérszegény poszt. Szerintem guglival kaparta össze a szerző, mert életében nem ivott még. A kommentelők nagyjából elmondtak már mindent. Talán az Ámor vermut maradt ki. Volt még akkoriban Ampelos is, ha valaki menőzni akart. Dívott még a kommersz barack almalével. Garrone, Torini, Campari dzsússzal, Cézár konyak a lengyel piacról, Baker's Field Bailey's utánzatnak, etc.
Ejj, és a Triple Sec, hétköznapi nyelven tipliszeg?
Blue Curacao hol marad? Na és az Eristoff?
Anno, Szegeden a Vasdisznó nevű becsületsüllyesztőben a "Móka" volt a menő ital.
Fél liter sör, fél liter kóla, 2deci rum... ( ha jól rémlik)
Mi ezt egy kicsit "átírtuk", lett belőle fél liter kóla, fél liter vörösbor, 2 deci "portorikói".
Bunyóedzés után még egy kicsit dobott az emberen... :)
A poszt elolvasása közben enyhe hányinger kerülgetett.. Ez normális?
És a csokilikőr? Lehánykori nevén csokiflip? Na és persze a jó öreg bonbonmeggy meg a seribrendi. A szovjetszkoje igrisztoje is kimaradt, "A pezsgő". Blöö. :) A lista sz.r. :)
Rumpuncs? Cézár konyak? Ti nem is tudjátok, mi a jó...
Nem tudom, a kilencvenesekben lehetett e kapni, de életem legszarabb piája a szőlővodka volt. Pedig egy időbe még az árvák könnyit is megittam, de abból csak egy kortyot bírtam.
vodka-narancs. Igényesebb helyen (Dunántúlon és Budapesten) rostos narancslével adták, prosztó helye (Alföld) Fantával. A vodka mindíg vmi kommersz szar volt hozzá.
A kevert eredetileg rum és császárkörte likőr keveréke volt. A császárkörte likőr a 20-30-as években élte fénykorát: pali vagyok egy császárkörtére, mondta nagyanyám.
A rum hát azt mondanom sem kellett hogy köze nem volt a rumhoz, annyira durva volt,hogy magában ihatatlan ezért kezdték szelídíteni császár körtével, később már gyárilag keverték a kommersz italárut.
Idősebbek emlékezhetnek még a pettyesre, az vegyespálinka egy csepp málnaszörppel megszelíditve.
Egyszer kaptam ajándékba üveg vodkát, aminek egy fúszál volt az üvegében, nem tudom mi a neve, de tuti hogy az idősebbek ismerik. Rásóztam a fiamra, azzal hogy kötelező neki meginni, hogy megtudja milyen nehéz fiatalkora volt szegény szüleinek.
@irdesmond: Zubrowka, a lengyel csoda :-)
Most is ugyanezektől rúgtok be. Max. a címkére van más név írva, a belbecs, a pancsolt gagyi ugyanaz. Jobb a lelkednek, hogy máshogy hívják a körömlakkokat, és felsőbbrendűnek érzed magad a szüleiddel szemben.
@gizmo26666: Azért, mert a tökös alföldi gyerekek tudják, hogy a szénsavas italok jobban és gyorsabban hatnak. ;)

Egyébként a vodka-narancs becsületes neve: Screwdriver (azaz csavarhúzó). Így kell kérni bármelyik városi bárban, ha nem akarjuk, hogy lenézzenek a pincérek. ;)

Ja, a poszthoz: a Triple sec méltatlanul kimaradt: még gimiben vetetett velem egyik haverom egyik bulira, hogy' az tök jó lesz. Hát, ezt a cukrozott körömlakk ízt semmi sem tudja feledtetni! ;)
RAKI RRUSHI (Albán + Montenegrói brandy) ?
Zubrowka = „bölényfüves” lengyel vodka
A Hubertus teljesenjo volt. Persze en is osszehanytam tole egyszer egy HEV-megallot, de az barmitol osszejon, mennyiseg fuggvenyeben;)
A tobbivel sem volt gond (Vermut, Vilmos).

A BB meg az edes(ebb) pezsgo/borok leszolasa azert kicsit a mai sznobok sportja. Azok az extra szaraz feher szarok a legtobbszor csak a budiba jok vizko ellen.

Nagy divat szidni es legagyizni a regi idoket, sokszor ugy, hogy nem is eltek akkoriban.
A mai vilag sem jobb, sot...
Regen meg tanulokent is be lehett ulni valahova, ki lehetett ezeket fizetni. Ma mar egy atlag fizetesbol sem ul be normalis ember, mert "nevesitett", sznob cuccok vannak, nehany centiliter 1-2 napi fizetesert.
@bestpixel: Tripli sec? Bazeg, nagyfaterom azzal keveri a házipáleszt. De az ő pálinkája jellemzően annyira szar, hogy az a lötty csak javít rajta :-))))
Igaz, hogy picit későbbi, de a "Rom" (sic!) márkajelzésű rum, a legszarabb "Matróz", "Vitorlás" és egyébb szörnyedvényeket is verte. Na, attól tényleg "rommá" ment az ember :)
Egyébként a sokak által szidott "Durbincs sógor",ami almabor volt, messze nem volt annyira rossz, mint a híre, meg a tőle kicsit drágább homoki szőlőborok. Persze, ha Diana sósborszesszel kombinálták, a hatás garantált volt :)
Van a cikkben egy-két tévedés. Például a Becherovka mindig jó volt, ma is az. A Hubi is elviselhető sörrel leöblítve. Az Arany Ászok akkoriban az egyik legvacakabb sör volt, mára egész jó lett. Kihagyták viszont az összes akkoriban pálinkának nevezett kommersz löttyöt, szörnyűek voltak. Ezenkívül milyen remek fosatós kannás borok voltak akkoriban!

Akkoriban néhány megbízható helyről remek házipálinkákat lehetett venni, én azokat kedveltem leginkább, sörből pedig a zöld Dréhert, az tényleg mindig jó volt.
Hehe, mennyi kifejezett és látens alkeszt fújt itt össze a szél:)
@gizmo26666: kései válasz ugyan, de annak idején a 90-es években, amikor elkezdtem alkesz pályafutásomat, itt az Alföldön is rostos naranccsal indult a vodkanarancs hódító útja. Csak aztán mindenki rájött, hogy fantával sokkal jobb.

A vodkanarancsivók azért, mert a szénsav miatt jobban ütött, a pultosok meg azért, mert a Fanta annyira szarízű, hogy MAGÁBAN is vodkanarancs-íze van, így könnyebben lehetett csalni.

A dunántúli vodkanarancsivók meg ezek szerint le voltak maradva egy kicsit bebaszástechnikailag, a pultosok meg nem voltak annyira nyerészkedők (kivéve a Balaton környékét, ott eleve mindig minden kurva drága) :) ma már mindenhol szénsavassal küldik amúgy.
Ez a cikk ritka nagy faxság. Először is ezen italok javarésze ma is sláger. Hubi meg gyógynövényes ital, egészségesebb, mint a hulladék kommerszek.
Ma raktam be a bárszekrényből a hűtőbe egy üveg Torinit "valódi meggyből". Több mint húsz éves. Holnap kibontom. :)
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |