lényeg - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png


Tamás J. Bertalan

ENTERTAINMENT WEAKLY - Csodás héten vagyunk túl: Európa önjelölt, hipokrita erkölcscsőszei egy emberként hördültek fel, amiért egy hatalmas cirkuszban fellépett egy szakállas nő, ráadásul még meg is nyerte azt. A gond ezzel csak az, hogy a szakállas nő nem szakállas nő, aki pedig ezen fanyalog, az még annál is sötétebb, mint amekkorának a homofóbiája alapján gondolhatnánk.

 

mercury.gif

 

komment

Tamás J. Bertalan

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - Egy esküvőnek igazi örömünnepnek kellene lennie, ahol mindenki, de főleg az a két ember, aki épp összeköti az életét, jól érzi magát. Ehelyett az átlagos esküvő csupa aggódás, és idegesség, főleg annak a kettőnek, és mindezt azért, hogy megfeleljünk egy halom olyan embernek, akivel amúgy lehet, hogy két szót sem váltunk soha. Közeledik a házasságkötések szezonja, úgyhogy elmesélem, miért gyűlölöm az esküvőket!

 



 

komment

Tamás J. Bertalan

KÉPLEGÉNY - Találkozott már olyan piktogrammal, melyet nem tudott értelmezni? Állt már tanácstalanul a tiltást jelző tábla előtt azon morfondírozva, hogy akkor most mit is tilos csinálni egész pontosan? Segítünk, itt egy sor nyilvános jelzés, magyarázattal!

 

neveszitsd.png

 

komment

Tamás J. Bertalan

PRINTSCREEN - Persze lehet, hogy ott is unatkozni fog, de legalább nem akárhol teszi! Yolo megye Kaliforniában, Sacramento és a Napa-völgy közelében található, és kicsit több, mint kétszázezren lakják. De vannak egyéb tippjeink is, ha költözne, és közben rajong a popkulturális rövidítésekért!

 

 

komment

Pereszlényi Péter Pál

CSÚNYAIRODALOM - Interjú rajzfilmsztárokkal című sorozatunk következő epizódjában a Magyar népmesék ismert alakjai vallanak a nemrég elhunyt Szabó Gyulához fűződő emlékeikről, viszonyukról. A sorozat szereplői közül A Mindent Járó Malmocskát, Gyöngyvirág Palkót, Sztereotip Boszorkány Alakot, Szóló szőlőt, Erdélyi népviseletet, Csillagszemű juhászt és A kőlevesből a követ kérdeztük a Titanic Filmfesztiválon.

 

918_1373999722.jpg

 

FH: A kérdés tulajdonképp mindenkinek szól, milyen érzés viszonthallaniuk/látniuk magukat egy teljesen idegen hanggal?

 

Erdélyi népviselet: Egyszerű a képlet, a hétköznapi értelemben vett hangom a szinkronszínészé, ezt ismerik, ő képes arra a kifejezőkészségre, melyre az általam kiadott orgánum nem. Ellenben remekül pantomimezem. A múlt héten azt hitték, hogy van metrólejárat a Gellért-hegyi kilátónál is.

 

komment

Tamás J. Bertalan

UTOLSÓ VACSORA - Kevés szórakoztatóbb van az ivós játékoknál, talán csak a játékok nélküli ivás. A sörigami mégsem egy klasszikus ivós játék, hiszen célja nem az, hogy minél többet igyunk minél gyorsabban, hanem az, hogy ittas állapotban próbára tegyük a kézügyességünk: úgy kell változatos dolgokat hajtogatnunk a sörösüveg címkéjéből, hogy az végig érintkezésben maradjon az üveggel!

 

sori1.png

 

 

komment

Tamás J. Bertalan

KÉPLEGÉNY - Orbán Viktor hátizsákja megihletett minket, és eljátszottunk a gondolattal, melyek lehetnek azok a dolgok, amiket ma még vígan használunk, de 20-30 év múlva már csak nosztalgiával gondolunk vissza rájuk, esetleg csak múzeumban látunk viszont. Így született meg a MuFF (Museum For The Future), azaz  Múzeum a jövőnek! projekt, ahol előre összegyűjtjük mindazt, ami jelen korunkat jellemzi majd a jövőben az mp3 lejátszóktól a papír alapú közműszámlákig!

 

 

 

 

 

 

 

 

komment

Függő Hírügynökség

CSÚNYAIRODALOM - Háromszor halt meg eddig saját állítása szerint, először akkor, amikor visszadobták egy algebradolgozatát. Azóta bosszúálló Krisztusnak képzeli magát, és verseiben leszámol mindennel és mindenkivel, aki valaha bánatot okozott neki. Főleg a magyar állammal. A költészet napján a matematikusból lett ócskásból lett költő tematikus verseiből közlünk részleteket.

 

 

komment

Függő Hírügynökség

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - Indiában ma kezdődik a választás, és ami a legjobb az egészben, az a csúcstechnológiás gépi szavazás: ezzel a masinával nem csak egyszerűen szavazni lehet, de tartózkodni is, van rajta ugyanis egy gomb, "Egyik sem" opcióval. Gyanítjuk, hogy ha Magyarországon lett volna ilyen a szavazólapon, elég sokan húzták volna be mellé az ikszet! Vagy mégsem? Szavazzunk!

 

komment

Tamás J. Bertalan

PRINTSCREEN - Ha ön bizonytalan szavazó, aki még az urnazárás előtt sem tudott dönteni, és a neten tájékozódott volna a felhozatalról, rossz hírünk van: az online jelenlét egész bizonyosan olyasmi, amiben Magyarország még nem teljesít jobban. Szili Katalin csapata még a magyar pártok között is extra ciki weboldallal próbálja bevonzani a szimpatizánsokat, de máshol is vannak gondok. 

 

kti.png

 

komment

Függő Hírügynökség

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - Ekkora ziccert kihagyni? A Fidesznek mindössze két betűt kellett volna kicserélni a választási plakátokon, hogy a csökkenő rezsi mellett újabb topikot húzzon be sikeresen a kampányba. Igazat ugyan nem állítottak volna, de hát egy kampány nem az igazság kereséséről szól, sokkal inkább a kipingált politikusarcokról a köztereken.

terhesit2.jpg

 

komment

Tamás J. Bertalan

KÉPLEGÉNY - Április 6., 6 párt, 6 hasonmás és 1 kakukktojás. A magyar politikusok között is akadnak olyanok, akik más híres emberek hasonmásai, ráadásul valamilyen rejtélyes oknál fogva szinte mindig színészekre (tovább megyünk: sorozatokat is megjárt színészekre) emlékeztetnek. Összeszedtünk néhány gyanús ikertornyot az aktuális jelöltek közül - mert szenvedélyünk az alterego-kutatás!

2senza4_incontro.png

 

komment

Függő Hírügynökség

DALFEJTŐ - Április 6-ról szóljon az ének! Aktualitásán túlmutató, időtlen politikusgyűlölő megamixünk tökéletes arra, hogy e ragyogó és mindent eldöntő tavaszi nap háttérzenéje legyen. Klasszikusok, népharag, gyűlölet, gúny minden mennyiségben: ezt gondolják az undergroundnak, vagy akárminek mondott zenészek a honatyákról (és honanyákról, ofkorz).

 

Április 666 - Politikusgyűlölő megamix by Spoiler Radio on Mixcloud

komment

Tamás J. Bertalan

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - Bár az MTV videótárában jelenleg nem elérhető, és az M3 is csak napi két epizódot ad belőle, egy igazi Szomszédok-rajongó egyetlen percre sem maradhat kedvenc műsora nélkül. Megcsináltuk az alkalmazást, amivel bárki belebújhat kedvenc hősei bőrébe, vagy épp ő maga válhat szereplővé. Az Instant Szomszéd (iSzom) segítségével épp úgy panaszkodhatunk, mint Vágásiék, Mágenheimék, vagy épp Takácsék minden egyes epizód végén. Lopnak a politikusok? Megírom. Drágább a kenyér? Megírom. Képpel, arccal, mintha csak Gazdagréten lennénk. Persze saját panasz híján még mindig ott vannak a sorozat örökérvényű tanulságai - aki lusta, ezek közül is válogathat!

 

iszom.png

 

komment

Tamás J. Bertalan

UTOLSÓ VACSORA - Betyár? Diófa? Csülök? Ha Magyarországon élsz, tuti hallottál már ilyen néven üzemelő vendéglátóipari egységről, esetleg jártál is már valamelyikben. Szerte az országban ugyanis számos egyforma, vagy nagyon hasonló nevű kocsma, étterem, fogadó és klub üzemel. Térképre gyűjtjük a leggyakoribb és leginkább elkoptatott nevek alatt üzemelő helyeket!

 

 

komment

Tamás J. Bertalan

CSÚNYAIRODALOM - Legalábbis vannak erre utaló jelek. Olyanok, amelyeknek fényében ugyanakkor még szomorúbb, hogy mi lett belőle. Bencsik ugyanis tudott olyat alkotni, amiért mi, azon kevesek, akik olvasták, őszintén tudtunk, tudunk, amiért lehet és érdemes rajongani.


keec.png

komment

Függő Hírügynökség

mistpuff.png

Tegnap éjjel a főváros több pontján furcsa, megmagyarázhatatlan, mennydörgésszerű, mély robajlásokat, robbanásokat lehetett hallani, többek között ott, ahol éppen ezt írom, Zuglóban is. Reggelre persze megszületett a "hivatalos" magyarázat: az egészet egy tűzijáték okozta, amit egy dunai hajóról indítottak. Ez persze nyilvánvalóan félrevezetés, melynek nem dőlhet be a felvilágosult elme. Kevesen tudják ugyanis, de a furcsa hangjelenséget már másutt is megfigyelték. Ezekből az esetekből szemezgetünk!

komment

Tamás J. Bertalan

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - A magyar ember hajlamos rá, hogy búra adja a fejét, és hogy általánosságban a legszerencsétlenebbnek tartsa magát. A Top 13-ba azonban így is csak két magyarnak sikerült beverekednie magát, az egyikük pedig ráadásul majd' ezer éve élt. Íme 13 rendkívül peches ember a nagyvilágból.


Roy Sullivan


Ok: belecsapott a villám... hétszer.


sullivan.png

A villám baromi ritkán csap bele az emberbe. Nem csoda, hogy elég kevesen vannak, akik ismernek olyat, aki hallott olyanról, akire egyszer lesújtott a ménkű. Roy Sullivan viszont csak úgy vonzotta az elektromosságot, így aztán ami a legtöbb emberrel sohasem következik be, az vele hétszer esett meg élete során. Egy nemzeti park őreként elég sokat bóklászott fák között, de hét alkalom még így is rekord, pláne, hogy mindet túl is élte. Állítólag egyébként hasonlított Gene Hackmanre, és az emberek kerülték, mert nem akartak ők is pórul járni. Mivel egy alkalommal a haja is kigyulladt, ezért mindig tartott magánál vizet. Azt is állította, hogy a felhők követték a parkban, míg le nem tudtak sújtani rá. Végül egyébként állítólagos szerelmi bánata miatt 71 évesen (!) öngyilkos lett.

 

komment

Függő Hírügynökség

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - Ha péntek véletlenül épp 13-ára esik (mint ahogy ma is), óhatatlanul eszünkbe jut, hogy jó lesz vigyázni, mert ez az együttállás különös balszerencsét hordozhat. Aki nem babonás, az is egész biztosan hallott már a péntek 13-át övező hiedelmekről. De mégis honnan jöhet ez a furcsa félelem, és hogy lett a hét utolsó munkanapja, ez az örömteli esemény ilyen félelmetes annyi ember számára, csak azért, mert épp erre a dátumra esik?

friday-i-love-you1.jpg

komment

Chat Géza

ENTERTAINMENT WEAKLY - Bezengte a Comment, hogy az Index webes videósorozata, az Attraktor félig-meddig a Discovery Channelre bútorozik, merthogy a sok kenőt igénylő 25 perces adások a tévében fognak menni, míg a rövidebb, olcsóbb géptesztek maradnak az ezzel a lendülettel lecsórósított Indexnél. Rosszmájúságot félretéve ez szép teljesítmény, és irigy is vagyok, mint bárki más rabszolgablogger, mert én csak nem pumpálnám kipukkadásig Magyarósi Csaba amúgy sem Deák Feriktől szegényes zsebét, pláne, hogy az Attraktor is csak egy fingfestés. De ez kell a népnek, a kicsinosított snassz.

komment

Chat Géza

KÉPLEGÉNY - Ritkaságszámba megy, hogy csak úgy fogom magam és elmegyek valamilyen kulturális intézménybe kulturáltan szórakozni. Robert Capa / A Játékos című kiállítás viszont olyan különleges eseményül szolgált, amit nem hagyhattam ki. Persze a barátnőmnek is kellett kicsit rugdalnia, de tudtam, hogy meg fogja érni, azt viszont még csak nem is sejtettem, hogy ezek a fotók alapjaiban fogják megváltoztatni a fekete-fehér képekről kialakított negatív felfogásomat, miszerint azok csak szimplán szarok lehetnek.

830-1.jpg

Lóversenyen, Deauville, Franciaország, 1951. augusztus. Robert Capa felvétele© International Center of Photography, New York–Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

komment

Chat Géza

UTOLSÓ VACSORA - Van az úgy, hogy elcsámborog az ember az ötödik kerület legszerényebb részén, elodázgat az egyetem tér környékén, és a Good Burgerben elfogyasztott,  ár-érték arányban prémium hamburger menü után még pont megkíván valami kis harapnivalót, hogy legyen valami ételmaradék, ami beragad a bal hátsó ötös és hatos közé. Még jó, hogy szemben nyílt egy bägeles, ahol bägelt adnak bägellel, bägelpürével meg bägellevessel. Mázli a köbön, de inkább valami isteni kinyilatkoztatás, hogy a Sonka arcok és a Good Burger amúgy sem szegényes kínálati mezsgyéjét a Budapest Bägellel sikerült az ötker gourmet-streetfood szentháromságává avanzsálni, ahol vígan megfér egymás mellett cool arc joghallgató miller kisgyerek, és az ELTÉről áttévedt újgazdag szabadbölcsis is, a nagymenő fehérgalléros trendy üzletemberekről, meg a fancy gasztrobloggerekről és amatőr Magyarósi Csabákról nem is beszélve.

 



komment

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Magyar dalok szövegét viszonylag ritkán elemezzük, aminek az az oka, hogy a legtöbbje olyan egyszerű, mint egy faék, másrészt meg nem nagyon hallgatunk ratyis magyar kereskedelmi rádiókat, így lehet az, hogy csak nemrég futottunk bele Rúzsa Magdi idei nyári slágerébe. A fölöttébb lényegre törő módon Szerelem címűre keresztelt dallal végül is nem lenne semmi baj, igazi rádióbarát tölteléksláger, de hogy miért gondolták, hogy jó ötlet írni egy csupa "e" betűvel teletűzdelt számot egy olyan énekesnőnek, aki nem éppen a legtisztábban ejti ezt a hangot, az örök kérdés marad. A hajtás után a dalszöveg hallás utáni verziója következik némi elemzéssel vegyítve.

 

 


komment

Tamás J. Bertalan

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - Ha azt hitted, hogy csak Magyarországnak jutott fura miniszterelnök (aki például súlyos milliárdokat ver el a kedvenc sportágára, és közben imádja a csűrdöngölést), akkor tévedtél. Íme öt miniszterelnök a nagyvilágból, akik nem csak a politikájukról híresek.


prime.png


komment

Tamás J. Bertalan

UTOLSÓ VACSORA - Hát miben lehet bízni, ha már a kedvenc piánk helyett is fura másolatokba, és gyenge koppintásokba botlunk? Bizony, a szesziparban is megvan az, ami az Adidasnak az Adibas, vagy ami a Nike-nak a Knie. Kísértetiesen hasonló név, és design - összeszedtünk néhány gyanús példányt a boltok polcairól!


johnnie_worker.jpg

 

komment
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |