dalfejtő - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png


Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Létezett a kilencvenes években Debrecenben egy zenekar, a Tomi Szomorú. A fura név a frontemberre, Nagytomira utal, aki többek között a későbbi Tankcsapda Lukácsával is haknizott együtt. A Tomi Szomorú azonban kicsit más volt, mint a korabeli többi banda: valahol félúton imbolygott a klasszikus rock és az alternatív zene határán, a szövegek pedig néha meglepően jól sikerültek. Egy koncertfelvétel, és két stúdiókazetta után a zenekar megszűnt, mi most mégis közreadnánk második, Tomi Szomorú című lemezüket.




Szólj hozzá!

Chat Géza

DALFEJTŐ - Nem vagyok olyan hű de nagy koncertre járó, fesztiválzabáló fanatikus, de azért egy-két koncertre eljutottam már, és csak sikerült rájönnöm másnapos szájszagom bódító felhőjébe burkolózva  egy-két érdekes dologra.

 

 

Ha egy zenekar elér egy bizonyos szintet - amikor már stabil x száz/ezer embert tud bevonzani egy vidéki fellépése során - akkor bizony a zenekaron belül már rég kialakult egy lightosabb utálat saját zenéjük iránt. Nem beszélve a frontember felé táplált ellenérzésekről, valamint arról, hogy ő mennyire utálja saját magát, na meg persze a kibaszott rivaldafényt. 

 

Mi a szarról is pofázok én itt?

 

Szólj hozzá!

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Bootleggers will bootleg! sorozatunkat, melyben ritka koncertfelvételeket igyekszünk megosztani, az Európa Kiadó után egy másik magyar alternatív állócsillaggal, a Kontroll Csoporttal folytatjuk. Alább teljes egészében meghallgatható egy legendás 1983-as koncert, az Eufólia Embergyár címet viselő műsor teljes hanganyaga.

 

Bootleggers will bootleg #2 - Kontroll Csoport: Eufólia Embergyár by Spoiler Radio on Mixcloud

Szólj hozzá!

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Dalfejtő rovatunkban nem csak egyes dalok szövegét elemezzük ki előszeretettel, de szívesen keresünk utalásokat is bennük. Korábban a Tankcsapda életművében kerestük meg a más zenei művekre vonatkozó idézeteket, ezúttal pedig nem kisebb feladatra vállalkozunk, mint hogy folytatásos bejegyzésben összegyűjtsük azokat a dalokat, melyek valamilyen irodalmi alkotás hatására íródtak. Íme a gyűjtés első néhány darabja:

Albert Camus: Közöny  (The Cure: Killing an Arab & Tuxedomoon: L'Etranger)

 

A Nobel-díjas francia író regénye, a Közöny (L'Etranger) többeket is megihletett a hetvenes-nyolcvanas években, úgy tűnik valamiért aktuálisnak, vagy éppen örökérvenyűnek tekintették a korszak feltörekvő, kísérletező zenészei egyaránt. A The Cure-t bizonyára nem kell bemutatni, sokan csak dark/goth alapvetésként utalnak rájuk, annak ellenére, hogy ők maguk bevallottan utálják a goth címkét, másrészről pedig számos világslágerük van (köztük kifejezetten vidámak is). Jelen szám a korai, punkosabb idők lenyomata, konkrétan az első, Boys Don't Cry című lemezről. A Killing an Arab cím miatt sokan gondolták rasszistának a zenekart, holott a dal valójában a Közöny gyilkossági jelenetének feldolgozása:





Szólj hozzá!

Pereszlényi Péter Pál

DALFEJTŐ - A new yorki hipszter/indie rock zenekar, a Fun tavaly a Billboard Hot 100-ba verekedte magát alább prezentált dalával, melyet Janelle Monáe közreműködésével készítettek. Nate Ruess (ex-The Format) dala szerintünk a kocsmából történő későesti hazajutásról szól.


 

Szólj hozzá!

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Bár a hazai zenei szaksajtó méltatlanul hallgat róla, nem tudunk csendben elmenni a tény mellett, hogy Oszkó Péter ex-pénzügyminiszter zenekara, a fölöttébb fura Blue sPot (a lefordíthatatlan szójáték több jelentéssel bír: értelmezhető Kék Helyként, vagy Bluesfazéknak, ugyanakkor a pot a marihuánát is jelenti az egyszeri ángyílus gettólakónak, így aztán akár Bluestépésként is értelmezhető) névre hallgató banda hamarosan lemezt jelentet meg. Az egyébként szájharmonikával nyomuló Oszkó a héten FB-oldalán osztja meg ízelítő gyanánt a dalokat, és mi kapva kaptunk az alkalmon, hogy egy kis elemzésnek vessük alá a promo-felvételeket.

 

bluespot.jpg

2 komment

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - A 2. Világveleje fesztivál mottója így hangzott: "Minden szinten rock & roll!", ami az Európa Kiadó (pénteki headliner) egyik dalából van, melyet aztán a Tankcsapda (szombati headliner) is feldolgozott. Nem véletlenül: az EK hazai viszonylatban egészen egyedi hangzásvilágán túl kétségtelenül Menyhárt Jenő szövegei révén lett annyi ember (és többek között jelen sorok írójának) kedvence. Múlt pénteken pedig olyan dolgot tettek, amit az Itt kísértünk - Love '92 lemez óta nem: eljátszottak egy új dalt, Nem látta senki címmel. A felkonfban Menyhárt arról értekezett, hogy ez csak egy szám, és hogy nem örült annak, ami a bejelentés után az interneten zajlott, úgyhogy most megkockáztatjuk, hogy minket is utálni fog, de mint rajongók kénytelenek vagyunk megosztani a dalt, és elmerengeni annak szövege fölött, lévén ez a Dalfejtő.

 

ek1.png

 

3 komment

Chat Géza

DALFEJTŐ - A Blur zenekar Song 2 címet viselő száma stílusosan a Blur című - 1997-ben megjelenő - albumon a track list második helyén ékeskedik, ezért ezzel az infóval akár kényelmesen hátradőlhetünk a karosszékünkben, hisz megoldódott a nagy talány, hogy mi a bánatért kapta ez a dal ezt a címet. A valósághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ez alapjaiban csak egy munkanév volt, és miután a srácok zenélésbe vetett energiája teljesen felemésztette a címadásra szánt kreativitást, hagyták a francba az egészet. Így született a Song 2. De miről szól a semmitrejtő cím mögött megbúvó dögös szám?

 

 

Szólj hozzá!

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Magyarországon a Chromechoes és a Bálványvér Booking tett eddig a legtöbbet azért, hogy valamiképp megismertessék a meglehetősen rétegműfajnak tekinthető post-rockot, és hogy folyamatosan koncerteket szervezzenek a kevés számú, ám annál érdeklődőbb rajongónak. Utóbbinak köszönhetjük, hogy múlt hétvégén fellépett hazánkban a feltörekvő pennsylvaniai zenekar, a Deadhorse.

 

 

Szólj hozzá!

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - A bangarang szó voltaképpen a csodálatot kifejező wow egy hosszabb formája, vagy méginkább túlzófoka. Jelentése nagyjából tehát az atommódkirály és az istencsászárdespota határán mozog. Az urban dictionary szerint például akkor vagy igazán bangarang, ha mondjuk lefektetted valamelyik tanárodat a gimiben.

 

 

Szólj hozzá!

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - A "bangers & mash" kifejezés egy tradicionális angol kaját takar, ami mint a legtöbb angol kaja rém egyszerű: kolbász krumplival. Az In Rainbows lemez Bangers & Mash című dalában Thom Yorke skizofrén duettet ad elő saját magával: egyik szerepe szerint ő egy kolbász, másrészről egy fickó az étteremben, aki utálja a kolbászt.

 

 

Szólj hozzá!

Pereszlényi Péter Pál

DALFEJTŐ - „…szerethető zenét alkotunk, de nem kötöttünk kompromisszumokat. Ha nem tetszik a rendszer, szót emelünk. Ha szomorúak vagyunk, szomorú zenét játszunk. Két ilyen között pedig megtáncoltatjuk az embereket, mert az élet szép. Még ha megélni olykor rettenetesen nehéz is.” - Szendrői Csabával, az Elefánt énekesével beszélgettünk.

 

 

(Fotó: Videoanita/Facebook)

 

Szólj hozzá!

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Ravi Shankar lánya kilenc Grammy-vel a háta mögött már semmit sem bíz a véletlenre: május 1-én megjelenő Little Broken Hearts című lemezéhez nem kisebb nevet sikerült megnyernie producernek, mint Danger Mouse-t. Megnézzük, mi sült ki ebből a különös házasságból!

 

Hallgasd meg a teljes lemezt az NPR.org-on!

 

 

1 komment

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Schmitt Pál botránya tovagyűrűzni és beszivárogni látszik az élet politikamentes szegleteibe, és úgy tűnik, elérte a könnyűzenét is. Összeszedtük a Lukács szövegeiben megbúvó áthallásokat, feldolgozásokat, nyúlásokat és a szándékos idézeteket is.
 

 
Az összeállításban megidézett művészek: Akkezdet Phiai, Páger Antal, Neurotic, Európa Kiadó, Vörösmarty Mihály, Nirvana.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |