A fegyverben amúgy nem volt golyó, de sebaj!
A nyugat-virginiai Stephen Madert (a képen középen) a hivatalos indoklás szerint azért bocsátották el, mert nem kezelte megfelelően a vészhelyzetet, és ezzel a kollégáit is kitette a veszélynek.
Az eset még májusban történt, a férfi most, a kirúgása után nyilatkozott először. Állítása szerint az ominózus napon csak megpróbálta alkalmazni mindazt, amit a kiképzésen tanítottak neki, mikor kihívták a 21 éves Ronald Williams miatt. A fekete férfinél revolver volt, amit többszöri felszólításra sem tett le. Mader azonban nem lőtt rá:
"Tudtam, hogy ez egy olyan helyzet, amikor valaki úgy akar öngyilkos lenni, hogy lelöveti magát."
A férfi többször felszólította Madert, hogy lőjje le, a rendőr azonban úgy döntött, inkább megpróbálja jobb belátásra bírni.
Aztán megjöttek a kollégái, meglátták a fegyverest, és amint megmodult, lelőtték.
A fegyver üres volt.
Madert határozatlan időre felfüggesztették. Az eset óriási felháborodást váltott ki, miután az utóbbi időben számos esetben fegyvertelen feketéket lőttek agyon fehér rendőrtisztek.
via Independent
Azt hiszed, hogy álhír, de nem az!