Annyit járt gyalog kajáért a boltba, hogy a végén lefogyott 136 kilót - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Függő Hírügynökség

_2016081818024257951_popup.jpg

 

Itt az új "dagadt voltam, de lefogytam és neked is sikerülhet" sztori!

 

Pasquale Brocco nagyon dagadt volt. Több, mint 200 kiló volt a súlya, vaságy nélkül persze. Tekintélyes méretét testőrként kamatoztatta, védte például Kanye Westet is, ami azonban előnyére vált az álláskeresésnél amikor egy hegyomlásnyi hústornyot kerestek a rapper mellé, az hátráltatta az élet egyéb területein. Egész pontosan az élésben hátráltatta, az orvosai szerint ugyanis a szíve nem bírta volna sokáig azt a zsírmennyiséget, amit a srác, akit csak Hájas Pat-ként emlegettek, felhalmozott magán.

 

Szerencsére rájött, hogy mivel veheti rá magát az állandó testmozgásra:

 

Kidobta a hűtőjéből az összes kaját, és úgy döntött, gyalogolni fog a boltba, hogy ne haljon éhen!

 

Persze mindig pont annyi kaját vett, amennyire szüksége volt, így aztán napjában többször is el kellett vonszolnia magát a Walmart-ba. Ezt olyan szinten csúcsra járatta, hogy a végén leadott 136 kilót.

 

A csodálatos fogyásnak két dolgot köszönhet (azon túl persze, hogy nem robbant fel a szíve):

 

  • a sztoriját eléggé felkapták, és most állandóan előtte-utána fotókkal motiválja az embereket az instagramján
  • lett egy csomó felesleges bőre

 

Utóbbitól egyébként műtéti úton szabadult meg, amire a neten kampányolta össze a pénzt.

 

1467210450670.jpg

 

Ja, és már senki sem hívja Hájas Pat-nak. Az új neve: Lehetséges Pat. Tényleg. Nézd meg, ha nem hiszed!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1411071476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én is gyalog járok szinte mindenhova. Hetente egy-két alkalommal ~20km-es sétákat beiktatva. És alig eszem. Így ment le három hónap alatt kb. 8 kiló... kimaradt a sztoriból, hogy hány év alatt fogyott ennyit.
Meg az is, hogy mennyit gyúrt mellette.
Amúgy azért kíváncsi lennék arra, hogy milyen messze van az a bizonyos Walmart, mert a sztoriból ez valahogy kimaradt....
@CoolKoon: elmebeteg a szerencsétlen. Első ránézésre paranoid skizofrén.
@CoolKoon: no igen, az sem érdektelen. :)))
De egyre inkább kamu szaga van a sztorinak.
@Hóhér az utolsó barátod: Jaa hogy gyomorbypass, és kész? Hát, azért elég szép mennyiségű izmot is magára szedett, amit minigyomorral szinte lehetetlen (a tesztoszteron meg önmagában szerintem nem eredményez ennyire radikális fogyást)....
@CoolKoon: inkább fotosopp, de az biztos, hogy pusztán a sétáktól nem lehet ennyit fogyni. Csak az a gáz, hogy ezt beszoptam, mert valamiért abban a hitben voltam, hogy ez a gyúrós/body builder blog. Most vettem csak észre, hogy khm. Izé... szóval ez nem az.
@Hóhér az utolsó barátod:
De, simán lehet.
Én pl. idén a Sziget alatt fogytam 4 kilót 1 hét alatt, pedig ettem is (meg ittam is) rendesen közben, csak napi 10-15 km-t mindennap megtettem gyalog a programhelyszínek között. Valahol a séta és a futás közötti normál gyaloglótempóban. És előtte sem voltam elhízva.
@MR3 Béla: az a -4kg csak akkor lesz tényleg annyi, ha egy hét elteltével is megvan. Egyébként az első pár kiló viszonylag könnyen lemegy, de a 10. után már nem elég a sima gyaloglás. Sajnos.
@Hóhér az utolsó barátod:
Ez marhaság, ha nem folytatod a gyaloglást, persze, hogy visszajön a 4 kg előbb vagy utóbb.
Attól függ, hogy mennyiből akarsz fogyni, mert mondjuk 80 kg alatt (185 centis testmagassággal számolva) biztos nem elég már a sima gyaloglás, ha eszel is közben (valamekkora izomtömeg azért marad, pláne ha mozogsz is), de 150 kg-nál még bőven elég, mert akkor még sok a fölösleg.

Ráadásul rólam ez a 4 kg nem úgy ment le, hogy folyamatosan gyalogoltam egész éjszaka, hanem közben álltam is egy csomót, koncerteket néztem, beszélgettem stb. Alapból nem a fogyás volt a cél.
@MR3 Béla: életmódom június óta változatlan. Nyár elején, nem egészen két hét alatt eltűnt 5 kiló. Azóta eltelt közel két hónap és lement még kettő.
Nekem úgy tűnik, mégis az van amit írtam.
@MR3 Béla: és még van rajtam kb 10, talán 15 kiló felesleg így is.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |