Ezt a férfit majdnem elítélték lopásért, mert elvette a 12 éves lányától az iPhone-ját - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Függő Hírügynökség

Ez 2013-ban történt, azóta húzódott az ügy. Most felmentették.

 

iphone.jpg

 

Ronald Jackson és Michelle Steppe elváltak: Külön kezdtek új életet, lányuk felügyeletét viszont felváltva látták el.

 

A férfi később összejött egy nővel, akinek szintén voltak gyermekei az előző kapcsolatából, lánya azonban nem rajongott apja új családjáért. Egy iskolatársának küldött sms-ben apja új barátnőjéről azt írta, hogy nem szereti sem őt, sem a gyerekeit, és hogy a nő olyan, mint egy lecsúszott primadonna.

 

Az angolban ezt egy szóval is ki lehet fejezni: a ratchet kifejezés a szlengben olyan személyt jelent, aki alapvetően szegény, de ok nélkül mégis fenn hordja az orrát. Talán gettódívának lehetne fordítani.

 

Ez az, ami Jackson tudomására jutott, és annyira feldühítette, hogy úgy döntött, megleckézteti a lányát, ezért elvette tőle a telefonját. A lány ekkor átment egy barátjához, ahonnan felhívta az anyját, aki ráküldte a rendőröket volt férjére. A férfi ezután vérszemet kapott, és az anyának sem volt hajlandó visszaadni a telefont (amit amúgy az anya vásárolt a lányának), mert szerinte a lánya nem tanul az esetből, ha visszakapja.

 

Így aztán per lett a dologból, ami egészen idáig tartott: a múlt héten egy dallasi bíróság bizonyíték hiányában ártatlannak találta a férfit lopás bűntettében.

 

Tanulság nincs, de szavazhattok, kinek volt igaza!

 

 

Hülye hírek a Függőn, naponta!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr628338036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szóval a kiscsaj PRIVÁT üzenetben véleményt formált a nőről, az apuka csak úgy beletúrkált a telefonba és meglátta ezt, ezért elvette a telefont ami amúgy a kiscsaj anyjáé jogilag, majd nem akarta odaadni sem a kiscsajnak, sem a telefon tulajdonosának és még a pasinak van igaza?
Ha el is veszi a gyerektol, az anyjanak oda kell adnia, mert az o tulajdona.
Hülye amerikaiak, amerikai hülyék.
Ossze kellett volna torni a telefont, es darabokban visszaadni. Abbol tanult volna mindket ribanc.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |