Nem szolgálta ki a McDonald's, mert hajléktalannak vett volna vacsorát - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Függő Hírügynökség

UTOLSÓ VACSORA - Nem csak a szoptatós anyákkal, de a rászorulókkal is köcsögösködött mostanában a McDonald's. Szívmelengető történet Nagy-Britanniából.

 

 

Egy 19 éves lány segíteni akart egy éhező hajléktalannak Manchester belvárosában, de a gyorsétterem személyzete elküldte egy új szabályozásra hivatkozva.

 

Úgy tűnik a McDonald’s-nál a segffejség lett az új hivatalos policy, legalábbis erre enged következtetni, hogy megtagadták egy vendégtől a kiszolgálást, amiért az segíteni akart valakin, és ezért még fizetni is hajlandó lett volna. Az étterem dolgozói egyébként tényleg az új belső szabályozásra hivatkoztak, miszerint tilos kiszolgálniuk hajléktalanokat. A McDonald’s szóvivője később tagadta, hogy létezne ilyen policy, és miután a történet bejárta a sajtót, bocsánatot kértek, a lány és a hajléktalan pedig megkapták a sajtburgerüket.

 

A McDonald's ellen ma tüntetnek a Nyugati téren, miután a napokban letarolta a hazai internetet a hír, miszerint az ott található gyorsétterem biztonsági őre kidobott egy anyukát azért, mert az megpróbálta megszoptatni a gyermekét, amire egyébként engedélyt kért és kapott egy másik dolgozótól. A McDonald's természetesen ezúttal is azzal védekezik, hogy nincs szoptatást tiltó szabályzata, és a külső alkalmazásban álló biztonsági őr hibázott.

 


78 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1007481542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mekdonácc szarjon sünt.
Tényleg felháborító, hogy a kedves vendég nem nézegethet kinyúlt csöcsöket, meg nem szaglászhat húgyszagú homelesseket a dupla sajtburgere mellé.
Azért is vannak kiszervezve a biztonsági szolgálatok a világon, hogy ha valami nem jól sül el, akkor lehessen rájuk mutogatni.
A mekdönci egy jó cég ... lenne, ha abban a MJV-ben, ahol lakok, lenne ilyesmi. De mivel nincsen... DÖGÖLJENEK MEG!!!!
@Etniez:

Mi baj, haver?

Talán a Hilton éttermében is természetes, hogy a nejed előkapja a csöcseit, és megszoptatja a kölköcskét, amíg mások étkeznek? Vagy hogy beviszel egy szutykos hajléktalant, hogy megetesd?
@Shlomo a halott zsidó terrorista: Így van, ez teljesen természetes.
Neked van baj a fejeddel.
@Etniez:

Úgy érted, a nejed bárhol, bármikor előkapja a tejcsarnokot, mint egy primitív ősember? :D
@Shlomo a halott zsidó terrorista: Miért ne kaphatná? A szoptatás primitív dolog?
@Etniez:

A nyilvánosan végzett szoptatás igen.

Európában nem szokás idegenek előtt szexelni, böfögni, szellenteni, tisztálkodni, körmöt vágni, fogat tisztogatni, sminkelni, pattanásokat nyomkodni, szőrteleníteni, és például szoptatni sem.
@Shlomo a halott zsidó terrorista: De igen, szokás. Ha nem hiszed, akkor olvass utána. Civilizált világban ez nem lehet gond, szoptatni úgy szoktak, hogy el van takarva minden, egyáltalán nem látsz többet a ciciből, mint egy dekoltált nőéből.
Nem kell az álszent prűdség, 2015 van.
@Shlomo a halott zsidó terrorista:

Egyet értek a úrral, amennyiben az ha nem akkor a hölggyel. Pl én megkérdeztem anyukámat erről a nyilvános szoptatás dologról. Azt mondta neki eszébe nem jutott volna soha a tejcsárdáit kipakolni mások elé és úgy etetni, és akkor ez még nem is volt probléma 27 évvel ezelőtt. És jéé, még sem lett senki alultáplált vagy fogyatékos. Már várom a napot mikor az anyukák cseccsel és vaginával szelfiznek gyerekkel a háttérbe és mindennapos és elfogadott dolog lesz ez, nem igaz hogy nem lehet eltakarni egy kendővel vagy szalvétával ruhával a kinyúlt tejeszacskókat, helyette ország világ nézegesse mert neki joga van hozzá és cseszik bemenni a mosdóba pelenkázóba, vagy félre vonulni.
Na mindegy nem koptatom a számat mert a sok exhibicionista lúvnya még megkövez.
@Etniez:

Nincs jelentősége, hogy Krisztus után hányadik évet írjuk :)

Az európai kultúrában az emberek rosszul viselik, ha mások a saját privát dolgaikat beletolják a képükbe. Minél sűrűbb a népesség, minél többen kénytelenek osztozni egységnyi területen, annál rosszabbul viselik.
@Shlomo a halott zsidó terrorista: Gondolom a mélyen dekoltált csinibabák ugyanekkora megrökönyödést váltanak ki benned és nekik is mindig szóvá teszed...

Ne fárasszuk már egymást. Te se Márczy.
Úgy érted, téged, mint apát büszkeséggel töltene el, ha a kislányod közszemlére tenné a csöcseit?
@Etniez: igen, ez kb. uaz a logika, mint amikor kitalálták vmelyik minisztériumban, hogy lehet miniszoknyát hordani, de csak a jó lábú csajoknak :-)
En meg soha nem ertettem egyet Shlomoval, de most kenytelen vagyok
A szoptatas teljesen termeszetes. Ahogy a bofoges, fingas is. Megsem veszik jo neven egy etteremben, mert mindennek megvan a maga helye.
Csak egy pelda, hogy ravilagitsak a kulturalis kulonbsegekre:
A romaikai a maga idejeben a legfejlettebb kultura volt, ebben gondolom egyeterthetunk. Nos, csinaltak egy kiserletet es egy mai etteremben romaiak modjara ettek. Azaz siman elhajigaltak a csontokat es maradekokat, jokorakat bufogtek, neha-neha tancoltak az asztalnal. Termeszetesen kidobtak oket.

A hangos bufoges pl. kinaban megszokott, sot, elvart. Minel hangosabb, annal jobb, mert megtiszteljuk vele a vendeglatot.

Amire ra akarok mutatni, hogy kar azzal a maszlaggal jonni, hogy "termeszetes". Mert az egesz elet az. De kulturak nem veletlen alakultak ki es aki az egyutteles iratlan szabalyait nem tartja be egy adott kulturaban, az ne lepodjon meg, ha parasztnak nezik, de meginkabb legalabb ne legyen ekkora pofaja es akarja masokra raeroltetni az o akaratat. Vegye figyelembe, hogy ha ot nem is, vannak, akiket zavar es legyen tekintettel masokra egy kozos helyisegben.

Es nem, egy tuti bombano se vegye elo a mellet etteremben.
@Szelid sunmalac: Persze, csak ha megnézed a felméréseket, akkor a többséget egyáltalán nem zavarja. Egy hangos kisebbséget igen. Most akkor mi van? A te logikáddal te akarod ráerőltetni az anyákra, hogy ne szoptassanak.
@Etniez:

"Persze, csak ha megnézed a felméréseket, akkor a többséget egyáltalán nem zavarja."

1. Milyen felméréseket? Tudsz linket adni?

2. Az emberek többnyire udvariasak, és nem fogják leugatni a primkó nő fejét, ha egy étteremben előveszi a csöcseit. Ettől függetlenül zavarja őket, és megvan róla a véleményük.

3. A hangos kisebbség alatt nyilván azokat a liberális köröket kell érteni, amelyek az európai normáktól és erkölcsöktől TELJESEN idegen szokásokat, illetve azok eltűrését akarják rákényszeríteni az európai többségre. Ugye?
@Etniez:
A Hiltonban van szoptatószoba, de ha az étteremben kapod elő a csöcsödet (vagy a nejed), úgybasznak ki, hogy a lábad sem éri a földet.

Megjegyzem: jogosan.
Aki étkezni megy oda, az nem azt akarja nézni, hogy tehenek ott szoptatják a borjaikat.
Aki ennyire nem képes disztingválni, annak nincs helye Európában, húzzon Afrikába vagy Ázsia kulturálisan kissé elmaradottabb részeibe, ott még megy ez.
@Szelid sunmalac:
Kínában nem, sőt, nem is nagyon illik, de az araboknál igen.

@Etniez:
Mutasd ezeket a felméréseket.
Merthogy valójában a többséget zavarja, egy egy nagypofájú, ámde hangos kisebbség áll ki minden faszság mellett, mert szerinte neki arra joga van.
És igen, az anyák szoptassanak. A megfelelő helyen.
Nem tudom, az anyukat mit szólna, ha odamennék, és lehugyoznám, ahogy szoptatja a kölykét. Miért, én tán ne hugyozzak? Vagy a hugyozás nem természetes?
Akkor meg milyen jogon ellenzi?
Ja, hogy elmehetek oda, ahol ennek a helye van?
Nos, ő ugyanúgy.
Ezt a szoptatasosos dolgot alapbol bekene tiltani, mert gusztustalan, es felhaborito, hogy valaki ilyenre hasznalja a mellet, de nyilvanosan biztosan tiltani kene, es amugy is gyerekporno.
@Shlomo a halott zsidó terrorista: Nem zavar. Miért fáj neked, hogy a gyerek is kajál (igaz mást, gyári koktélt nem vendéglátóst), ez a gond? Mindenkinek volt csecs a szájában akit valaha is szoptatta, nőknek felnőttként is természetes, mi férfiak meg majd egy hosszút pislogunk amíg ráteríti a kendőt, hogy ne látszódjon mi is történik. Nem mintha engem érdekelne, a te kedvedért...
@keményen drogozó kisemberek: A tahósági hatósági igazolványt kiváltottad-e már?
@Sandor Akarki:
Nem, azt mondták, anyádnak akarják adni az 1. sorszámút, neked a 2-est, és addig más nem válthatja ki.
Igen, az éttermekben a policy igen egyértelmű ebben a kérdésben: csak helyben vásárolt ételt és italt szabad fogyasztani.
Először ilyent tíz éve láttam egy belvárosi evangélikus templomban tartott esküvőn. Ott a Németországból jött fiatal barátok egyik szoptatott a legtermészetesebb módon, nulla röstelkedéssel.
@Etniez: Ez nem provokáció. Ha provokálni akarok, akkor disznóhúst eszek a palesztin vendégmunkások előtt.
@Szelid sunmalac: Végre rájöttél hogy egy hitközségbe járunk?
Különben is kivagyok a punnyadt cicik látványától, elég baj nekem otthon az asszony a földig lógó csöcseivel.
Így van. A szoptató anya teljességgel gusztustalan, nekem ne tolja az arcomba a mellét.
Sőt, önmagában már attól kész vagyok, hogy a női mellett lehet másra is használni, mint hogy közéverem a faszomat, köszönöm nem kérem, hogy emlékeztessenek rá.

Az európai kultúrák jó duma, de vannak kulturális mércék, amik idejétmúlttá váltak. Az megvan, hogy volt egy időszak, amikor a ruhából kilátszó csöccsel rohangáltak a nemesasszonyok? Harcoljatok ennek a divatnak a visszahozásáért és mellétek állok, csököttagyú anakronisztikus barom banda.

Úgy látom, a lélektani fejlődés, meg a másik jogainak tisztelete messze áll tőletek. Az anyának joga van élni, amennyire a gyerek mellett lehet, étterembe járni. És ha a gyerek megéhezik, joga van megszoptatni. Egy kendő a jelenetre és kész.
Aki nem ismeri a szarkazmus fogalmát előző hozzászólásom kapcsán, az kussoljon mélyen, ha kérhetem.
@Katatón Dzsentri: Tökminegy. Csöcs. Gusztustalan. Nem akarok csöcsöket látni! Sehol! Filmen sem!
@Etniez: én is előkaphatom bárhol és szopathatok ahol rám jön?

férfi vagyok, intim méret 19/5, remélem ez nem akadály...

Természetes dolog, a szoptatás, szopatás, kúrás is.

De az is lehet, hogy ha meglátok egy szoptató nőt, akkor az felizgat, ki kell vernem. Ez egy természetes dolog, ugye senki nem bánja?!
@Katatón Dzsentri: egy kendő alatt én kiverhetem? Vagy ha csak az asztal alatt verem ki, akkor az rendben? Terhes nő kendővel takarja az szoptatás aktusát, én meg asztal alatt kiverem rá... Mert ez ugyanúgy természetes szükséglet nekem.
Egy kabátot dobok a nőm fejére és úgy leoboáz. Az is oké... Senki se látja.
Úgy látom sikerült kiugrasztanom a nyulat a bokorból: az elbaszott, perverz, primitív agyatokban a szoptatás egy szexuális aktussal egyenértékű.

Forduljatok pszichiáterhez pls.

Vagy nyomjatok turmixgépet az agyatokba.
@Etniez: Legközelebb ott fogtok pelenkázni is az asztalon, ahol mások esznek? Esetleg a falra is hugyoztok? Hiszen az is természetes. Ezt a rühes vadliberó söpredéket kéne már elkergetni a halálba az országból. Pusztítóbbak vagytok, mint a rák.

Én ugyan soha nem megyek be ilyen ótvar gyorskajáldákba, úgyhogy akár mindegy is lehetne, de szánalom, hogy egy kis liberó flashmobtól becsicskult a mcdonalds, és főleg, hogy a szerencsétlen biztonsági őrre verik rá az egészet. Fel kellett volna vállalniuk következetesen ezt a döntést, és kibaszni az õsszeset, esetleg bezárni arra az időre, és ellentüntetést szervezni.
Azért az elég kellemetlen, hogy egy McDonalds nevű cég világszerte csilliárdokat költ imázsra és PR-ra Ronald McDonaldra és egyéb kezdeményezésekre (tellik is rá), és elég egy rosszul fizetett hülyegyerek, aki pillanatok alatt emberek százainak munkáját képes lenullázni. Esetünkben egy túlvezérelt biztiboyról van szó, akit a költségcsökkentés keretében egy külsős cégtől bérelnek. Nem személyt bérelnek, hanem munkaerőt, valakit beosztanak arra a műszakra 3-400Ft/óra nettóért.
Vicces nem, hogy az alkalmazottakra komoly szabályok vonatkoznak a minőség miatt, míg egy külsősre nem.

Felteszem a kérdést a McDonaldsnak: megéri?
1 órába belefér:
- tréning az alapvető szabályokról, értékekről,
- 10 percel elbeszélgetés,
- végül egy teszt.
Ha minden rendben, csak akkor végezhet munkát a McDonaldsban. (bizonyos cégeknél a területre belépéskor is tesztet kell írni...)
Ezzel meg lehet előzni egy ilyen PR katasztrófát, amit az internet korában nem csak helyi ügy, hanem gyorsan nemzetközi botránnyá fajulhat, ami bevételkiesést, és az elrendezése szintén költséget jelent.
Ja igen. és fizessenek egy százassal többet óránként, azért már lehet követelni.
Úgy tűnik, senki sem érti a lényegi problémát. A meki egy táplálkozásra szolgáló hely, ahol a nagyérdeműnek élelmet adnak, a nagyérdemű meg fizet érte a cégnek. Ez a cég alapvető policyja. A kérdéses személy anyukának öltözve táplálékot adott egy másik személynek, úgy, hogy az - vagy helyette valaki - NEM FIZETETT ezért a cégnek. Jogos tehát a meki felháborodása: mivé lesz a világ, ha már bárki ott ehet/ihat, és neki ebből nincs bevétele?

(Megoldás1: anyuka a kasszánál kér egy Mcszoptatom menűt, amiben neki is van tejképződést elősegítő élelem, egyben megfizeti vele a szoptatási jogosultságot. A Mcszoptatom Extra annyival több, hogy ott szoptathat, ahol akar, kell elvonulnia.)
@Katatón Dzsentri: Miért lenne egyenértékű? Ez sehol sem következik a hozzászólásaikból. Viszont mindkettő egy intim dolog, amit nyilvános helyen végezni illetlenség. Ilyen szempontból tehát van kapcsolat a kettő között, de ez messze nem egyenlőség.
@keményen drogozó kisemberek: Az édesanyukád is tehén volt, amikor téged szoptatott?
@wirth6: A csók is intim, sőt, ha megfogom a csajom seggét az is. Valamiért csökkent értelmű barátaink mégis a szopással tették egyenértékűvé a dolgot. És a mekiről beszélünk bmeg, nem a Hiltonról...
@retrovírus: Pelenkázni a wc-ben vagy a pelenkázó szobában szoktak az emberek.
@Katatón Dzsentri: Prűd hülyegyerekek, ennyi a bajuk. Egy szoptató anyuka melléből kb semmit nem látnak, de jönnek az álszent erkölcsi prédikációkkal :D
@Shlomo a haIott zsidó terrorista: Shlomokám buzi-e vagy, ha mert nekem úgy jön le a szövegedből, hogy számodra az az erotikus, amikor két izzadt szőrős férfimell összefeszül. Hát tudod ízlések és pofonok, de mkit szólnak mind ehhez a jobbikos haverok?
@Shlomo a haIott zsidó terrorista:

Bármibe lefogadnám, hogy téged apád szoptatott a disznóól mellett a kert végében :D
@Katatón Dzsentri:

"az elbaszott, perverz, primitív agyatokban a szoptatás egy szexuális aktussal egyenértékű."

Szoptatás alatt ugyanolyan hormonok termelődnek a nő agyában, mint szex közben.

Szerinted normális, hogy egyes nők a gyereküket szexuális segédeszközként használva nyilvánosan izgatják magukat egy étteremben? :D
Nem tudok együtt érezni a hómlesszekkel. Meg van az oka.

De a mekit is utálom. Egyszerűen szart adnak.
@4 óra munka 10 óra pihenés 10 óra szorakozás: Sztem is. Én sem vizelek nagy nyilvánosság előtt. Egyébként azt sem értem, hogy miért kell állandóan szoptatni. Miért nem lehet rendszerességre szoktatni a gyereket. Nem pedig akkor eteni, amikor épp kitalálja. Ezért lesz annyi infantilis, akarnok felnőtt.
@Katatón Dzsentri:
Dehogynem, vágjuk, hogy a végét csak szarkazmusból tetted hozzá.

@Etniez:
Nem.
De a tiéd láthatóan igen, jó nagy marha is lett belőled, bocikám.

"Pelenkázni a wc-ben vagy a pelenkázó szobában szoktak az emberek."
Jaja. Szoptatni meg a szoptatószobában.

Ugyebár az egyén szabadsága addig terjed, amíg mások szabadságát nem korlátozza. Márpedig ha mellettem nekiáll valaki szoptatni, amitől nekem esetleg hányingerem lesz, az bizony az én szabadságomat erősen korlátozza, mivel fizettem azért az ételért, amit a szoptatós tehénre esetleg ráhányok.
Kár, hogy a kurva nagy liberális agyadnak ez már túl magas szint. Meg a katatón baroménak is.
@Katatón Dzsentri: Bizonyos korokban, kultúrákban elfogadott volt a nyilvános pisilés. Ezt is vezessük be?? Ülsz a pároddal a parkban, és épp ott jön rám a szükség, és JOGOM VAN nyilvánosan pisálni.. Nem vagyok hajlandó begyepesedett módon elvonulni a bokrok rejtekébe ..::)))
@keményen drogozó kisemberek: Hülyeség amit írsz:

"Jaja. Szoptatni meg a szoptatószobában."

Nincs szoptató szoba sehol.

És amikor a kemény munkában megizzadsz nyáron és felszállsz mellém a villamosra és hányingerem van a szagodtól, akkor mi a helyzet barátom? Folyamatosan hülyeségeket beszéltek. Szelektív prüdéria amit csináltok....
Nem vagyok kíváncsi evés közben se szoptató nőkre, se hajléktalanokra. Utóbbiakra azért nem, mert a szaguktól és a megjelenésüktől elmegy tőlük az étvágyam (meg az életkedvem), előbbiekre meg azért nem, mert zavarnak. Nem esztétikailag, hanem csak annyira, mint ha mondjuk mellettem egy pár hevesen csókolózik; úgy érzem, az egész nem ide és nem rám tartozik. Ettől függetlenül megértem, hogy néha szükésg van erre, de a flashmob-os magamutagtó nők menjenek a francba. Különös tekintettel arra, hogy az eredeti nő, ha igaz, nem is fogyasztani, hanem csak szoptatni ment be a McDonald's-ba, ami egy magántulajdonban lévő vendéglátóipari egység!
@ekat: Jav.:mínusz 1 tőlük :)
@Shlomo a halott zsidó terrorista: Hülye vagyok, már magamnak válaszolgatok. :-((

@The Ghost Wolf: Ha tudnád mik mennek a Negev sivatagban kiképzés alatt!
@Shlomo a haIott zsidó terrorista:

"Hülye vagyok, már magamnak válaszolgatok."

Menj és szopjál inkább :)
Miért forognak a gondolataim állandóan a szopás körül? Újra pszichiáterhez kell járnom. :-((
@The Ghost Wolf: Buzi vagyok, mit gondolsz miért jár állandóan a szopás az eszemben?
@Etniez:
Hogyne lenne, egy csomó helyen van.

Az izzadság meg nem büdös, ha nem több napos (ugyanis semmi egyéb, mint sós víz). Kár, hogy túl hülye vagy ennek a megértéséhez is.

Nem, faszikám, te beszélsz folyamatosan hülyeségeket. Mert egy liberálfasiszta fasz vagy.
@Tudományos Iibsizmus:

Mondtam már fentebb, hogy térdelj, és tedd, amihez értesz, nicktolvaj :)
@retrovírus: "Esetleg a falra is hugyoztok? Hiszen az is természetes."

Neked biztosan :-)

Egyébként nem tudom, mi a gond, az étterembe enni járunk. A baba is csak eszik. Ugyanazt csinálja, mint te (táplálkozik), más kérdés, hogy látatlanba megszavazom: sokkal gusztusosabban.
Viszont ha az egyéni ízléspreferenciáknak ekkora teret adunk, akkor mindenki baszhasson ki mindenkit egy étteremből, ha bármi nem tetszik rajta, nem? A szomszéd asztalnál csámcsognak, teli szájjal beszélnek, izzadtságszaga van a dagadt fószernek stb., gyerünk, a szekuriti kúrja ki őket is az utcára.
Ja, hogy a magatok mocskában jól eldagonyáztok, az nem zavaró?
Akkor meg be lehet kussolni.
@A megvalósult amerikai ólom..: gondolom, neked is négyóránként a főnököd/nejed/anyád letolja a papit a torkodon és nem akkor eszel, amikor éhes vagy.
Komolyan, tudtok még ennél nagyobb fasságokat beszélni?
@Tudományos Iibsizmus:

"Letérdelek a sírodhoz, hogy leokádjam"

Tedd azt :)
@keményen drogozó kisemberek: Sok helyen, na mondj EGYET. Egyetlen egyet.

Én liberós? :DD Te beteg vagy ember, de nagyon....
@Advanced Flight: Rendszeres időközönként eszem( reggeli, ebéd vacsora), ahogy neked is kellene. Abban, hogy egy embernél kialakuljon a rendszeresség a táplálkozás terén, annak is szerepe van, hogy kiskorában szoktatva van erre. Egyébként már fiatal korára elhízott, puhány, követelőző nyomi lesz..
@A megvalósult amerikai ólom..: szóval nem akkor eszel, amikor éhes vagy, hanem akkor, amikor üt az óra. Ha kell, ha nem. Gratula, egyenes út az elhízáshoz. Baszni is szigorúan szombat este fél kilenckor?
Jó érzés téglának lenni a falban? :-)
@Advanced Flight: A csávó az. Mindig ugyanazokat a szövegeket okádja be mindehova.
@Advanced Flight:

"szóval nem akkor eszel, amikor éhes vagy, hanem akkor, amikor üt az óra. Ha kell, ha nem. Gratula, egyenes út az elhízáshoz."

Tévedsz.

Az elhízáshoz nem az az egyenes út, hogy MEGHATÁROZOTT időben, MEGTERVEZETT menyiséget eszel.

Az elhízáshoz az az egyenes út, hogy össze-vissza, az éhségérzeteddel köszönő viszonyban se levő okok miatt eszel.
@Advanced Flight: Például én amikor megéhezem, mindig bekapok egy kis maceszt és mégsincs balyom a súlyommal.
@Advanced Flight: Láthatóan nem vagy tisztában a rendszeresség fontosságával a táplálkozás terén. Majd bérleted lesz a gasztroenterológiára idősebb korodban. Én szóltam.
Gondolom nehéz felfognod, hogy én reggel vagyok éhes, aztán dél körül, majd öt-hat óra tájban , mert így szoktam meg, és nem zabálok össze-vissza mint egyesek..
@Shlomo a haIott zsidó terrorista: Megelégszem, ha csak egyetlen nicken reagálgatsz te gyökér ! Mi nálad ez a képzettársítás a baszás meg a kajálás között? Vagy te akkor sem hagyod abba a zabálást??
@Shlomo a haIott zsidó terrorista: Itt nem én vagyok ideges, sokkal inkább te. Nyilván egy hájas, ténsasszonyseggű, puhány dagadt disznó vagy, aki össze-vissza zabál, és nem szereti ha ezt a szemére vetik. Úgyhogy beszólsz, ráadásul önkéntelenül is elárulod, hogy a szex és a kajálás között nálad igencsak szoros összefüggés van. Lehet hogy utóbbi pótolja az előbbit is..? Na , betaláltam ugye..;)?
@A megvalósult amerikai ólom..: Nagyon mellényúltál öreg. :-)) 35 éve foglalkozom harcművészetekkel és 85 kiló vagyon a 190 centimhez.
Te kis prűd fasz vagy, akinek komplexusai vannak a nőktől. Ha nem lennél az nem zavarna egy női mell. A komplexusod és a kisebbségi érzésedet semmi sem mutatja jobban mint az avatarod.


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |