A Google Glass ehhez képest smafu - Bemutatjuk a lustaszemüveget! - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Függő Hírügynökség

COSMOPURITÁN - Nemrég bemutattunk egy halom bizarr találmányt a múltból, és köztük volt ez a zseniális koncepció is, ami minden lusta ember álma: egy szemüveg, amivel úgy tudunk olvasni/tévézni az ágyban, hogy nem emeljük fel a fejünket a párnáról. Azóta szereztünk egyet magunknak, és most tévéshopos megoldásokkal operáló videón mutatjuk meg, mi mindenre jó a lustaszemüveg!

 

 

Itt írtunk az előző század harmincas éveinek fura találmányairól, köztük ezzel a csodás alkalmatossággal, amelyről megállapítottuk, hogy zseniális, és hogy akarjuk, bármi áron. Szerencsére az olvasók a segítségünkre siettek, és  elárasztottak bennünket linkekkel, hogy bizony ez a csodás termék ma is létezik, sőt, kereskedelmi forgalomban is kapható (persze, mondjuk eléggé adja magát, hogy ha arcfeszesítő szopóálarcot is lehet kapni, akkor miért pont ezt ne lehetne?). Szóval elkezdtünk utánajárni a dolognak, és megtudtuk, hogy Magyarországon is lehet kapni az ágyban, teljesen vízszintes helyzetben való tévézést/olvasást/bármi mást elősegítő eszközt, potom négyezer forintért. Ha valaki annyira lusta, és annyira rá van függve a tévére, mint, mi, akkor annak még ez sem túl magas ár, de szerencsére Kínában ez is sokkal olcsóbb: az aliexpress.com-ról 1700-ért sikerült berendelnünk a cuccot, amiben benne van a kiszállítás is (Kínától az ajtónkig) a China Air Mail segítségével. Ennyiért pedig már a hülyének is megéri.

 

 

Ugyan várnunk kellett két hetet, de megérte, a lustaszemüveg ugyanis minden várakozásunkat felülmúlta. Gagyi, könnyű műanyag vacakra számítottunk, ami a maga gyatra, fejfájdító módján mutatja meg, mi van a lábunk felől. Meglepődve tapasztaltuk azonban, hogy ez a szemüveg kifejezetten súlyos, nem spórolták ki belőle az anyagot, és bár töréstesztnek nem mertük alávetni, de állíthatjuk, hogy elég strapabíró eszköznek tűnik. Tökéletes, élvezhető képet közvetít (jó nagyok a lencsék), és egyáltalán nem zavaró a jelenléte, mintha rajtunk sem lenne. Legalábbis amíg vízszintesben vagyunk. Merthogy nem bírtuk megállni, és egyéb élethelyzetekben is kipróbáltuk az eszközt, aminek tartós viselése például gyaloglás közben nagyon hamar szédülést, és hányingert okoz. Ez persze nem tartott vissza minket abban, hogy megpróbáljunk benne mindenféle hasznos tevékenységet folytatni, például mosogatni, vagy zöldséget szeletelni, amint azt a fenti videó tanúsítja. Az élmény olyan, mintha egy teljesen más testben, megváltozott fizikai körülmények között volnánk kénytelenek élni - mondhatni, hogy ez az igazi virtuális valóság, nem az Oculus Rift. Úgy mozogtunk, mint a zombik, vagy mint az alvajárók, karjainkkal tapogatózva és fogódzót keresve. Viszont nagyon hasznosnak bizonyult minden olyan élethelyzetben, amikor az embernek lefelé kell nézni, ezt viselve ugyanis kizárt, hogy megfájduljon a nyakunk. Embertársainkat is sokkal könnyebb benne lenézni, mint amúgy.

 

A lustaszemüveget tehát mindenkinek csak ajánlani tudjuk, aki a tévézés egészen új dimenzióit kívánja megtapasztalni, vagy csak simán szeret szédülni, esetleg munkájából fakadóan nagyon sokat néz lefelé! Köszönjük az olvasóknak és kommentelőknek a cikk létrejöttéhez nyújtott segítséget!

 


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr166124097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |