CSÚNYAIRODALOM - Legalábbis vannak erre utaló jelek. Olyanok, amelyeknek fényében ugyanakkor még szomorúbb, hogy mi lett belőle. Bencsik ugyanis tudott olyat alkotni, amiért mi, azon kevesek, akik olvasták, őszintén tudtunk, tudunk, amiért lehet és érdemes rajongani.
Bencsik András, a Békemenet-szervező Demokrata főszerkesztő, Orbán egyik leghűségesebb nyalonca, kikeresztelkedett kommunista egyszer kiadott egy könyvet. Mindezt nem Bencsik Andrásként, hanem a már-már megmosolyogtató J. T. Chipendale név alatt. Tegyük hozzá: szerencsére. Így ugyanis ha valakinek véletlenül a kezébe kerül ez a regény valamely antikvárium polcáról (máshonnan úgysem fog), akkor jó eséllyel előítéletek nélkül tudja olvasni azt. Anélkül, hogy egyszer is megjelenne előtte az elvtelen, egyoldalú újságírás bástyájának számító lap főszerkesztőjének képe. Azé az emberé, aki indoklás nélkül tilt le interjúkat, ha azok valami cikit fogalmaznak meg kedvenc pártját illetően. Aki álcivil mozgalmat szervez a kormány támogatására. Aki képes az orosz tolerancia nagyszerűségéről értekezni, mikor kenyéradója épp hosszútávú gazdasági függésbe taszítja Magyarországot. Később pedig azzal védekezni azok ellen, akik felemlegetik a Népszabadság pártrovatánál betöltött funkcióját, hogy ő sosem volt kommunista. Mondván: ő nem volt szerkesztő, csak munkatárs. Pedig ha tényleg bizonyítani akarná az igazát, elég volna megemlíteni ezt a könyvet.
Mert ez a könyv jó. A maga kategóriájában (sci-fi) és stílusában (szórakoztató, ifjúsági regény) legalábbis. A címe: A nagy világ-regatta. Egy elképzelt jövőben játszódik, ahol a Földet leigázni készül egy emberszerű faj. A földnek egyetlen esélye marad: a fiatalok, akik jól teljesítenek egy űrcsataszimulátorban. Figyelem, spoiler következik: ezek a srácok aztán tudtukon kívül élesben vívják meg a nagy végső ütközetet, és hatalmas áldozatok révén megmentik az emberiséget. És ami a legfontosabb: mindez jól van megírva. Érdekesen. Izgalmasan. Humorral és végtelen emberséggel. A csata végén az igazságba beleőszülő tinédzser képét nem felejti el, aki olvasta. Értékéből pedig az sem von le szemernyit sem, hogy megjelenése előtt három évvel jött ki a tengerentúlon Orson Scott Card kísértetiesen hasonló témájú regénye, az Ender's Game (aminek tavalyi filmváltozatáról itt írunk bővebben). Mert ez a miénk, és mert amikor olvastuk, fogalmunk sem volt, ki az az Orson Scott Card (meg hogy kicsoda Bencsik András). De volt ez a regény, és jól esett elolvasni, emlegetni, kölcsönkérni, aztán felnőtt fejjel évekig vadászni, míg végre szembejött valami száz forintos könyvvásáron. Most is itt van a polcomon, a maga bájosan rondára sikerült borítójával, de már soha nem fogom úgy kézbe venni, mint azelőtt. Mert már képtelen lennék úgy olvasni, hogy ne jusson eszembe Bencsik. Aki ma is sci-fiket ír, csak másképp: úgy, hogy közben el is hiszi azokat. Aki ma bőszen kommunistázik, miközben az igazi komcsikat támogatja.
Bencsik András nem volt kommunista. Legalábbis amikor és amíg ezt a könyvet írta, biztosan nem. Aztán valahogy mégis megérte váltani.