Tippek ingyenélőknek: egy hét a csóróság jegyében - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

COSMOPURITÁN - Adtunk már hasznos tanácsokat a testedzés ügyében, a nyári napfürdőzésről, és arról is, hogy miért ne fogyasszunk drogokat. Utóbbi esetben elfelejtettük azt az amúgy igen nyomós érvet, hogy a drog nem csak káros, de baromi drága is. A magunkfajta csórók pedig, akik pénz nélkül mennek ki a Szigetre, és a legkevésbé sem tudnak azonosulni a fogyasztói társadalom szokásaival, inkább a kiskapukat keresik. Összeállítottuk, hol és mit tudunk hiénázni magunknak a héten, ha nem akarjuk túlköltekezni magunkat!


nyugodj-meg-és-legyél-ingyenél.png

 

 

2013.09.02. Hétfő: Iskolakezdés és Aranyhétfő


A sok kis szopadék számára véget ért a vakáció nevű móka, de a nemzeti dohányboltba még így sem szolgálják ki őket, úgyhogy nem kell mást tennünk, mint a tízóraijukért cserébe elintézni helyettük a vásárlást, hogy felnőttek és egyéniségek módjára tudják tolni a blázt a nagyszünetben. Mivel úgyis tuti van belőle egy csomó, szépen váltsuk be a Sopronis matricákat sörre valamelyik erre alkalmas kocsmában (tudjátok, öt ilyen matrica után egy ingyen sör). Ha mégsem gyűjtöttünk össze egyet sem, akkor nem is vagyunk igazi szemfüles ingyenélők, de olcsón azért még így is lehet piát szerezni: az Örsön lévő Mimózában még hetekig indokolatlanul féláron van a korsó sör, vagyis mindössze 180 pénzt kell csengetnünk fejenként/korsónként.

 


2013.09.03. Kedd: Ingyen kolbász a Nagymező utcában


Biztos forrásból tudjuk, hogy a Thália Színházban megrendezésre kerülő Vidéki Színházak Fesztiválján a keddi előadásokért felelős békéscsabai színház a sok kultúrprogram mellett kolbászosztogatással készül. Az árukapcsolás okát nem igazán értjük (mármint hogy hogy jön a kolbász a színházhoz), de kit érdekel, ha adnak ingyen kaját! Szóval napközben érdemes lesz a Thália környékén lébecolni. 17:00-kor Macskássy Izolda kiállításának megnyitója a Cultiris-ben. A Medgyessy fogja megnyitni, szóval tuti lesz catering, vagy legalábbis üdítő meg pogácsa. Végső elkeseredésre jó lehet. 

 


Update: Az informátorunk rossz dátumot adott meg, mi meg nem ellenőrzünk semmit, mert nem vagyunk újságírók, szóval a kolbász az jövő kedd. Helyettesítő javaslat: álljunk be a Starbucksban a sorba a pult végénél, és amikor bemondanak valami random nevet, jelentkezzünk magabiztosan, majd iszkoljunk el a kávéval, mielőtt a valódi tulaja felocsúdna :]

 

 


2013.09.04. Szerda: I. Nemzetek Sajtversenye


Mivel első, ezért nyilván ingyenes, és aki szereti a sajtot, az simán jóllakhat a sok kóstolnivaló termékmintával. Ne feledjék: tessék pofátlanul többször is beállni egy sorba ! Ja, majd' elfelejtettem: a Budagyöngyében lévő SZEGA Foods üzletet kell keresni. A sajtok mellé a Függő Pénztárcakímélő Borválogatásából tessék választani, hogy stílusosak legyünk!

 


2013.09.05. Csütörtök: Az Ingyenpia blog emlékére


Csütörtökön lesz egy csomó kiállításmegnyitó, amikre majdnem kizárólag azért érdemes járni, mert általában szokott lenni rajtuk valami kaja (egy Marjai kiállításon egyenesen fregolikról kellett leenni a virslit), de pia legalábbis tényleg szinte mindig van, cserébe csak néhány művészeti író (ami amúgy milyen munkakör már) túlesztétizált bullshitelését kell végighallgatni. 17:00-kor Lukovizcky Endre a BTM Budapest Galériában, ha szar az ellátás, 18:00-ra átrohanhatunk a Biksady Galériába vagy a Fluxba, előbbiben egy Organikus gesztusok című tárlat lesz, szóval csak lesz organic food, vagy ilyesmi, 19:00-kor meg egyszerre három helyre mehetünk jól bepezsgőzni: Nagy Géza az Artus Stúdióban, valami When Time Speaks című cucc a Chimera-Project Space-en ("az emlékezet topográfikus rekonstrukciói", ehhez tuti lesz valami pia), meg a Trafóban is lesz valami megnyitó, meg remélhetőleg ingyencucc is.

 


2013.09.06. Péntek: Szabadítsátok ki Wifit!


Ha mást nem találunk napközben, a Westend bejáratainál majdnem mindig osztanak valamit, sőt, a nemzeti dohányboltok közül is találni olyat, amelyik aljageci módon ingyen kávéval csalogat arra, hogy cigit vegyél. Cigit ne vegyünk, de ha ingyen cuccot kínálnak, csapjunk le rá, aztán fussunk el! Ezt a napot töltsük el az ingyen wifi jegyében, ha pedig megszomjazunk, az Icsában (amatőröknek: Italcsarnok) 270 a sör, ami még mindig írtó baráti ár.

 


2013.09.07. Szombat: Retro véradás a Városmajorban


A véradás jó, mert jót teszünk vele, és ettől morálisan elégedettnek érezhetjük magunkat. És ha ez nem lenne elég, sör és virsli, illetve perec és bukta jár mellé, szóval ha szombaton megéhezünk, nem kell mást tennünk, mint kimenni a Városmajorba, leadni a vérünket, és aztán visszapótolni, amit így elvesztettünk. Belső info: lehet, hogy csak citromos sör lesz, de a semminél az is jobb, meg köztudott, hogy ingyen még a szar is jó!

 


2013.09.08. Vasárnap: Héderezés és hiénázás


Amint a Bibliában áll: "az Úr napját szenteld meg!", egyszóval vasárnap a tilos a munka, ami erősen egybevág azzal, amit kolégista éveim alatt megtanultam a felmerülő igények leküzdését illetően: "ha éhes vagy, aludj". Mert akkor nem érzed, ugyebár! Ha mégis ellenálhatatlan vágyat érzünk az éhség csillapítására, hát látogassuk meg az anyukánkat/bármilyen rokonunkat/ismerősünket. Előbbi puszta szeretetből, utóbbiak illendőségből tuti megkínálnak valamivel, és így a mi vasárnapunk sem múlhat el a kötelező húsleves plusz rántott hús és/vagy pörkölt-nokedli kombó nélkül. Ne feledjék, kerüljék a túlfogyasztást, és éljenek olcsón! Legközelebb pedig az igazán király ingyenes programok világába merülünk alá!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr495485948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |