Mehr licht! - avagy a fényevés veszélyei - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - A fényevőket valahogy úgy képzelem el, hogy ha éjjel, suttyomban fölkelnek nassolni, akkor csak kinyitják a hűtőajtót, és állnak előtte egy darabig. A gyerekek meg lámpaoltás után a takaró alá bújnak egy zseblámpával, hogy némi tiltott desszertet küldjenek a vacsora után. A fényevők szerintem napjában egyszer esznek - reggeltől estig tudniillik, vagy legalábbis, amíg világos van. Ha ez igaz, bizonyára lesznek majd kórosan elhízott példányok is, onnan meg már csak egy ugrás, hogy fénybulimiás legyen valaki.

 

 

"Etiópiában meg éheznek..." - ha nem hallottam százszor ezt a mondatot az életben, akkor egyszer sem. Mondjuk mikor nem bírom már megenni az utolsó falatot, és otthagynám a tányéron, erre valaki bebüfögi, hogy "Etiópiában meg éheznek...". Miért, az etiópoknak jobb lesz attól, ha én mindent megeszek? Persze értem én, hogy pazarolni nem szép dolog, ha csak tehetem, kerülöm is minden formáját. Az ember amúgy is hajlamos többet enni a kelleténél, szóval minden szempontból jobb az, ha kerüljük a túlfogyasztást. Viszont az már baromira álszent, és undorító dolog, ha mi, akiknek jut ennivaló, önző és idióta érdekekből megtagadjuk magunktól az evést. Mondjuk azért, hogy úgy nézzünk ki, mint az XY a magazinok címlapján. Vagy mert úri kedvünkben elkezdtünk valami fennkölt XXI. századi eszmében hinni, ami teljesen szembemegy a józan ész diktálta törvényszerűségekkel.

 

Nem tudjuk, hogy egyes sajtóhíreszteléseknek megfelelően valóban a fényevéssel és más tudománytalan baromságokkal kapcsolatos hiedelmek vezettek-e a múlt heti agárdi tragédiához, annyi viszont bizonyos, hogy tényleg élnek köztünk olyan, akiknek legfőbb gondjuk az életben, hogy megszabaduljanak az evéssel járó "vesződségtől". Ők azok, akik alanyi jogon aspirálnak a Darwin-díjra.


Enni ugyanis kell. Ráadásul még jó is (alapvetően, jobb esetben, ugyebár). És az, akinek az az egyik legnagyobb gondja az életben, hogy ennie kell (és volna is mit), annak bőven kijárna a Monty Python-féle hallal pofozós táncból. Ha fényt zabálni olyan könnyű lenne, akkor éppenséggel nem az etiópokkal példálózna mindenki, ha véletlenül az éhezésre terelődik a szó. Etiópiában ugyanis rohadt sokat süt a nap. Annyira, hogy a neve görögül azt jelenti: "ember napsütötte arccal" (mondta a Wikipedia, annak meg ugye mindig igaza van). Ha valakik, hát az etiópok már tuti rájöttek volna a fénytáplálkozás nyitjára - ugyanis baromi nagy szükségük volna rá. Ha valaki mindenáron és önként le akar mondani a hagyományos táplálkozásról, annak csak egy elfogadható oka lehet, nevezetesen, hogy az illető tök hülye (ezt polkorrekten úgy mondják, hogy pszichés gondokkal küzd, de mi maradjunk a józan magyar megfogalmazásnál). Hülyének lenni pedig demokráciában alapjog. A miénkben meg pláne. Ha viszont valaki a saját hülyesége révén másokat is veszélybe sodor, azt már nem lehet egy egyszerű legyintéssel elintézni. Legyen az a hülyeség a fényevés, a gyógyszeripar összeesküvései, vagy az, hogy az IMF drónokkal bombázza a kolontári vörösiszap-tározót. A hülyeségnek ugyanis megvan a maga helye: előbbi példáknak a felnőtt ember magánszférájában, utóbbinak az Echo Tv-n. A gond az, ha túllépnek ezeken a kereteken, és éhhalálhoz, vagy Táncsics-díjhoz vezetnek. Goethe-vel szólva: több fény kellene, sokkal több. De nem úgy, ahogy ők gondolják.

221 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr35235237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Azt látom hogy neked már sikerült a kitörés. :-)))
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ne fáradj, látom már, hogy te a kinyilatkoztató típus hülye vagy. Nem zavarlak többet, mondjad a tutit tovább...
@DezInf: A gyerkőc ellátását igazoló "orvos" biztos felír engem is, ha szépen kéred... :)
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Jól van na, rég megtanultam, hogy hívőkkel nem szabad vitázni, mert már akkor igazuk volt, amikor még csak jöttek errefele... :)

A gondolkodással kapcsolatban azt tudnám ajánlani, amit a roppant ezobioöko Yoda mester mondott ifjú tanítványának: "Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!"
Már csak wmikit hiányolom,ő ennek a témának a nemzetközi hírű szagértője. Csuklóból cáfol,aztán jön az evolúció :)))
@Rorschach:
Fejezzétek már be ezeket a sértegetéseteket liberálbolsevisták!
Miért nem ismeritek be, hogy képtelenek vagytok civilizált párbeszédre?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Végül is semmi gond ezzel, mindenki abban hisz amiben akar.
Én például abban, hogy a földön az intelligencia mennyisége állandó.
Csak egyre többen vagyunk...
@Kara kán:

Oszt te meg ki vagy ? Oszt kit érdekel ki vagy?
A portás nem lehecc,mert annak már lejárt a munkajideje.
Szóval ki vagy? Ne válaszojj,mer nem érdekel :)
@DezInf: Már csak wmikit hiányolom,ő ennek a témának a nemzetközi hírű szagértője. Csuklóból cáfol,aztán jön az evolúció :)))"
W miki azért nincs még itt, mert nem bírja feldolgozni a témát: ha volt elég fény, mibe haltak bele?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Több dolgok vannak földön és égen, kedves zulu, mintsem bölcselmed álmodni képes..."
Ja, végülis ha Isten teremté az embert, miért haltak meg? El kell pusztítani Isten más teremtményét az életbenmaradáshoz? Ez Istenkáromlás! Éljenek a fényevők! Fénysebességgel!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Miért lenne vicc? Vannak fényevők."

Persze! Növénynek hívják őket.
@Könnyen elkaptuk, uram!: Nana. Az csak az energia nekik.
@Kara kán: Egyedül Isten képes rá, de az megint más téma."

Úgy könnyű áthágni a fizika törvényeit, ha valaki csak elméletben létezik.
@_zulu_: Végül is senki nem vizsgálta, hogy az indiai fakír beülve a pocsolyába, nem szívott-e fel folyadékot.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A fényevés tény, de nem mindenki alkalmas rá"

Csak arra kell vigyázni, hogy utána szurokkal moss fogat, mert különben átég a zománc!

A fényevés tény(-:
Rég röhögtem ilyen jót!
Szerintem fordulj a nap felé! Tudom, Jézus is!
@Kara kán: Hagyjuk ezt, hogy a ma uralkodó gonosz elit kit vesz fel a Harvardra, kinek ad Nobel- vagy Oscar-díjat stb."

Húúúúú, a gonosz elit! De félelmetes!!!!
Szerintem fordulj a nap felé, egyél fényt! Nagyon sötét vagy!
@Kara kán: Az viszont mindannyiunk dolga lehet, hogy kik pusztították el hagyományos keresztény értékeinket, kiknek állt ez érdekében."

Kicsit olvasgass!
A keresztények? Mondjuk elég sok kárt okoztak a keresztény értékeknek!
Igaz, fényevésre nem buzdítanak. Csak éhezésre.
A gyerekeket meg KIMONDOTTAN szeretik!
@veny: És a fényevő ismerősöd hány fényéves?
@Con Storm: Ahá, már értem! Tulajdonképp adócsalásról van szó! Eltitkolta jövedelmét!
@Könnyen elkaptuk, uram!:
Sötét vagy te, meg buta is. Nagyon buta.
Hozzád képest a Tejútrendszer központjában csücsülő fekete lyuk egy gyertya.
Na, ha ez kell nektek, ez a személyeskedés, pofátlan sértegetés, tudok én ilyent is.
@Könnyen elkaptuk, uram!:
"A gyerekeket meg KIMONDOTTAN szeretik!"

Nem jobban, mint a tieid. Tudod, azok a new-york-i zsidó rabbik.
namost itt nem egy szimpla gyilkosság történt, hanem halálra kínozták. Ui. az éh- vagy szomjhalál nem egy elalvásos valami. A gond ott van, hogy a magyar BTK-ban nincs kitétel az ember kínzásra (jó mi, állat kínzásra van... :o )
Tehát jelen esetben csak gyilkosságért lehetne elővenni, holott egy kisorú sérelmére elkövetett kínzás eléggé sokkolan hangzik a közvélemény szemében. Ha ezt megtoldom azzal, hogy halálra kínozták, akkor minden normális ember elborzad attól amit ez a két abortusz szövekény megvalósított.
Sajnos csak szimpla gyilkosságért lesznek előállítva. Nem lesz minősített eset sem, hanem valami gondatlanság vagy valami ilyesmi. Pár év oszt ennyi.

Ami a védőnőt illeti: az ő nemtörődömsége vezett a gyerek halálához, ui. ha jelzi megfelelő helyeken, hogy komoly gond van a családdal akkor ez az egész nincs. Simán befognám a perbe, foglakozás körében elkövetett haláltokozó gondatlan veszélyeztetés vádjával. Ui. a feladatai közt szerepel: "Szakmai tevékenységét elsősorban önállóan látja el, de rendszeresen kapcsolatot tart az egészségügyi, gyermekjóléti és szociális ellátórendszer szakembereivel." - Wikipedia
egyikkel sem vette fel a kapcsolatot. Nem volt gyanus neki, hogy nem is mutatják meg stb,stb...
Őt is elővenném és oda ültetném a vádlottak padjára. Ő is ugyan olyan hibás mint pl. a család többi tagja. Nem igaz, hogy senkinek nem tünt fel a dolog.
@Könnyen elkaptuk, uram!:

A fényevők a fény jövedelműk 70%-át le kellene adóznia!

És a közalkalmazottaknak havi élelmiszeradagjuk 70%-át fényben kellene kapniuk...

És akkor meglennea a László Csaba adóóóbááázis fogalma...
@Könnyen elkaptuk, uram!: Figyelj hombre.A fizikai törvények "áthágása" sok esetben tény.Orvosok is tudnának erről beszélni.De elég,ha csak azt mondom, hogy bizonyára már te is párszor meg kellett volna hogy haljál, és mégse történt meg.(gondolom túl vagy a második,harmadik x.-en.)Mint ahogy majdnem mindenki életében van ilyen, de valami,vagy valaki "közbelép" Az a te bajod ha ateista vagy,de másokat hagyj békén az eszméddel,elég baj az neked....minden bizonnyal ez a két sátánfattyú is az istentagadók népes táborát erősíti....
@Könnyen elkaptuk, uram!:

A keresztények sem büntelen, tökéletes emberek.

A pedofil-utalásod meg butaság, ez csak a bulvármédiák által felfújt hisztéria.
@Kara kán: Nem jobban, mint a tieid. Tudod, azok a new-york-i zsidó rabbik."
Nyugodtan szidjad a buzi zsidókat!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Ja, ez a mééééédia!
Biztos azért, mert zsidó kézben van!
Csak azt nem értem, hogy mi abban a "felfújás", ha hírt adnak arról, hogy rendőrségi eljárás indult egy katolikus pap ellen?
Miért kért elnézést a PÁPA?
Ja, biztos ő is zsidó! Vagy szimpatizáns. Az még rosszabb! Fujjjj!
@Könnyen elkaptuk, uram!:

A médiák nagyobb része nincs zsidó közben. S nem specifikusan a zsidó médiák sajátossága a pedofilügy felfújása.

A mostani római pápa sem zsidó.
@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem szidok én senkit, csak arra buzdítalak téged is, hogy nézz ki a seggedből néha.
@Kara kán: Nem jobban, mint a tieid. Tudod, azok a new-york-i zsidó rabbik."

Akkor ez azt jelenti, hogy a keresztények azonos erkölcsi nívón vannak a zsidókkal.
Én is így gondolom.
videki gyerek 2013.04.22. 12:42:27

"A blog egy baromság. Mindenki tudja, hogy igazából, semmi szükség nem volna evésre."
ez most vitz, vagy komoly? Ha vitz akkor okés, de ha komolyan írod akkor kérlek csak 4 hétig ne egyél semmit és menjél melózni. 4 hét múlva olyan nyomelem hiány fog fellépni a szervezetben, hogy abból gondok lesznek.

"Csak bulvármédia hirdeti, a konzumidíótáknak, hogy megszakítás nélkül zabálni kell."
okés ez a néphülyítő reklámok, de ebből nem következik az, hogy akkor "semmi szükség nem volna evésre"

"És ha valaki két percig nem eszik miközben vár a buszra, akkor éhen halhat."
ezt kb. senki nem mondta. Én amúgy is vagyok vele, hogy egyél otthon ne a buszmegben meg ilyesmi.

"Itt van ez az Indiai jogi, aki kb 70 éve nem evett és ivott semmit, és mégis tök jól van."
na igen. Azért van egy egészen apró kis különbség a két eset közt: a jogi meditációval érte ezt el több év alatt és nem úgy, hogy holnaptól nincs kaja.
Amiről semmilyen fáma nem szól: erre az egy élő csodára jut kb. 30ezer aki 2-3 hét alatt éhhen halt mert nem jött össze.
Ha a jógit kikűldöd a mezőre kapálni kb. pár óra és össze fog esni ui. semmi féle energiája nincs. Ahhogy már írták: ahhoz, hogy üljön nem kell energia...
Amúgy meg ő sem fényt eszik, hanem saját magát emészti fel szépen lassan. (nem ismeretlne jelenség ez, voltak jogik akik saját magukat mumifikálták, csupán az akaratukkal. Természetesen meghalt mindegyik, de még most is múmiák, mindefajta hűhó meg spádé nélkül. Ez anno a NatGeo volt a "Múmiák nyomában" c. másorban. Ennyit az akarat erő erejéről.
De itt egy gyerekről van szó. Azokkal még a jogik sem geciznek mert tudják, hogy nincs koncetráló képességük még. És egy ilyen trükkhöz komoly medítatív állapot kell ami megint csak koncentrálást igényel.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
A mésia nem fúj fel semmit, ha az nincs.
Pedofília volt, van,és lesz. Most épp Szerbiában tört ki a botrány.
@kewcheg: .minden bizonnyal ez a két sátánfattyú is az istentagadók népes táborát erősíti...."

Előítélet? Nem túl keresztényi. Jézus utálná.
Mondjuk a boszorkányégetés is hasonló .
@Könnyen elkaptuk, uram!:
Én nem általánosítok. Még akkor sem szidom a zsidókat en blokk, amikor ti a magyarokat vagy a keresztényeket szapuljátok.
Rossz ez amúgy, és nagyon káros.
Pl. a tiszaeszlári gyilkosságot elkövető zsidók megbüntetését ez a falkaszellem akadályozta meg, mert azonnal antiszemitizmust kiáltottak, és még a brit Rotschildok is azzal fenyegették a magyar kormányt, hogy pénzügyileg tönkreteszik, ha megbüntetik a gazfickókat.

Énszerintem, az emberiség javát az szolgálja, ha végre a tisztességes, becsületes, nem élősködő, nem elvakult, nem egyoldalú emberek szabják meg a közélet haladását, és a közbeszéd fő vonulatát.
@Con Storm: És tényleg! De miben fizessék be?
Izzóban? Ez lenne a lux-adó?
Mortmár értem, hogyan lesz energiacellából meggazdagodás!
A begyűjtött fényadót beforgatnánk a termelésbe és fénysugár-hajtóműveket gyártanánk!
@Kara kán: a tiszaeszlári gyilkosságot elkövető zsidók megbüntetését "

Vagy azért, mert nem volt szűzlány-áldozat?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A mostani római pápa sem zsidó."

Te nem érted a szarkazmust? Sajnállak, de nagyon. Mondjuk nem csodálkozom. A hívők szeretik az egyenes beszédet. Meg kell mondani, mit tegyenek, nehogy ők találják már ki!
@Kara kán: Én nem általánosítok. Még akkor sem szidom a zsidókat en blokk,"

Ja, csak a New Yorker zsidókat szidod. Ez azért tényleg nem általánosítás.
@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mi ebben a szarkazmus. Voltak zsidó római pápák, de a mostani nem az. Mi ebben a vicces?
@Kara kán: Énszerintem, az emberiség javát az szolgálja, ha végre a tisztességes, becsületes, nem élősködő, nem elvakult, nem egyoldalú emberek szabják meg a közélet haladását, és a közbeszéd fő vonulatát."

Egyetértek!
Na, ide nem sorolható a Pápa,a papság, mert élősködő és egyoldalú,
a politikusok, mert azokra mind igaz,
az értelmiség, szóval nincs könnyű dolgod az életben!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Felfújni azt lehet ami van."

Épp ezt mondtam én is. Tehát egyetértünk: a média felfújta a pedofil papok esetét, mert a jelenség létezik.
@kewcheg: nem nekem szólt, de én is ateista vagyok.
Nem kellene sértegetni a másikat azért mert nem hisz v. nem abban hisz amiben te.

lehet az ateista számodra elfogadhatatlan nézetet képvisel, számomra meg az elfogadhatatlan, hogy egy vallásos, hívő ember fikázza az Istenene egyik bárányát. Ui. ha itt minden Isteni kinyilatkoztatás miatt van akkor bezony Mi ateisták is azért vagyunk mert Ő ezt akarta.(sőt tovább megyek: pont azért vagyunk a Földön, hogy az ilyen hívő embereket mint te megingassunk a hitében. Kiderítsük mennyire erős a hitetek. Mi vagyunk a kétkedők) Ki vagy Te, hogy meg merd kérdőjelezni az Istened akaratát????
Ilyenekkel volt tele ez a bagázs is:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Inkvizíció

ezeket is mind-mind az Istened nevében követték el.
Nekem égne a pofám az Istened helyében, amikor a földi helytartói rá hivatkozva ilyen gazságokat követtek el a másképpen gondolkodókkal szemben.

Tudod, ha tényleg hiszel akkor elfogadod azt, hogy mi is az Istened bárányai vagyunk, mint mindenki aki itt él a Földön. Már amennyiben igaz az Istened sztoria. És az a legdurvább, hogy ezt neked hívőnek egy ateista magyarázza el... :P

Azért nincs harag? :)
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Mi ebben a vicces?"
te tényleg nem érted. Bocs.
@Könnyen elkaptuk, uram!:

Persze, van ilyen jelenség, minimális mértékű, s ez lett felfújva.
@Macropus Rufus:

Az invizíció is fel lett fújva az ateista propagandisták által. A katolikus inkvizíció összesen egész története során kb. 50 ezer embert ítélt halálra. Nagy részük tényleg bűnös is volt.
@Kara kán:" A tiszaeszlári ügy július 18-án vett újabb fordulatot, amikor a Tiszából előkerült a fiatal lány sértetlen holtteste."
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Persze, van ilyen jelenség, minimális mértékű, s ez lett felfújva."

Minimális mértékű????
USA több száz! Európa (Belgium, Németország, Ausztria, Franciaország, Magyarország, most Szerbia)

A fényevő gyermek meg csupán egy, szerinted fel kell menteni a szülőket, mert statisztikailag elhanyagolható?????
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A katolikus inkvizíció összesen egész története során kb. 50 ezer embert ítélt halálra. Nagy részük tényleg bűnös is volt."

Remélem, ezt nem gondolod komolyan. A boszorkányok léteznek???
Az ellenfelek lemészárlása megbocsájtható? Bűnösök??? Ki dönti el? Az Isten? Hisz ő ellene vétkeztek!
Indián (közép-Amerika) törzsek lemészárlása, erőszakos hittérítés szerinted minimális???
Megbocsájtható???
A pápa nem így gondolta. A Jezsuiták nem így gondolták. Vagy legalábbis elnézést kértek.
Vagy álszentek lennének?
@Könnyen elkaptuk, uram!:

A statisztikák szerint a pedofil cselekmények 90 %-a a CSALÁDBAN történik, 10 % meg az iskolákban, nevelési intézményekben. Az egyházakban lévő pedofília olyan kicsi, hogy mérhetetlen az aránya. Ezzel szemben a bulvármédiák szerint a papok többsége aktív pedofil. Na, ez a felfújás.
@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Indián (közép-Amerika) törzsek lemészárlása"

Láttad az Apocalypto c. filmet?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"A boszorkányok léteznek???"

Igen.

"Bűnösök??? Ki dönti el?"

A hatályos jogszabályok.

"Indián (közép-Amerika) törzsek lemészárlása"

Ezt nem az inkvizíció csinálta, sőt éppen a katolikus inkvizíció mentette meg az indiánokat a kiirtástól.
@Könnyen elkaptuk, uram!:

"A boszorkányok léteznek???"

Igen.

"Bűnösök??? Ki dönti el?"

A hatályos jogszabályok.

"Indián (közép-Amerika) törzsek lemészárlása"

Ezt nem az inkvizíció csinálta, sőt éppen a katolikus inkvizíció mentette meg az indiánokat a kiirtástól.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
50ezer nem kevés ann ak fényében, hogy az egyik parancoslat szerint "szeresd felebarátod..."
a másik szerint meg "Ne ölj" Pláne, hogy csak az első kivégézsben 12ezer zsidót végeztek ki mert nem akartak kikeresztelkedni. Tényleg komoly bűnösök voltak.

"A szóban forgó napon azonban Joseph Ratzinger bíboros e féltve õrzött titkokat tizenkét kiválasztott tudós számára hozzáférhetõvé tette. A 4500 kötetnyi embervadászat nyilvánosságra hozatalát a Vatikán az öntisztítás aktusának tekinti. E bátor glasznoszty során azonban egyetlen válasszal továbbra is adós marad: mit rejt az inkvizíciós archívum mai napig zárolt, XX. századra vonatkozó gyûjteménye?"
www.inkvizicio.hu/spiegel.html

4500 oldalban... Ez azért már egy kibaszott vastag könnyv és ez még nem a 100%-a az eseményeknek!
egy bűnös a sok közűl:"Agnes Bernauer 1435 októberében „politikai boszorkányként” halt meg. A herceg ugyanis rangon aluli házastársnak tartotta õt fia számára, ezért szerelmi varázslás koholt vádjával átadta menyét a pápai inkvizíciónak. "
és ilyenekből van több tízezer. Nem bűnösök voltak csak valakiknek útban voltak. Néha egy hercegnek néha az egyháznak.

ami meg az 50ezret illeti:
". Az inkvizíciót IV. Ince pápa vezette be 1252-ben. Az eltérõ becslések egy- és tízmillió közé teszik az inkvizíció által a felvilágosodás korszakáig meggyilkolt emberek számát. Legtöbbjüket elevenen elégették." 1millió az nem 50ezer. Ekkorát nem lehet tévedni. Pláne, hogy a Ratzinger 4500 oldasas doksiában sem 50ezer szerepel, hanem a feljebb elmített 12 ezer zsidó és ez volt a kezdet...

"Az elsõ nagy inkvizítor, Torquemada domonkos szerzetes az eretnekeket fõleg nagy ünnepnapokon vezette a hívõ nép elé. Csupán 1481-ben tizenkétezer zsidót égetett el, akik nem akartak megkeresztelkedni. "

"A püspöki városban, Bambergben egyetlen év alatt 600 nõt végeztek ki boszorkányként"

véleményem szerint az egyház próbálja eltudolni azt a förmedvényt amit ők anno a vallás nevében elkövettek.
Az inkivítció itézménye amúgy 1908-ig állt fent, csak már más neveket vett fel:
- Római és univerzális inkvizíció szent Rongregációja
- Szent Hivatal
- Kongregáció a hittanér

egy kis adalék még a keresztények sötétségének az igazolására:
" XII. Pius pápa még az ötvenes években is azt hirdette, hogy a tévedésnek nincs joga a létezésre és a propagandára. E kijelentés emberi életek ellen is irányul, hiszen az úgynevezett tévedés mindig emberekben manifesztálódik. Csak az utóda, XXIII. János jutott el addig, hogy elismerje a vallásszabadságot mint alapvetõ emberi jogot."
50-es éveket írunk....
Inkább leszek ateista vagy köldöknéző, mint kereszétny.
@Macropus Rufus:

Egy ateista keresztényellenes hecchonlap a forrásod, nem lehet komolyan venni. Te se vedd komolyan. Lehet kritizálni az inkvizíciót - magam is ellenzője vagyok -, de buta számokkal dobálózni abszurdum.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

okés.
Akkor viszont kellene némi link amin alá tudod támasztani azt amit Te mondtál.
Én kerestem 50ezres áldozatokra de alsó hangon is mindíg milliós tételt találtam.
Tehát jó lenne akor egy link ami nem vallásos oldalra mutat ;)

Egyébként meg miért ateista az az oldal ami olyat ír ami egyébként nem vet jó fényt a kereszutény hitre? :o
@Macropus Rufus:

Komoly történészi munkákat kell nézni.

Ha meg kitalálás az alap, akkor miért nem félmilliárd áldozat? Az jobban hangzik.
@Macropus Rufus:
A középkor más világ volt.
VIII. Henrik pl. nyakló nélkül öletett, nem csak a megunt feleségeit. Apátságokat, szerzetesházakat dúltak fel, az ellene fellázadókat meg leölette. Nem mondhatod, hogy az inkvizíció nevében, hisz elszakadt Rómától. A svájci reformátusok meg egymást küldték máglyára. Szervét Mihályt a Lutherrel is szakító Kálvin égettette meg.
Vagy ott van az ószövetségi Eszter esete, aki saját bevallása szerint kb. 80 ezer őshonos megöletését intézte el Babilonban. (Szép kis fogság lehetett az, ha csak úgy öldösték a fogvatartóikat. Egyiptomban is egyébként József főminiszter volt, Mózes meg embert ölt, és öletett, nem is egyszer.)
Tessék, nem hallom?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: az egyház több embert ölt meg,mint az összes diktátor,háború, együtt.ideje,hogy pusztuljanak.csak azért vannak,hogy a birka népet tudják irányítani.mondjuk aki olyan hülye, hogy hagyja, meg is érdemli
@regress:

"az egyház több embert ölt meg,mint az összes diktátor,háború, együtt"

Butaság.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Te miről beszélsz ”ember”???
Nincs pedofília, nem volt inkvizíció, nem ölték indiánok százezreit?????

Te büdös bunkó provokátor vagy, vagy pedig egy ostoba troll.
@Macropus Rufus: Nézd meg maxval munkásságát a többi blogon, mielőtt vitázol vele!
@Macropus Rufus: Bizony bizony menyire igazadvan XII.Piuspápával kapcsolatban.Voltak papok akik megbotránkoztak XXIII.jános törekvésein anyira ,hogy a hittantanárom például felakasztotta magát. Nagyon megrázottmert ővolt aki keményen elitélt mindenkit aki öngyilkoslett.((( És őis ugy végezte inkább mainapig nem értem menyire elkötelezett lehetett a dogmával kapcsolatban.
@A Spanyol Inkvizíció:

"nem ölték indiánok százezreit"

De igen, csak nem százezreket, hanem legfeljebb tízezreket, s nem a katolikus egyház csinálta.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem hát, a Jezsuiták.
Mondjuk biztosan ez az oka, hogy:
"A legújabb korban II. János Pál pápa volt az első római katolikus pápa, aki bocsánatot kért a protestánsok és a zsidók elleni bűnökért, Konstantinápoly keresztes kifosztásáért, a latin-amerikai és ázsiai erőszakos hitterjesztésért, mea culpát gyakorolt az egyház összes múltbéli bűnéért, az inkvizíció kegyetlenségéért.[1]"
@Kara kán: A középkor más világ volt."

Nem mentség. Jézus mást tanított. Legalább Jézusra legyél tekintettel, mikor gyilkosokat mentegetsz.
II. János Pál bocsánatot kért ezekért a bűnökért. Szerinted nem volt igaza?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A spanyol inkvizícióból fejlődött ki a mexikói inkvizíció, ami egészen a terület függetlenségének kivívásáig működött.

Az Újvilágban az inkvizíció 1570-ig szervezetszerűen nem működött, de ettől függetlenül rengeteg inkvizítor járta körbe. Az Újvilágban azonban a zsidók, muzulmánok és igazolhatóan eretnekek meglehetősen kis számban voltak, az újvilági inkvizítorok elsődleges feladata a megfigyelés lett. Viszonylag kevés per zajlott le, ezeknek is a nagyobb része kisebb kihágás miatt.

Az első mexikói autodafét 1574. február 28-án tartották négy protestáns kivégzésével. Mexikó függetlenségével, 1820-ban szűnt meg a mexikói inkvzíció. Emellett az amerikai kontinensen még a perui inkvizíció játszott jelentősebb szerepet, amit 1570-ben alapítottak és 1820-ban tiltottak be.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: . A trieri érsek például 1587 és 1593 között egymagában 368 boszorkányt égettetett meg (köztük Dietrich Flade hercegi tanácsost, a helyi egyetem rektorát), a genovai püspök 1585-ben három hónap alatt 500 ítéletet szabott ki, a bambergi hercegérsek 1623 és 1633 között 600 égetést rendelt el. Mindegyiküket megelőzte azonban a würzburgi hercegérsek, Fülöp Adolf a 17. század legelején, majdnem 1000 ítélettel, amiben 19 pap, számos gyermek, sőt unokaöccseinek egyike is benne foglaltatik,[34] emellett egy jogtanácsos, egy városi gondnok, egy polgármesterné, egy hivatalfőnök neje, két nemes apród, egy diák, három kanonok és tizennégy káplán.[35] A lipcsei egyetem büntetőjogi tanára, aki mértéktelenül büszke volt arra, hogy a Bibliát 53-szor olvasta el, körülbelül húszezer halálos ítéletet írt alá. Az őrület jeleként állatpereket is lefolytattak, ahol démontól megszállt állatokat ítéltek el és végeztek ki teljes komolysággal.[36]

Adogasd össze a számokat. Érdekes, nem? néhány év alatt emberek tízezrei. Büszke lehetsz a vallásodra!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: II. János Pál pápa 2000. március 12-én a Vatikánban ünnepi istentiszteleten ismerte be egyháza bűneit.[43]

Erről sem tudtál? Vasgy az ördög szállta meg?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "A boszorkányok léteznek???"

Igen."

Mondjuk erre mit mondjak? Kezeltesd magad!
@Könnyen elkaptuk, uram!:
Persze, hogy igaza volt, de én még nem láttam olyan főrabbit, talán imámot sem, aki a keresztények ellen elkövetett bűnökért bocsánatot kért volna. Egyelőre tehát eléggé egyoldalú ez a dolog.
@Könnyen elkaptuk, uram!:

Oké, te akartad!

Tudtad-e, hogy:
- Toquemada, a legnagyobb inkvízitor állítólag zsidó volt?
- ...hasonlóan Borgia Sándorhoz, aki amúgy pápává választása előtt a pénzügyekért felelt, és spanyol származású volt. Sok spanyol (pontosabban moriszko - ez meg mi?) hagyta el akkor Spanyolhont.
- a történelemkönyvekben a római-katolikus egyház bűneként róják fel a bűnbocsátó cédulák árusítását. Főleg a protestánsok szeretik ezt felhozni indokként az elszakadásukra. Arról persze mindenki hallgat, hogy a bűnbocsátó cédulák árusításának monopóliuma a Fuggerek kezében volt (na, kik voltak ők?), és a pápai kincstárba a fele sem folyt be az így beszedett pénzeknek. 50%-os árréssel dolgozni, az igen.
Kérdés?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Komoly történészi munkákat kell nézni.
"
Mutass egyet!
@Kara kán: A gyarmatosítás legfőbb emberei: a hódító kalandorok (conquistador), a királyi jövedelemre felügyelő tisztviselők és a jezsuita hittérítők voltak (1609-1776 között a paraguayi őserdőben államot szerveztek).
A termelés a gyarmatokon rabszolgamunka által: először a bennszülöttekkel dolgoztatnak, de járványok által kipusztulnak - Afrikából pótolják, a törzsi háborúk során vesztes törzseket eladják, embervadászat."
@Kara kán: És? Torqemada csak egy.
Tours-i Konrád =tömeggyilkos
Robert de Petit= tömeges égetések szervezője. Egy alkalommal 180 embert végeztetett ki.
Bernard Gui
Furnier később XII. Benedek pápa hét év alatt CSAK öt halálos ítélet. Ezzel ő a legkönyörületesebb inkvizítor!!!
Később pápa!!!!

És egy se zsidó!
@Kara kán: 1431. január 1-jén született Roderic Llançol i de Borja néven, avagy spanyolosan Rodrigo de Borja. A mai Spanyolország területén, az aragón koronához tartozó Valenciai Királyság Xàtiva városában született, Jofré Gil Llançol i Escrivà és Isabel de Borja gyermekeként. A valenciai nemesi család nem büszkélkedhetett hatalmas vagyonnal vagy kiterjedt birtokokkal, azonban amikor Isabel testvére, Alfonso Borja bíborosként a pápai udvarhoz került, a család a tenger túlsó oldalán virágzásnak indult. Az olaszosított Borgia néven Itáliában megtelepedő Alfonso 1455-ben III. Kallixtusz pápa néven elfoglalhatta az egyház legfőbb hivatalát."

Tehát nem volt zsidó.
@Kara kán: (pontosabban moriszko - ez meg mi?) hagyta el akkor Spanyolhont."

Moriszko= muzulmán hitet elhagyó újkeresztény
és nem zsidó, csak szeretnéd!
@Kara kán: Hülyeséget írsz: a mainzi püspök a Fuggerektől vett fel hitelt, hogy vissza tudja fizetni, bevezette németföldön is a bűnbocsájtó cédulák árusítását.
Tipikus kabátlopás!
Nehogy már a Fugger legyen a hibás, mert imádott egyházad egy vezetője seggére csapott a vagyonnak! Csak tudnám, mire ment el a hitel!
@Kara kán: Persze, hogy igaza volt, de én még nem láttam olyan főrabbit, talán imámot sem, aki a keresztények ellen elkövetett bűnökért bocsánatot kért volna. Egyelőre tehát eléggé egyoldalú ez a dolog."
Te miért terelsz?
Nem ez volt a kérdés! Az inkvizícióról beszéltünk. Két pápa is bocsánatot kért miatta, de Bircanak ez persze nem információ.
Ő meghazudtolja a két oápát, márpedig nem volt inkvizíció. Erről beszélgetünk.
@Kara kán:
És jól látod, a római egyház tele gyilkosokkal, pénzéhes kufárokkal, a pápák egyáltalán nem szent emberek. Pedig isten helytartói . Szerintetek.
@Kara kán: Egyébként a Fuggerek katolikusok voltak.
Az öreg Hans Augsburgban volt takács (nem egy tipikus zsidó foglalkozás) és két gyermekét papi pályára szánta!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Így van, dícséretes dolog bocsánatot kérni. De letagadni, ahogyan te teszed, nem.
Márpedig a pápák valamiért bocsánatot kértek. Ha nem történt volna meg, nem lenne miért bocsánatot kérni. Tehát -szájba rágom, hogy te is megértsd-, megtörtént.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Olvasd el Kara Kánnak adott válaszaimat. Azok tények.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Autodafékat a 19. században már nem tartottak, az utolsókat a 18. század vége felé rendezték. Habár 1826. július 26-án Valenciában felakasztották Gayetano Ripoll népiskolai tanítót, akit azzal vádoltak meg, hogy tanulóinak megtiltotta a templomba járást, az imádkozást, az áldozást és a gyónást. Ripoll volt a három évszázadon át tomboló spanyol inkvizíció utolsó áldozata. Az 1834-ben közzétett hivatalos jelentések szerint, egyedül Spanyolországban 1481-1808 között 34 658 embert végeztek ki nyilvánosan vagy titokban és 288 214-et ítéltek életfogytig való börtönre, vagy küldtek gályarabságra."
@Könnyen elkaptuk, uram!:

A bocsánatkérés VALÓS bűnök miatt történt. Én ezeket nem is tagadtam. Az ikvizíció milliós áldozatai, az indiánok kiirtása NEM valós bűn.
@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezt írtad: "Ő meghazudtolja a két oápát, márpedig nem volt inkvizíció." - ez nem igaz.
@Macropus Rufus: nincs harag, sőt továábmegyek, a Mester tanításai szerint egy ateista is üdvözülhet, ha amúgy "jóakaratú" ember. tehát csak annyi a kérdés, hogy a jóakarat megvan-e ?....:)
@Könnyen elkaptuk, uram!: a pápák valóban bocsánatot kértek, de vajon bocsánatot kért-e valaha is hitler,sztálin, rákosi,kimdzsongun, etc.etc.. a sokkal ordenárébb bűneikért?
@Könnyen elkaptuk, uram!:
Őszintén, élvezném a veled való vitát, mert jó vitapartnter vagy, akkor is, ha másolsz/illesztesz a Wikiből, de mennem kell máshová.
Annyit szeretnék még megjegyezni, hogy az eseményeket az adott kontextusban, és több szemszögből kell vizsgálni.
A liberálisoknál ma szokás a nyugati értékek becsmérlése, az önpusztító ostorozása mindennek, ami hozzánk, európaiakhoz és keresztényekhez köthető.
Erre mondják, hogy mások szemében a szálkát...
Hogy csak egy/két példát mondjak: állandóan felemlegetik, hogy az európaiak bevitték Amerikába a fertőző betegségeket. Csak azt hallgatják el, hogy többek között mi is elkaptuk pl. a szifiliszt (próbáltak maszatolni a libsik, hogy ez már Amerika felfedezése előtt is itt volt, de csúnyán felsültek :-)
Meg ugye ott voltak a pestisjárványok. Az 1346-49-es pestisjárványnak ma már tudjuk a fészkét: Észak-Kína (Mongolország felé). Az influenzajárványok góca ma is Dél-Kelet Ázsia.
Apropó: tudtad-e, hogy az Amerikában kibányászott ezüst fele Kínába ment (az ópumháborúkig)?
Vagy azt, hogy 1500-1800 között mindössze 300 ezer spanyol vándorolt ki Amerikába?
Továbbra is csak azt tudom mondani a liberósoknak: nézzenek már ki a seggükből!


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |