Leletmentés #1 - Tomi Szomorú: s/t - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - Létezett a kilencvenes években Debrecenben egy zenekar, a Tomi Szomorú. A fura név a frontemberre, Nagytomira utal, aki többek között a későbbi Tankcsapda Lukácsával is haknizott együtt. A Tomi Szomorú azonban kicsit más volt, mint a korabeli többi banda: valahol félúton imbolygott a klasszikus rock és az alternatív zene határán, a szövegek pedig néha meglepően jól sikerültek. Egy koncertfelvétel, és két stúdiókazetta után a zenekar megszűnt, mi most mégis közreadnánk második, Tomi Szomorú című lemezüket.




Kedvcsinálónak pedig álljon itt a kedvenc számunk, a Kiütve szövege:

 

Kiütve és lehűtve

fekszem a ringben

egyetlen ingben,

mondj még egy számot!

partra vetve

és nevetve

halszemmel látod

ahogy feléd mászok.

csak még egy slukk,

kis vuk,

ez az én mesém,

csak én látom:

sárkány és csontváz,

az élmény megráz,

túl az életen és innen a halálon.

Tapasztalatlan tacskó,

kezében zacskó,

jól érzi magát,

magyaráz egy srác,

úgy tűnik, Jézusnál

tovább nem lát.

nem vagy nyerő,

hideg a kő,

lassan előre csúszom,

nincs új erő,

mindent elnyelő

új tengerekre úszom.

Milyen ciki,

nem hat a cigi,

sodorj még egy szálat,

ismerős íz,

volt már legalább tíz,

ha jönnél, megvárnálak,

de maradok veszteg,

úgyis csak vesztek,

leterítve fekszem,

meglapulva,

nem segít a mea culpa,

kihűlt már a testem...

 

A dal tökéletes megfogalmazása az éjszakai meddő kocsmázásoknak, amikor az ember okkal-ok nélkül rendre kiüti magát, miközben filozofáló részegek mellé sodorja őt a sors ("magyaráz egy srác, úgy tűnik Jézusnál tovább nem lát"). Mindeközben érezzük, valami hiányzik ("ha jönnél, megvárnálak"), de persze nem ugrálunk, maradunk a cigi megszokott, jóleső tapintásánál. Szerintünk zseniális.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr555423056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |