Love 2012 (Európa Kiadó: Nem látta senki) - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

DALFEJTŐ - A 2. Világveleje fesztivál mottója így hangzott: "Minden szinten rock & roll!", ami az Európa Kiadó (pénteki headliner) egyik dalából van, melyet aztán a Tankcsapda (szombati headliner) is feldolgozott. Nem véletlenül: az EK hazai viszonylatban egészen egyedi hangzásvilágán túl kétségtelenül Menyhárt Jenő szövegei révén lett annyi ember (és többek között jelen sorok írójának) kedvence. Múlt pénteken pedig olyan dolgot tettek, amit az Itt kísértünk - Love '92 lemez óta nem: eljátszottak egy új dalt, Nem látta senki címmel. A felkonfban Menyhárt arról értekezett, hogy ez csak egy szám, és hogy nem örült annak, ami a bejelentés után az interneten zajlott, úgyhogy most megkockáztatjuk, hogy minket is utálni fog, de mint rajongók kénytelenek vagyunk megosztani a dalt, és elmerengeni annak szövege fölött, lévén ez a Dalfejtő.

 

ek1.png

 

 Ezúttal nem a szöveg tartalmának magyarázata, hanem magának a szövegnek a rekonstruálása az, ami nehézségekbe ütközik. A dal egyetlen előadást ért meg, ennek különböző felvételeiből próbáltuk lejegyezni a szövegét. A legjobb verziót ezidáig a Youtube-on sikerült fellelnünk, alatta pedig a dal szövegét találjátok, legalábbis a mi értelmezésünkben. Az érthetetlen, hiányzó, vagy bizonytalan részleteket [ ] jelöli.

 

 

Az, hogy velem kavarsz [a szüleid] nem nézik jó szemmel
Egy gyönyörű lány mint te miért kezd egy lúzerrel?
Itt minden nyíl egy irányba mutat
De én mégsem érzem azt hogy ez a te utad
Aki nem vigyáz magára arra nem vigyáz senki sem
De hogy mért álltál le velem azt [nem tudom] én sem
Elvesztették az ártatlanságukat és most a tiedet féltik
Nem [...]nak és nem drogoznak
Ez van, ezt [...]tad magadnak
És úgy tesznek mintha épp jól éreznék magukat
[Vanesz]ék is úgy látják, hogy
[...]
[...]
Nem dohányoznak, és nem isznak
Bevásárlóközpontokba moziznak
és ők megmondták, hogy [neki] nem lesz semmije


Nem látta senki hogy besétáltál az életembe
Nem látta senki mégis mindenki észrevette


[...] szerint sem jó neked ez a kapcsolat
De vannak férfiak akikkel meglendíthetnéd a dolgokat
Akik egyáltalán nem elszálltak,
Így velük nem is az van, hogy ötször elváltak
És száz kilométert is boldogan térden csúsznának érted
[...]ék leadják a rendelést az étteremben
Aztán mint egy pincér sorolják, kik közül választhatnál énhelyettem
Akik nem káromkodnak, nem köpködnek
Egyre jobb környékekre költöznek
És készek megnyerni, amit elvesztenek mások


Nem látta senki hogy besétáltál az életembe
Nem látta senki mégis mindenki észrevette

Hallod min mondanak, na most akkor mit fogsz tenni
Ők csak azért ilyenek mert megéri ilyennek lenni
Mindig túl sokan vannak és mindig túl sokat beszélnek
Próbálnak valahogy értelmet adni az egésznek...

 

ek2.png

 

A fejtéshez bárki csatlakozhat, azoknak pedig, akik még emlékeznek azokra az időkre, amikor még saját koncertfelvételekről másolt kazettákon történt a "fájlmegosztás", azoknak álljon itt a saját borzalmas minőségű bootlegünk a dalról:

 

 

A képekért köszönet Radics Péternek.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr395509776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A FB EK csoportban megjelent a szöveg:

Nem látta senki szöveg:

Azt hogy velem kavarsz Dodóék nem nézik jó szemmel
Egy gyönyörű lány mint te miért kezd egy lúzerrel
Nekik minden nyíl egy irányba mutat
De te nem érzed mégse hogy az a te utad
Aki nem vigyáz magára arra nem vigyáz senki sem

Hogy miért álltál le velem azt Zsuzsuék sem értik
Elvesztették az ártatlanságukat és most a tiedet féltik
Nem önsorsrontók és nem drogoznak
A táncparketten túlfűtötten mozognak
És mindig úgy tesznek mintha épp jól éreznék magukat

Bogeszék is úgy látják hogy hamar vége lesz a dalnak
Nekik aranyláncuk már van de ők aranybányát akarnak
Nem dohányoznak és nem isznak
Bevásárlóközpontokban moziznak
És figyelj ők is megmondták hogy velem nem lesz happy end

Nem látta senki hogy besétáltál az életembe
Nem látta senki mégis mindenki észrevette

Dr. Telek szerint sem jó neked ez a kapcsolat
De vannak férfiak akikkel meglendíthetnéd a dolgokat
Akik egyáltalán nem elszálltak
Így velük nem is az van hogy már ötször elváltak
És száz kilométert is boldogan térden csúsznának érted

Stöciék leadják a rendelést az étteremben
Aztán mint egy pincér sorolják, kik közül választhatnál énhelyettem
Akik nem káromkodnak, nem köpködnek
Egyre jobb környékekre költöznek
És készek megnyerni amit elvesztenek mások

Nem látta senki hogy besétáltál az életembe
Nem látta senki mégis mindenki észrevette

Hallod min mondanak, na most akkor mit fogsz tenni
Ők csak azért ilyenek mert megéri ilyennek lenni
Mindig túl sokan vannak és mindig túl sokat beszélnek
Próbálnak valahogy értelmet adni az egésznek

Nem látta senki hogy besétáltál az életembe
Nem látta senki mégis mindenki észrevette
Wow! A személyneveket nem volt egyszerű kihallanom belőle, de így már teljes a kép.

@ElektraTM: Köszönjük szépen, és a fb-os megosztónak is!
@ElektraTM: Ez így tényleg spoiler, elvetted a többiektől a melót :) De azért kösz :)


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |