Kis Magyar Fröccshatározó 1. - Kukkantsunk a pohárba!

utolso_vacsora_header.png

 Először is, nem vagyok borász, vegyész, gourmet, sem oktondi sznob, aki a világ megváltását önnön közönyös szintemelésében leli. Értekezésem esszenciája egyszerű: inni alapvetően jó, s ha már jó, miért ne innánk éppenséggel jót. S mivel gyakorta termelem savzsákomba a szeszben gazdag nedűket, ha nem is szaktekintélyi babérokra törekszem, azért némi sajátos tapasztalásból fakadóan időről-időre kisebb okfejtésekben véleményt nyilvánítok az alkoholos tinktúrák garmadáról, olyan kisebbfajta önképző körként, aztán meglássuk mi lesz.

 

 Alapvetésként tűzhető a várfokra (remélhetőleg közösségi egyetértéssel), hogy fröccsöt inni jó. S azon személyeknek, akik oktondi módon a bor szeretetét a sznobizmussal teszik egyenlővé, üzenetemül eme fröccsölésről szóló gondolatsort küldeném, hogy érzékelhető és áttekinthető legyen ama tény, hogy a borokhoz érteni nem kiváltság és felső-kulturális becsvágy, hanem egyszerű és magától értetődő dolog, minthogy a suli utáni parkban ivásból már-már kideresedett az emberfia.

 

Először is vegyük alapul, hogy miből jó a fröccs s miért pont ezekből, amikből.

 

A fröccsöt alapvetően majd minden fehérborból el lehet készíteni – de a nagy igazsághoz hozzátartozik, hogy akár 100 féle borból is lehet, csak épp vannak olyan fajták melyekből nem érdemes. Fahordós, roppant testes, „bonyolult” (esetenként édes) és mély vörösekből például. Amellett pedig örök tényigazság, hogy érdemes minél fiatalabb évjáratú, az adott évnek megfelelő „szőlőlevet” választani és elfeledni a boroskólás, édes gyötrelmeket. Elsősorban a száraz borokat preferáljuk. Hogy miért? Egyszerű, jóval izgalmasabbak édes társaiknál – tisztelet a kivételnek.  

 

Nem célom itt hatalmas borkulturális elemzésbe fogni, hisz mint azt említettem, nem osztályrészem a szülész-borász szakma- épp ezért előre jelzem, elgondolásaim féktelenül szubjektívek, de rettentően tapasztalatiak, agresszíven fajtakötődésűek, ám e fajták nem kisszámúak, s nem utolsó sorban szűkre szabottak is, ami a borvidéket illeti.

 

Főként a Villány-Pécs-Szekszárd háromszögből való borokra utazom, ha épp saját kútfőmből derítem fel a szükséges kortyolnivalót. Oka éppenséggel egyszerű: oly mondás járja, aki e tájon veszíté el borszüzességét, az máshová nem kívánkozik azután. Jogos. Nem mellesleg pontos meghatározás, de megjegyzendő, hogy az Egri és Balatoni italok sem megvetendők, sőt. Szóval a fajtákra utalva az általam leginkább preferáltak - nem sorrendiségben - az Olaszrizling, Zöldveltelíni, Rajnai rizling, Chardonnay, Irsai Olivér, Rosé (minden formájában) és végül a Siller. E fajták igazán becses jellemmel és karakterrel bírnak magukban is, pláne egy kis szikvízzel felharsantva. De még mielőtt e fajtákat helyhez, azaz pincéhez és nagyjábóli árhoz kötnénk, mindenképp szólani érdemes, az olykor kevésre becsült szódavízről is. De az legyen a következő fejezeté. Addig is mindenki igyék, hogy már pisálni is csak vigyék.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://spoiler.blog.hu/api/trackback/id/tr774565284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

fene_ 2012.06.29. 15:01:16

azert egy friss harapos csalanos-bodzas izvilagu savblanc is adja magat, plane ha alapbol van mar benn egykis szensavacska!

                       Tömegkultúra belülről, kifordítva.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...