Donald Trump ügyvédei azzal akarnak megúszni egy rágalmazási pert, hogy az elnök túl elfoglalt az ilyesmihez - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Függő Hírügynökség

trumplr.gif

 

Sztori: Donald Trump 14 éven keresztül volt a The Apprentice című üzleti témájú tévéműsor arca. A show egyik résztvevője, Summer Zervos 2016-ban vádolta meg az akkor még csak elnökjelölt Trumpot szexuális zaklatással. Állítása szerint az üzletember még 2007-ben elhívta az egyik hoteljébe, ahol a beígért vacsora helyett felvitte az egyik szobába, és megpróbálta megcsókolni, sőt, a melleit is megfogta. Trump természetesen azonnal reagált a vádakra, és egyszerűen hazugnak nevezte a nőt, aki erre beperelte őt rágalmazásért. Úgy tűnik, az elnök nagyon nem szeretne találkozni a nővel, ügyvédei ugyanis keresetet nyújtottak be annak érdekében, hogy a bíróság ejtse az ügyet, vagy legalábbis napolja el a tárgyalást az elnökség végéig, azzal az indokkal, hogy

 

Trumpnak túl sok a dolga, nem ér rá részt venni a perben!

 

 

Forrás: Newsweek

 

 

Azt hiszed, hogy álhír, de nem az!

 

 

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr7112387079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A beígért vacsora helyett felment a szobájába. Miért is? Bélyeggyűjteményt nézegetni? Ha annyira gerinces a hölgy akkor ezt a vacsora helyetti meghívást miért nem utasította vissza? Lenne még néhány felmerülő kérdés.
Meddig tart az udvarlás, széptevés, és hol kezdődik zaklatás?
Nem ragozom tovább, mert még valami hülye feminista beperel és fizethetek, vagy netalán lecsuknak.
@Pilotax: Muhaha!
Attól, hogy felmegy hozzád egy nő, még nem jelenti azt, az akarata ellenére fogdoshatod, ésatöbbi. Még akkor se ha az illető hölgyemény hivatásos.
Mellesleg amelyik nagy kant (vagy csak azt gondolja magáról), ilyen könnyen be lehet palizni, az meg is érdemli, hogy bepereljék és fizessen mint a katonatiszt! Majd legközelebb meggondolja kit, hova, milyen körülmények közt hív fel.
@Tibi !: Azért durva hova jutott a világ...lassan minden nővel alá nyilatkozatot kell íratni még egy csókról is, nehogy valamikor, ha beindul a szekér, pénzszerzés céljából bepereljen...9 évet várni egy perrel mennyire életszerű?

"Mellesleg amelyik nagy kant (vagy csak azt gondolja magáról), ilyen könnyen be lehet palizni, az meg is érdemli, hogy bepereljék és fizessen mint a katonatiszt!"

Aki ilyen jellemmel rendelkezik az megérdemli hogy jól megb@sszák
:)

Persze-persze.

Minden nő akit zaklattak, vagy molesztáltak, képes éveket várni (akár 9-et is), hogy elnök lehessen a molesztálóból, és csak akkor áll elő a sztorival. :DDD

Hihető.
@Ballib cenzorok réme 03:
Igen jól látod a dolgok alakulását, (Trump egy patás ördög, azt merészelte mondani "ne-tud-kiknek" nem kell a pénzetek), ezért meg kell buktatni.
@Jakab.gipsz: "nem kell a pénzetek" Kinek mondott ilyet? Eddig még csak olyat hallottunk, hogy kell Mexikó pénze, a németek pénze (és persze a magyaroké is, hiszen mi is bőven alulteljesítő Nato tagok vagyunk, csak ezt nem szoktuk hangoztatni).
Arról a Trumpról beszélünk, akinek egy bankárcsaládból származó, volt Goldman Sachsos bankár a pénzügyminisztere? Hülye-e vagy?
Trump még soha senkinek nem mondta, hogy nem kell a pénze. Azt viszont már kétszer is megtette, hogy mások (igen sok) pénzét nem adta vissza. Szóval nektek akár jó példakép is lehet...
Ha tudtad volna mi az a viktimológia akkor értetted volna miről beszéltem.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |