Feljelentés helyett megköszönte, hogy feltörték a kocsiját - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Függő Hírügynökség

 

A tolvaj pénzt hagyott a kocsiban, miután kiszerelte belőle az autórádiót, amit a tulaj sikertelenül próbált eltávolítani korábban.

 

Az ember ritkán örül neki, hogyha kirabolják, de egy ausztrál fickóval pontosan ez történt. A perthi Tom Drury-nek a nagybátyja vette észre, hogy a '94-es Mazdája hátsó ajtaja nyitva van. Az autó átvizsgálásakor kiderült, hogy egyedül az autórádió hiányzik belőle, ennek viszont a tulajdonos kifejezetten örült, ugyanis

 

a rádió rég nem működött.

Drury maga is megpróbálta már eltávolítani, de megfelelő szerszám hiányában csak ideges lett, és inkább feladta.

 

De itt még nincs vége a sztorinak: az ülésen ugyanis a "sértett" talált 22 dollárt, amit nem ő hagyott ott, tehát csak a tolvajtól származhatott.

 

1476087080258.jpg

 

A férfi köszönetet mondott kirablójának, amiért fizetett neki azért, hogy elvégezzen valamit, amiért amúgy Drurynak kellett volna fizetnie egy autószerelőnek.

 

Hiába, vannak még rendes emberek!

 

via WAToday

 

Azt hiszed, hogy álhír, de nem az!

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr5211790337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |