A nagy budapesti írkocsmateszt - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

UTOLSÓ VACSORA - Szent Patrik napján mi sem lehetne találóbb, mint sorra venni azokat a helyeket, ahol nyugodtan adózhatunk az ír életérzésnek - ilyenből nem túl sok van a fővárosban, de mi becsülettel végigjártuk őket, és szubjektív listánkban elmeséljük tapasztalatainkat. A teszt során elsősorban a hangulatra koncentráltunk, így az italok mellett különös figyelmet fordítottunk a berendezésre, a háttérzenére és a kiszolgálás minőségére is. Ja, és fontos: kocsmát kerestünk, nem éttermet!

irkocsmateszt.png

Miután elhatároztuk, hogy végigjárjuk Budapest ír kocsmáit, némi online kutatás után tavaly decemberben összeállítottuk a szóba jöhető vendéglátóegységek listáját (aki kimaradt, az jócskán gyúrjon még az online jelenlétre). A tesztet ketten végeztük (az egyszerűség kedvéért neveztessünk itt röviden Bandinak és Bercinek), január-február folyamán, pozitív és negatív tapasztalatainkat pedig egy külön erre létrehozott táblázatban rögzítettük rögtön a látogatásunkat követően, röviden-tömören. Az alábbiakban ezeket a feljegyzéseket közöljük pubonként, szépen sorban. Ezek merőben szubjektív, az adott napra és látogatásra vonatkozó benyomások gyűjteményei. A cikk alján pedig összefoglaljuk és kihirdetjük a végeredményt, hogy melyik szerintünk Budapest legjobb ír kocsmája.

public.png

Public Pub, 1075 Budapest, Madách Imre út 11.

 

Tetszett:

 

Finom kézműves sörök magas alkoholtartalommal, emelet. Korrekt kiszolgálás, remek intarzia. (Bandi)

Csöndes, nyugis, pedig a környék alapján nem ezt várnánk. (Berci)

 

Nem tetszett:

 

Magukat magától elnyomó számok, rendkívül gyanús. (Bandi)

Kispál kevésbé adja az ír hangulatot. (Berci)

 

Összbenyomás:


A kínálat egyes elemein túl nem túl sok köze van az írséghez, de mégis nagyon hangulatos, a kiszolgálás is korrekt, udvarias, mosolygós pincérek. Többször is simán visszamennénk (vissza is fogunk), ha egy nyugis estére vágyunk egy pohár ital mellett.

 

publin.png

Publin Irish Pub, 1075 Budapest, Madách Imre tér 5.

Tetszett:

 

A Last Christmas I gave you my heart indulása után 10mp-cel levágta a biztosítékot (Bandi)

Van fehérorosz. (Berci)

 

Nem tetszett:

 

Meccs megy hanggal + ordító néger bula zene kombó együtt elég hangulatkilller. De legalább minden pia min. egy ezres. (Bandi) 

Mindig elviszik az itallapot. A Guinness-nek elég halvány íze van, mintha nem lenne tökéletes a csapolási metódus. (Berci)

 

Összbenyomás:


Elég zajos hely a belváros szívében. Étkezni is lehet, a kaják elég jól néztek ki a szomszéd asztalnál.

irishcat.png

Irish Cat Pub, 1053 Budapest, Múzeum Krt. 41.

 

Tetszett:

 

[...] (Bandi)

Asszem nem volt ilyen. (Berci)

 

Nem tetszett:

 

Instant dislike. 10ezer Ft-tal fizetésre reackió: "Kisebbet KÉREK"! Sörcsapolás címén "itt a piros, hol a piros" jellegű habátöntözgetés a pult alatt 6-7 pohárba, hablefetyelés kanál helyett papír söralátéttel (!!!), hogy a végén pontosan mit kaptam, azt csak a jóisten tudja, ennyi erővel egy vödör köpetet is vásárolhattam volna észrevétlenül. A könyökem beindította a mosdóban a kézszárítót. Mindig. A szokásos gyertya nem volt meggyújtva. (Bandi)

Bryan Adams tribute koncert, ház söre=mosogatószer-ízű sör, flegma csajok, tízezresből nem tudnak visszaadni, összeöntik a bagolyköpetet sör gyanánt, és még drága is. Csalódás, csalódás, csalódás! (Berci)

 

Összbenyomás:

 

Azon kívül, hogy nem csak a szokásos magyar söröket lehet kapni, semmi extra nincsen benne, átlagos esti szórakozóhelynek tűnik, ahol furán néznek rád, ha nem viszkikólát rendelsz. Majdnem mindig van valami program a honlapjuk alapján, ez bulizni vágyóknak előny (feltéve, hogy szeretik a karaoket), meg azoknak, akik sportközvetítéseket néznének, nyugodt esti sörözéshez kevésbé ajánlott. Semmi egyedi hangulat, ami volna, azt megölik az olyan kellemetlenségek, mint a legkevésbé sem kedves pultosok.

 

becketts.png

Becketts, 1055 Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 72.

 

Tetszett:


Szép tágas, meg csillivilli a berendezés is. Talán az eddigi legfancibb, jövő héten be is zárják. A felszolgálóknak munkaköri kötelessége kedvesnek és szőkének lenni. (Bandi)

A hangulata jó, a választék széles, mindig kedves, mosolygó alkalmazottak. Sok külföldi arc. Lehet kártyával fizetni. Állandó kajaszag, ami király, ha az ember éhes, és enni tér be, ráadásul a kaják jól is néznek ki (nem próbáltuk, mert nem az volt a cél). (Berci)

 

Nem tetszett:

 

NINCS ZENE :( Két különböző meccs ordít egyszerre. Kajaszag, közepes fölé kiszolgálási sebesség, pedig teltháznak nem voltunk közelében. (Bandi)

Talán kicsit kevés a két pultoslány egy ekkora helyhez. Két meccs megy egyszerre a terem különböző sarkaiban található tévéken, hangosan, és ha a kettő között ülsz, teljesen összekeveredik a kettő hangja, ami elég idegesítő. Állandó kajaszag, ami zavarja az embert, ha a masszív ivás a cél. (Berci)

 

Összbenyomás:


Az a hely, amitől tényleg azt éreztük, hogy nem Magyarországon vagyunk egy sima túlárazott krimóban. Hangulatos, nagy múltú intézmény, melyet a teszt után egy héttel be is záratott az önkormányzat. A kicsit sem korrekt lépés hátteréről itt lehet bővebben tájékozódni, mindazonáltal úgy éreztük, bele kell tennünk a cikkbe, mert simán megérdemli, másrészt mert a végső ítéletünk kialakításánál egymáshoz is hasonlítottuk a műintézményeket. A Beckett's igazi multikulti hely volt Budapest szívében, most ennyivel is kevesebb lett a város.

 

janis.png

Janis' Pub, 1053 Budapest, Királyi Pál u. 8.

 

Tetszett:

 

Az enteriőr klasszik kikötői kocsmát imitál, inkább viharvert (rusztikus), mint fancy, de amúgy hangulatos bizonyos perspektívából. Pont nem volt karaoke. (Bandi)

Jól kialakított külső és belső tér, nagyon pofásan néz ki. (Berci)

 

Nem tetszett:

 

A kisugárzás inkább magyaros mint ír, a bácsit, aki éppen a pultban volt (és a muzsikát, amit mixelt), inkább tudnám elképzelni egy '90-esévek echte pesti discoban, nagyjából abban a stílusban mozog, meg vetítőgépezik a csajoknak. Épp ezért talán a 1200 Guinesst kicsit erősnek érzem az előző helyekhez képest. Mivel a zenei szolgáltatás és megjelent közönség hangereje nem volt mindig kielégítő, akaratomon kívül is túl sokat hallottam a szomszéd csajbulis asztaltól, pedig valószínűleg soha nem akartam olyan mondatokat hallgatni, amik úgy kezdődnek, hogy "amikor X-el szexeltem". (Bandi)

Kicsit talán jobban is feltolhatták volna a fűtést. A csapos néha eltűnt rövidebb időkre, amúgy jó fej volt, és közvetlen, de a '90-es éveket idéző háttérzene nem illett annyira a hely hangulatához. (Berci)

 

Összbenyomás:

 

Nyugis esti sörözéshez ideális, amikor teszteltünk, épp nem volt különösebb bulihangulat, volt hely bőven, azt nem tudjuk, milyen lehet, amikor valami rendezvény van. Kicsit talán túlárazták a termékeiket, illetve kissé kiesik ez a mellékutca, este hét után egy lelket sem láttunk az utcában, így nem tudjuk mekkora lehet az átlagos forgalom, de bizonyára jót tenne neki, ha többen ismernék. Az írkocsma-standardnak számító Guiness mellett az angol Bombardier-t is csapolják, és van egy csomó nem ír whiskyjük is, ha valaki válogatni szeretne!

 

longford.png

Longford Irish Pub, Budapest 1052, Fehérhajó utca 5.

 

Tetszett:

 

Hangulatos berendezés. (Bandi)

Illedelmes pincérek, széles-tágas placc, boxokban lehet ücsörögni, elég gyorsan piához lehet jutni. (Berci)

 

Nem tetszett:

 

Inkább étterem, mint kocsma. Ez persze csak a felmérés szempontjából negatív, lehet, hogy jó a kaja, de azt nem próbáltuk. Viszont pangás van és alacsony a mulatozási faktor. (Bandi)

Néha elég fura háttérzenék. Bár a helyen épp hogy csak lézengtek, kapásból átültettek minket máshová, mert van külön étterem és külön piálós rész - ezek azonban nem különülnek el szignifikánsan, és persze a piálós részben ugyanúgy étkeztek a mellettünk lévő asztalnál. (Berci)

 

Összbenyomás:


Sok és elég különböző review-t olvastunk a neten a tesztet megelőzően, olyat is, hogy lehúzásra specializálódtak, és nem éppen kedvesek. Ebből nem igazán tapasztaltunk semmit, a pincérek kedvesek, és elég gyorsak voltak. Ugyanakkor egyértelműen éreztük, hogy a helyet inkább külföldiekre optimalizálták. Ez mondjuk az elhelyezkedése alapján annyira nem meglepő (Deák és Vörösmarty tér mellett).

 

jackdoyles.png

Jack Doyle's Irish Pub, 1052 Budapest, Pilvax köz 1-3.

 

Tetszett:


Nyugtató háttérzene, ami 8kor váratlanul u2-re váltott (gondolom az a partytime eleje) A TV nem ordít. Szép tágas, nincs nyomorgás, kevéssé telített, legalábbis kedd teste. Még pultozni is lehetne. Felszolgálás remek. Tetszetős. (Bandi)

Széles-tágas, a meccs lehalkítva megy, és a zene sem irritáló. A sör korrekt, amúgy pedig átlagos a választék, csak drágább. Összességében pozitív benyomás. (Berci)

 

Nem tetszett:

 

1200 sör, nem tudok mást a negatív oldalra tenni. (Bandi)

Kicsit sok volt a végére a U2. Unisex wc, mivel a férfi mosdó felújítás alatt van. (Berci)

 

Összbenyomás:

 

Kellemes hangulatú hely a Pilvax szomszédságában. Nem bömböltetik a meccset, pedig igazi sportbarlangnak tűnik, tele mezekkel, és mindenféle angol és ír csapatok fotóival, ereklyéivel. A zenei kínálat szerencsére nem a class fm szintjén mozog, teljesen hallgatható muzsikákat tesznek be. Sok külföldi vendég, ennek megfelelő árak, mégsem érezzük ezt lehúzásnak az étel-ital kínálat és a kiszolgálás minősége alapján.

 

 

A végső sorrend pedig a következő:

 

1. Jack Doyle's Irish Pub (a legjobb hangulat, igényes hely, minőségi termékek és kiszolgálás, pozitív benyomás)

2. Public Pub (bár kevésbé ír a hangulat, az összbenyomás mégis van annyira pozitív, hogy épp hogy nem lett megosztott első hely)

3. Publin Pub (átlagoltunk, és így még éppen felfért a dobogóra)

4. Longford Irish Pub (nem fogunk ideszokni, de egy nyugis esti sörözésre alkalmas)

5. Janis' Pub (meg kellene nézni, hogy egy másik estén mit ad, de most ez alapján kell dönteni, és így csak ötödik hely)

6. Irish Cat (egyértelműen a legnagyobb csalódás az összes közül)

 

A Becketts, minthogy bezárt, természetesen nem szerepel az összesítésben. De ha még állna, és a hamisítatlan ír hangulat alapján kellene döntenünk, egyértelmű befutó lenne a lista élén, mint nagyon pozitív élmény.


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr825851212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodálom, hogy az Irish Cat még működik. Amiket leírtatok azon felül eljátszották a következőt is.
Valamikor réges-régen Budapesten egy szerdai napra esett az ír ünnep. Szerdán a sörre happy hour volt egy órai időtartamra, 2 korsó bele is esett a délután-este elfogyasztottakból. A bejáratnál kihelyezett vendégcsalogató táblán pedig aznapra a Tullamore dew-t kedvezményes áron hirdették, abba is belekóstoltunk.
Mondanom sem kell mindenre kedvezmény nélküli árat számláztak! Jah, és a legjobb az indoklás volt: "Hiszen ma ünnepnap van!", igen Írországban. Azóta is a legjobb szívvel ajánlom a helyet a fogyasztóvédelmi szerveknek.
Nekem az ír kocsma teszt az, hogy bemegyek és megkérdezem tudnak-e adni forró whiskyt. Na legtöbb helyen csak bambán bámultak rám.

Kivétel a jack doyle's volt ahol ismét bambán bámultak, de azért mert tök egyértelmű hogy ír kocsmában ez kapható.
@odamondó: Hehe! Mi Newcastle West-ben mentünk be egy kocsmában és kértünk ír kávét. Erre elénk tolta a tulaj a hot whisky-t. :) Volt ám szemgúvadás! Aztán tisztáztuk a félreértést és kaptunk grátisz egy jó adag ír kávét is!
<3 Éire
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |