Péntek 13: 13 balszerencsés ember - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Tamás J. Bertalan

ÖNKÉNTES MÉRVADÓ - A magyar ember hajlamos rá, hogy búra adja a fejét, és hogy általánosságban a legszerencsétlenebbnek tartsa magát. A Top 13-ba azonban így is csak két magyarnak sikerült beverekednie magát, az egyikük pedig ráadásul majd' ezer éve élt. Íme 13 rendkívül peches ember a nagyvilágból.


Roy Sullivan


Ok: belecsapott a villám... hétszer.


sullivan.png

A villám baromi ritkán csap bele az emberbe. Nem csoda, hogy elég kevesen vannak, akik ismernek olyat, aki hallott olyanról, akire egyszer lesújtott a ménkű. Roy Sullivan viszont csak úgy vonzotta az elektromosságot, így aztán ami a legtöbb emberrel sohasem következik be, az vele hétszer esett meg élete során. Egy nemzeti park őreként elég sokat bóklászott fák között, de hét alkalom még így is rekord, pláne, hogy mindet túl is élte. Állítólag egyébként hasonlított Gene Hackmanre, és az emberek kerülték, mert nem akartak ők is pórul járni. Mivel egy alkalommal a haja is kigyulladt, ezért mindig tartott magánál vizet. Azt is állította, hogy a felhők követték a parkban, míg le nem tudtak sújtani rá. Végül egyébként állítólagos szerelmi bánata miatt 71 évesen (!) öngyilkos lett.

 


Jason and Jenny Cairns-Lawrence


Ok: ahova beteszik a lábukat, ott megjelennek a terroristák.


capture20090904031057.jpg

 

Ez az angol házaspár három különböző földrészen tapasztalhatta meg testközelből az elmúlt évtized történelmének legsúlyosabb terrorcselekményeit. 2001-ben épp New Yorkban turistáskodtak a szeptember 11-i támadások idején. Pár évvel később, 2005-ben pedig Londonban tartózkodtak, amikor egymás után három bomba robbant a metróalagutakban, és egy további egy buszon. 2008-ban pedig az indiai Mumbai-ba látogattak, mire mit ad Isten, merénylők támadást intéznek válogatott helyszínek (szállodák, éttermek, pályaudvarok) ellen. Az összecsapásokban 195 ember vesztette életét, de az angol turisták nem voltak köztük. Ez akár szerencseként is felfogható, de az kétségtelen, hogy a nyaralás és az önfeledt pihenés valahogy sosem akar összejönni Cairns-Lawrencéknek.

 


Regina Rohde


Ok: két iskolából kettőben lövöldözés volt a tanulóévei alatt.

Rohde_Regina-3681.jpg

 

Regina 15 éves volt, amikor a Columbine középiskolában lövöldözni kezdett két diák. Dylan Klebold és Eric Harris megtervezett akciójuk során 13 diákot és egy tanárt öltek meg, végül pedig magukkal is végeztek. Regina az ebédlőben volt, amikor elkezdődött a mészárlás, de sikeresen megmenekült. Nyolc évvel később azonban épp a Virginia Tech diákja volt, amikor a súlyos pszichiátriai zavarokban szenvedő Seung-Hui Cho két támadás során 32 emberrel végzett. Regina ezúttal sem volt az áldozatok között, de a történtek mély nyomot hagytak benne.

 


Tsutomu Yamaguchi


Ok: túlélt két atomtámadást.


cutomu.jpg

 

No, nem azért balszerencsés, mert túlélte, hanem mert egyáltalán el kellett szenvednie. Ebben az értelemben Yamaguchi úr egyben a világ legszerencsésebb emberei közül is való, hiszen egy atomtámadást nem olyan egyszerű túlélni. Neki mégis sikerült, Hirosimában és Nagaszakiban egyaránt. Az esetet nem részleteznénk, itt írtunk róla bővebben.

 


Melanie Martinez


Ok: 5 házát vitte el a hurrikán.


mmartinez.jpg


No, nem egyszerre. Öt különböző hurrikán öt különböző időpontban. Név szerint: Betsy (1965), Juan (1985), George (1998), Katrina (2005) és Isaac (2012). Melanie azonban kitartó, továbbra is Louisianában él, egy ártéren.

 


Harry Jenkins


Ok: A kutyája visszahozta neki a dinamitot, amit elhajított.


dynadog.jpg

Tényleg, ez nem valami hülye film. Jenkins horgászni próbált a haverjaival egy befagyott tavon, és úgy gondolta, dinamittal mégis csak egyszerűbb léket vágni, mint holmi fűrésszel, úgyhogy annak rendje és módja szerint begyújtott egyet (amit mellesleg illegálisan vásárolt), és jó messzire hajította. Vesztére a kutyája azonban olyan jól volt idomítva, hogy egyből a robbanószer után rohant, és visszahozta azt. Jenkins és a haverjai hanyatt-homlok menekültek, és nem sokon múlt, hogy sérülés nélkül megúszták az esetet. A kutyából viszont érthető módon semmi sem maradt, ráadásul kocsijuk is elsüllyedt a tóban, miután a part mentén beszakadt a jég a detonáció hatására. Ha mindez nem lenne elég, Jenkins története bekerült a lapokba is, és most itt röhögünk rajta.

 


Ann Elizabeth Hodges


Ok: eltalálta egy meteorit.


aah.png


Túlélte, de akkor is: Ann Hodges az egyetlen ismert ember a Földön, akit valaha eltalált egy meteorit. Mindez alvás közben, a saját ágyában érte: a légkörbe érő meteorit több darabra hullott, és szerencsétlenségére az egyik darab, ami elérte a felszínt, épp az ő otthonát nézte ki magának.

 


Ronald Wayne


Ok: kiszállt az Appleből, mert nem tartotta elég jó üzletnek.

ron.jpeg

Wayne is a társalapítója volt 1976-ban a később világhírűvé vált cégnek Steve Jobs és Steve Wozniak mellett, két héttel később azonban kiszállt az üzletből, mert túl kockázatosnak ítélte a cég jövőjét. 10%-os részesedése volt a cégben, az ma nagyjából 3,5 milliárd dollárt érne. Azóta számtalan vállalkozással próbálkozott, de egyikből sem gazdagodott meg. Könyvet is írt az emlékeiből, Egy Apple-alapító kalandjai címmel. Mondanunk sem kell, hogy az sem fogyott valami jól.

 


Violet Jessop


Ok: három hajó süllyedt el alatta.


jessop.jpeg


Már önmagában az is elég volna egy, a balszerencsések klubjába szóló állandó belépőhöz, hogy Violet ott volt a Titanicon, pedig nem ekkor volt először nehéz helyzetben a tengeren. 1911-ben az Olympicon szolgált stewardessként, amikor az összeütközött egy katonai hajóval. Az esetben senki nem sérült meg, és a hajó is elérte Southampton kikötőjét, Jessop mindenesetre jobbnak látta átszegődni egy modernebb hajóra. Sikerült is, kora legnagyobb óceánjáróján a Titanicon teljesített szolgálatot, amikor az 1912 április 14-én jéghegynek ütközött, kettétört és elsüllyedt. Szerencsére Jessopnak jutott hely a mentőcsónakok egyikében. Az első világháború alatt a Vöröskeresztnél dolgozott, természetesen hajón, és az is elsüllyedt. A Britannic 1916 november 21-én aknára futott, Jessop pedig kis híján vízbe fúlt, de végül ráakadtak, és behúzták az egyik mentőcsónakba. Ezután nyugdíjba vonulásáig stewardess maradt, és végül 1971-ben hunyt el szívelégtelenségben.

 


Costis Mitsotakis


Ok: Mindenki nyert a lottón, csak ő nem.


costis.jpg


Spanyolországban minden karácsonykor különleges lottóhúzást tartanak, melyet El Gordo-nak hívnak (nagyjából: hatalmas; a lényeg, hogy nem egy nyertes szelvény van, hanem egy nyertes szám, hanem 1800 nyertes szelvény). Sodeto városkájában már jóval az esemény előtt végiglátogatták a lakosságot, hogy részt vegyenek a játékban, és Costis kivételével mindenki örömmel rábólintott a bulira. És mindenki nyert is. Costis összes szomszédja, Sodeto minden egyes lakója nyert valamennyit, voltak, akik milliomosok lettek, a város pedig összesen 100 millió fontnak megfelelő összeget zsebelt be. Na ebből maradt ki a görög származású filmes, akit máig ismeretlen okból kifelejtettek, amikor körbekalapoztak.

 


I. Béla magyar király


Ok: rászakadt a trón.

bela.jpg


Ennél gázosabb halál nem érhet egy királyt, mint hogy összeroppantja a hatalom súlya. Méghozzá szó szerint. I. Bélával pedig ez történt 1063-ban Dömösön. Miután sikeresen lenyomta a testvérét, I. Andrást, majd a pogányokat is, egy döntő ütközetre készült a német seregekkel, akik nem mellesleg az unokaöccsét, Salamont támogatták. Nem véletlen tehát, hogy a baleset kapcsán gyakran emlegetnek "német gyártmányú trónt". Hogy benne volt-e a németek keze Béla halálában, nem tudjuk, de az biztos, hogy úgy vonult be a történelembe, mint akire rászakadt a trón, amiért harcolt.

 


Schobert Norbert


Ok: Ő Schobert Norbert.

norbi.jpg

 

 


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr435687576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hogy balszerencsések az nem kifejezés. :S
phej, beh kibaszott sok helyesírási hiba.
ez nem véletlen persze, de attól még balszerencsés...
@paráznabillegető: nevezz meg egyet, és adok neked egy gyurcsány-életrajzot!
Üdv!
A kutyás-dinamitos sztori urban legend.
Jó féle írás, főleg az utolsó, nem is értem azt miért nem fejtetted ki bővebben... ;-)
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |