A Sziget legunalmasabb napja élőben - Függő Hírügynökség

northpark_sidebar.png

 

spoiler_1.png

 

antimetal.png

muszlimcsajok_1.png

Chat Géza

DALFEJTŐ - Nem nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, kitolom az unott pofámat a Szigetre, de a köz érdekében bármit. Mivel már sokan megénekelték, hogy az idei  szigetelés a létező legszarabb line up-ot vonultatja fel, ezért én nem is harcolok azért, hogy első sorból élvezzem valami ótvar szar zenekar előadását, hanem inkább megkeresem a legjobb (értsd: legérdektelenebb) off programokat, mint rabbi tanács 10 forintért és egyebek. Lassan indulok, nyakamba veszem a HÉVet, beállok a sok büdös gyökér kedves ember mögé, hogy odataláljak és máris ontom a tudósítást, hogy mi mennyire UNCSI.

 

 

Fokozva az izgalmakat elárulom, hogy konkrétan nulla forinttal indulok neki ELSŐ Szigetes élményfürdőzésemnek. Ebből kiindulva azon leszek, hogy ne kapjak hőgutát, ne száradjak ki és elviseljem a sok részeg, de végtelenül kedves állatot, felkeresem az összes helyet, ahol ingyen osztogatnak bármit és rácápázok mindenre, amit csak úgy az orrom alá dugnak.


Eközben a stúdióból Che Tamás technikai supportot nyújt a kollégának, és nemkívánatos kommentekben meséli el, mi az, amiről Géza lemaradt. A dőlt betűs részekért tehát kéretik őt felelősségre vonni.

 


13:43 Még itthon tespedek és hallgatom, ahogy anyám kiosztja a napi igét a mértéktartó bulizásról, arról, hogy mekkora egy fertő a Sziget, mert amikor ő volt még anno, na de azt hagyjuk is, mert az tabu téma. A lényeg, hogy én ne szívjak hígítót, ha már tökre be vagyok varázsgombázva. Pénz az nulla, úgyhogy nem lehet para. Irány belőve, nyomás a HÉV-re és hellóka Sziget!

 


Az első és legfontosabb kérdés, Géza, hogy pontosan rögzítsd, mennyi idő alatt jutottál be a Szigetre, vagyis mennyi időt töltöttél el sorban állással a tűző napon, miközben a szekusok részeg hollandok hátizsákjában próbálták csigatempóban megtalálni a dugivodkát?


14:30
El sem hiszem, de itt vagyok a madörfakör Szigeten.


14:31 Jó, ez még nem a Sziget, csak a kibaszott híd. Nem tudtam, hogy egy kisebb gyalogtúrát kell lenyomnia az embernek ahhoz, hogy végre bátran, üvöltve kijelenthesse, posztolhassa mindenhova, hogy "itt vagyok a szigeten gecc!" A sorbanállás nem volt vészes, de azért egy kollega sem szakadt bele a munkába. Talán én azért jutottam be olyan hamar, mert még egy fasztarisznya (értsd: övtáska) sincs rajtam, nem hogy egy közepes szimat szatyor vagy egy nagyobb motyó.


14:50 Eddig semmi. Se egy program füzet, semmi. Viszont van egy raklap ingyen eltulajdonítható szennylap. Gondolom klopa helyett. Vagy tényleg ennyire dög unalom lesz a buli, hogy celebekrol kell olvasgatni???

 


Azoknak, akik kevésbé jártasak ebben a menő vidéki szlengben: klopa = klotyópapír.


14:59 Szerváltam magamnak egy metapay kártyát. Raktam rá egy huncut ezrest. Csávó vissza kérdez: ez komoly? Mint a halál. Rakjad rá de menten. De 500 forint a kártya letéti díja és hatszáz egy sör. RAKTYAD MÁR RÁ AZT A ROHADT EZREST!!!


15:02 Vettem 7,5 dl vizet 320-ért, bazmeg. Pénz nem számít. Most pedig szépen kiolvasom a programfüzetet és eldöntöm, hogy milyen programon pusztuljak a továbbiakban.


Ennél jobb Szigetes programajánlót
nem olvastam idén, javaslom Géza, hogy ezekből válogass! Én a helyedben tuti felkeresném a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság standját, vagy beugranék a Gazdasági Versenyhivatal activity-bulijára! De anyagi keretedet látva javaslom, keress egy jóféle véradást is, egyrészt mert segíteni öröm, másrészt mert régen adtak érte sört, talán most is szerencséd lesz!


15:32 Az olvasással felhagytam, sose volt az erősségem. Megyek inkább csellengek, hátha belefutok valami jóba.


fotó.JPG
15:35 Van itt pártanácsadó coach. Megkérdeztem tőle, hogy miért vagyok egyedül (egyedül jöttem a Szigetre). Ő sem tudja a választ.

15:38 Engem megvett a Holland meets Hungary Színpad. Hangos zenére topognak az arcok. Nem túl szervezettek, viszont boldogok. Ja, hogy ez break amit tolnak.

 


15:51 Swag jelentés: a BRFK sátra előtt vízipisztollyal lövik egymást halomra a rend őrei.


16:05 Nem tudom, hogy eltévedtem-e, de fingom sincs hol vagyok.


Igen, Géza, ez az eltévedés definíciója. Amúgy ezekben a percekben kezd elvileg a Belmondo, ami a tök menő Nyers lebutított, ratyis verziója. De ha sietsz, elérheted Regina Spektor koncertjét is a nagyszínpadon, már ha szereted az olyan számokat, amiket tipikus hollywoodi filmek, vagy sorozatepizódok végén szoktak nyomatni a szomorú befejezés alatt, miközben a főhős lassított felvételen nézi szobája ablakán át, amint odakint esni kezd az eső az őszi avarra.


16:20 Körbeértem, de mindenhol ugyanaz az unalom. 


16:29 Ide valamiért nagyon özönlik a nép. (Azt hittem ez valami hűtősátor, de rohadtul nem. Csak Triggerfinger koncert lesz, akik meg ugye ki a faszomék.)

A Triggerfinger, kérlek szépen, egy belga banda, akik két dologról ismertek: 1) az énekesük úgy néz ki, mint Borisz, a Penge (lásd a mellékelt képet), és 2) hallgathatóvá teszik a Rihanna-számokat feldolgozásaik révén. Amúgy szerintem te szeretnéd, ilyen jó röfögős riffekkel tolják, mint a QOTSA.
 
triggerborisz.png
16:43 Belehallgattam Regina Spektorba meg a Fish!-be. Előbbi jobb volt.

16:50 Miután lejártam a lábam egy kis ingyen bármiért és rájöttem, hogy itt olyan nincs, megyek és veszek magamnak egy lángost meg egy vizet, mert azt szeretem, és mert ezek a legolcsóbbak és a legfinomabb az is persze hogy... MEH #uncsibuli

 

17:40 Megint Holland Meets Hungary adogatja, de keményen a Navarone zenekarral. Maradok.



18:00 Na eltiplizek a Navarone koncertről, hogy mást is lássák, halljak.


18:11 Egy csávó belehasalt egy konténerbe, de úgy, hogy simán azt hittem, guberál, pedig csak nullázott egy jót, illetve rosszat.

Azoknak, akik kevésbé jártasak ebben a menő nagyvárosi szlengben: nullázás = hányás.

18:15 A Sziget legingyenesebb témája a Kelet-Európa Vurstli. Itt végül is ugyanaz van mint minden búcsúban, csak olyan csehszlovák szinten. Viszont ez azért jo, mert ugyan itt is atbasszák az embert, de nem kérnek pénzt érte. Ez tényleg priceless. 

18:31 Laár András csinálja itt a hülyeséget, de egymagában sajnos nem annyira vicces, illetve nem ittam eleget.

Van ingyen valami!!! A Jana standnál ingyen feleseket adnak, mondjuk üdítőből. Ez persze semmire sem elég, de legalább ingyen adjak. Lehet álruhában többször cápázni.

image.jpeg

Én speciel baromira gyűlölöm, mikor ilyen hülyeségekkel rabolják az időt a horzsoló metálriffektől, de a szélforgó party valami ilyesmi akar lenni:
 

 


19:10 Megvolt a szélforgó fesztivál. A nagy rejtély végre megoldódik, hogy mi a rák is lehet az. 


19:19 Most már kellemes az idő. Egyre kevesebb embernek van lucskos kőműves szaga, és már a faszik is jobban pörögnek a félig fedetlenül hagyott csöcsökön, mint a Tankcsapdátol lopott hűsítő szélgépeken. Valamint. Tudniillik itt mindenki szórófejes növénypermetezővel járkál, de egyesek úgy lőnek vele az égbe, mintha Mexikóban lázadnának/ünnepelnének éppen. 
Ez az élmény is megfizethetetlen. :(

19:34 A SKA-P rohadtul nem a Ska-Pécs. Bár szerintem tök mindegy. Amúgy körülöttem mindenki fűt izzad, úgyhogy ha ügyes vagyok, akkor ingyen potyázok vagy csak maradok itt inhalálni.

Persze, hogy nem. A Ska-P egy spanyol illetőségű (milyen meglepő) ska zenekar. Mondjuk ez alapján a daluk alapján nem olyan meglepő a fűszag. Kicsit odébb a Világzenei Party Nagyszínpadon éppen a PASO nyomja, amit mi nem annyira szeretünk, de úgy tűnik, ma azok jártak jól, akik erre a fajta muzsikára pörögnek.
 
image2.png
Reklámozz jól!!!

19:59 Kicsit leültem pihegni a dance raklap-sátor-épitménybe. Mert a zene is ingyen van, meg itt nincs tömegnyomor. Plusz magamhoz vettem még egy vizet. Jelenleg 1500 mínusz. (Igen. A napijegyre bezzeg volt pénzem.)

Dehogy volt, Géza, mindannyian tudjuk, hogy tombolán nyerted a nyugdíjasklubban, ahova takarítani jársz! :)
 
20:09 A haláli unalom küszöbéről visszarántott a látvány, hogy egy VIP staff kártyás, kopaszodó, pocakos, ötvenes forma faszi hótt lazán tolja itt a totyogós denszbe oltott electro bugit.

20:26 Itt vagyok a luminariumban. Ölíg nagy chill lenne, ha nem lenne itt más, csak én. Meg amúgy csak 15 percet lehet bent az ember, ami szintén szopacs. Ki lazul el ennyi idő alatt? Monnyon le, aki ezt kitalálta.

image3.png

Negyed óra is éveknek tűnhet ám, ha előtte a megfelelő dolgot fogyasztottad. Kérdezd csak meg az ozorai cimborákat! Ha rám hallgatsz, most elvágtatsz az Intim Torna Illegálra! Mondjuk utána jön az Ivan & The Parazol, amiről tökéletesen összefoglalta a véleményemet vadnyugat a tumblin.

20:44 Belenyalok egy kis operába, hagy művelődjön az a hülye fejem.

20:45 Eddig bírtam. Megyek, hátha akad valami metálszerű téma.

21:00 Itt vagyok az Ivan & The Parazol koncin, de nem is ettől dobom el a hajamat, hanem hogy itt tolja az égbe mutató ujjal mutogatós, hajba túrós, egy helyben topogós, szigorúan térdbehajlítós megőrülést a Viva tévés Sanyóca is. Beszarsz!! Vagy nem.

 


21:30 Lépek haza, szar az egész. Itt mindenki eszik, iszik, jól érzi magát, én meg nem. Még elkanyarodok pár sátor felé, de aztán lépek.


21:37 Azistenit!! Hát nem valami metál-féle dübörög a nagyszínpadról? De igen. Megyek es kirugatom a felső jobb hatos fogamat a dühöngőben a Biffy Clyro koncert alatt. Oszt mentővel meg haza.

 


Én, mint az ügyvédet azt javaslom, hogy ha ilyesféle mókára vágysz, feltétlenül várd meg a Bad Religion koncertjét 23:30-kor az A38 Színpadon! Én egyszer voltam Bad Religion-ön, mondjuk véletlenül, de az I Love My Computer még mindig jó kis szám. Persze az is igaz, hogy nem gondoltam volna, hogy 2013-ban még bárkit érdekelhet.

 

22:05 Kicsekkoltam. Megyek haza. Személyi és anyagi kár nem esett rajtam. Leszámítva az 1500 forintos duhajkodásomat, ami tételesen 3 víz és egy lángos.

 

Úgy tűnik, a fogyasztás non-stop hedonista élvezete nélkül, önmagában a programok még nem visznek el egy fesztivált, ha ennyire vacak line-up van. Az idei Sziget legfőbb tanulsága, hogy mindegy, csak valami szóljon, és sokan legyünk egy helyen. Ez persze nem mindenkinek elég, és ahogy az egy unalmas estéhez illik, tízkor mi is bedobjuk a törülközőt, és fellőjjük a pizsit! De csak hogy legyen erőnk holnapra, a Sziget legizgalmasabb napjára! Stay tuned!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fuggohirugynokseg.blog.hu/api/trackback/id/tr415450898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

22 órakor lelépni haza?? Mi ez, óvodás?
@VT Man: 1) eddig volt kimenőm a nyugdíjas klubból
2)legalább a saját szabadidőmet beoszthatom magamnak?
@VT Man: a héven a szarszagú csöves mellett utazni izgalmasabb, mint a Sziget...
süti beállítások módosítása


Függő Hírügynökség © 2012 | Impresszum | Médiaajánlat | Monarchia | Antimetál | Spoiler | Muszlim Csajok |